Hiába díjazom, hogy Luca eljött velem anyámhoz, kibírta a délutánt, és még utána se mondott semmi rosszat, én mégis utálok arra gondolni, hogy el kell mennem hozzájuk. Mi vagyok én? Egy hülye kamasz, akiktől majd megkérdik, hogy na, fiam,...
Ez a történet akkor esett meg velem, amikor még a húszas éveim közepén jártam, és a fővárosban éltem és dolgoztam, de azért nem voltam még igazi városi lány. A falu, ahol felnőttem, igazi egyszerű, parányi település volt, ahol...
Kristóf
Egy ideig remekül alakult az életünk. Mondhatnám, hogy kifejezetten jól éltünk. Gréta maga volt a csoda a kedvességével és a szexis testével. Nem sejtettem, hogy mindez nem lesz hosszúéletű. Az a rohadt válság elintézett minket. Közben a feleségemből anya...
Anya az az ember, aki felöltözteti a napot. Felkel és élni kezd benne, és számunkra, akik ismerjük őt, egyszerűen elképzelhetetlen lenne az élet nélküle. És mit szólnánk, ha eltűnne? Akkor mi lenne? Hová tűnt a levegő, amit beszívunk? Hová...
Néztem a férfit, aki abban a pillanatban, amikor még nem kezdett mesélni, nem volt több számomra, mint egy idegen. Az se látszott rajta, hogy szegény vagy gazdag, hatalommal bíró-e vagy egy szerencsétlen, aki elcseszte az életét. Arca komoly volt,...
"Tudod, mi a férfi? A férfi mindent elvisel, sosem panaszkodik, megbocsát, majd továbblép."
(Ray Lewis)
Mit tennénk, ha egy nap a férfiak eltűnnének a Föld bolygóról?Igen, úgy egyik pillanatról a másikra.A nők először nem is vennék észre. Tennék a dolgukat, főznének,...
„Nincs nő, és nincs is több sírás,
olyan ez az egész, mint maga a szentírás:
hogyha nincs nő, akkor napjaidat boldogan élheted,
és nincs nő, aki megkeserítené az életed.”
(Sub Bass Monster)
Vajon mi lenne, ha kihalnának a nők?Úgy egyik pillanatról a másikra, kérdezhetnénk....
Nincs feleség, aki ne tudná, mikor hazudik a férje. Gréta is tudta. Nem azok a nők közé tartozott, akik szerették homokba dugni a fejüket, mert nem bírták el a fájdalmat és a csalódást. Ő tudta, hogy a férfiak eleve...
Amióta Luca annál az öreglánynál vendégeskedett, mintha megnyugodott volna. Próbáltam faggatni, de annyit mondott, jó volt minden. Képzelem. Ismerem őt, hazudik, de csak azért, hogy ne mondhassam, na látod, ilyesmik várnak rád. Hogy lett volna jó egy olyan asszonynál,...
Apa sose ér rá. Reggeltől estig dolgozik, vagy épp a telefonját nyomogatja. Állítólag az is munka. Én nem értem, hogy lenne az, mert látom, hogy olvasgat valamit vagy képeket nézeget, ami szerintem nem az.
Ritkán lehet vele beszélgetni. Időnként eljön...