Ennek a cikknek nem célja, hogy szép és könnyű legyen. Nem vigasztaló akar lenni, hanem érthető, hogy végre az is felfogja, aki eddig csak legyintett: biztosan azért vették el tőle a gyerekét, mert rossz anya volt vagy rossz apa. Ivott és elhanyagolta, de ma már mindenért elveszik… Így ítélkeznek sokan. Ám a valóság sokkal fájdalmasabb és kegyetlenebb.
Egy gyereket nem egyik napról a másikra visznek el, nem véletlenül kerül gyermekotthonba. És mire odakerül, addigra általában túl sok minden történik vele, aminek nem kellene.
A gyermekotthon nem árvaház. A legtöbb gyereknek van szülője, általában kettő, aki nem tud vagy nem képes gondoskodni róla. Kényszermegoldás, nem jutalom és nem nevelési eszköz. Ez az utolsó lépcsőfok, amikor már nincs más, ami megvédené a gyereket…
Soroljunk fel pár okot, amik ide vezetnek:
1. Elhanyagolás – Ez a leggyakoribb ok, és a legkevésbé látványos. A gyerek rendszeres éhes, nincs rendes téli cipője, ruhája gyakran koszos, nincs meg a leckéje, mert senki nem ül le mellé. Vagy ha beteg, nem viszik orvoshoz. Az elhanyagolás nem egy nagy pofon, hanem sok száz apró hiány.
2. Függőségek – Ha egy szülő függő, akkor nem gonosz, de nem elérhető. Ha az apa eltűnik hetekre, ha iszik, vagy épp az anya alkoholista, drogos, akkor a gyerek maga kel fel, maga fekszik le, látja az üres hűtőt, a hideg lakást, tapasztalja, hogy idegenek jönnek-mennek az életükben. Gyakran ő vigyáz a testvéreire, főz, takarít, miközben fél.
3. Bántalmazás – Ez az a pont, ahol még mindig nehezen akarnak hinni egy gyereknek. Pedig a verés, fenyegetés, rángatás, bezárás mind testi bántalmazás. A lelkiek közé tartozik a megalázás, az ordítozás, a becsmérlés. És a harmadik talán a legsúlyosabb, ez pedig a szexuális bántalmazás. Ezt teheti egy családtag, egy ismerős, rokon, de mindig hallgatásra kényszeríti a gyereket, aki fél és nem mer beszélni. Szégyelli magát. Ez utóbbi megtörténtekor azonnal kiemelik a gyereket a családból.
5. Lakhatás hiánya – Ez történik, ha pl. kilakoltatják a családot, ha bujkálniuk kell, vagy a lakás fűtetlen és életveszélyes.
- Ha a szülő mentálisan beteg – kezeletlen depressziótól szenved, öngyilkossági kísérletek sora van mögötte, vagy viselkedése kiszámíthatatlan. Nem a gyerek feladata megmenteni a szülőt, nem is tudja.
- Amikor mindenki tud a gondokról, de nem senki nem lép időben – A tanár, óvónő, védőnő, az orvos is láthatja a gondokat, jelzést tehet, de nem veszik komolyan. Ilyenkor még szóba jöhet a pszichológus, a családsegítő, de ha ezek se működnek, akkor jön az utolsó lépés.
Amikor a gyerek bekerül egy otthonba, nem könnyebbül meg, szó szincs arról, hogy felszabadulna. Gondoljunk csak bele: elveszíti az otthonát, elszakad a testvéreitől, idegen ágyban alszik, új szabályokat kell követnie. Közben hiányzik neki az a szülő is, aki bántotta vagy elhanyagolta, mert a kötődés nem logikus, hanem erős.
Fontos kimondani, hogy nem minden szülő gonosz, nem minden gyerek kerül „jobb helyre”, és a gyermekotthon nem jutalom, hanem veszteség. Ez mindenki ügye, mert idővel ezek a gyerekek felnőnek, bolti eladók lesznek, vagy a szomszédaink, és ők maguk is szülőkké válnak. Hogy milyen felnőttek lesznek majdan, az azon is múlik, mennyire értjük meg őket, mennyire fogadjuk el, ami történt velük.
Ők a társadalmunk részei, akik már nagyon régóta küzdenek a gondjaikkal, és nekünk, akiknek nincsenek hasonlók, az lenne a feladatunk, hogy törődjünk velük, hogy megértsük őket, és segítsük, hogy meggyógyuljon a lelkük, hogy kilépjenek abból a hátrányból, amelyből indultak, messze lemaradva másoktól.
Egy gyerek se tehet arról, milyen szülei vannak, hová érkezik, és hogy mennyi baj veszi körül. Ezt ne felejtsük el!
