Judit – Nincs új a nap alatt
Ülök az ágyon és azon gondolkodom, már abban a korban vagyok, amikor kevés meglepetés éri az embert. Ismeri mások előítéleteit, rosszindulatát és modortalanságát. Tegnap mégis a csodában reménykedtem, de csak titkon, mert a felszínen azt mutattam, nem érdekel Zsombor családjának véleménye.
Aztán persze mégis fájt, főleg anyjának kimért mosolya, vizsgáztató kérdéseinek tömkelege. Mégis mi az ördögöt vártam? Természetesen nem azt, hogy majd a keblére ölel, és azt suttogja, pontosan ilyen nőt szeretne szerelmetes fiacskájának. Mégis jól esett volna pár kedves mondat, vagy egyszerűen az igyekezet, hogy elfogadjon.
A férje más volt. Azonnal megtaláltuk a hangot és szemernyi ellenségeskedés nem volt a viselkedésében. Hogy mit gondolt magában, nem tudnám megmondani, mert a gyanú, hogy színjátékot játszott, azért megfészkelt a fejemben.
Fellélegeztem, amikor eljöttünk. Zsombor egész úton hallgatag volt, láttam rajta, hogy nem csalódott, inkább dühös. Annyit mondott, tökmindegy, elvégre nem kisgyerek és kérte, hogy ha csak tudok, ne törődjek a szüleivel, mert nem számottevő a hozzáállásuk. Nem kell az engedélyük, sem a jóváhagyásuk, egyszerűen csak bemutatott nekik, és megy tovább az élet.
Ez a két óra nagyon elfárasztott, kértem, hogy vigyen haza, Anitát sem akartam egyedül hagyni, mert aggasztott a búskomorsága.
Útközben felhívtam a húgom és kértem, hogy engedje át hozzánk Katikát, legalább Anitának lesz valakije, akivel lefekvésig sutyoroghat. Azonnal beleegyezett és hallottam, hogy szól neki, csomagoljon pár dolgot, nálunk fog aludni.
Zsombor a ház előtt sokáig ölelt és újra elmondta, hogy eszméletlenül csinos és kívánatos vagyok. De nem akar ezzel untatni, közölte viccesen, ezt csak úgy kedveskedve mondja, próbál felvidítani. Jól esett.
Tudtam, hogy megnyugtató lesz, ha most egyedül maradok, és kicsit összerendezhetem magamban az elmúlt napok eseményeit. Ahogy felgyalogoltam a lépcsőn, azonnal megpillantottam a lábtörlőre helyezett fehér borítékot. A postás nem lehetett, és címzés sem volt rajta, csak a nevem.
Judit. Ennyi. Kézzel írva. Feltéptem és pár gyalázkodó sorban valaki kifejtette, hogy én egy rossz anya vagyok, még rosszabb nő és szégyelljem magam a viselkedésem miatt. Ezeket már gépelte a feladó. Ledermedtem. Arcomból kifutott a vér.
A stílusból azonnal rájöttem, hogy csak nő írhatta. Egy férfi soha nem az anyaságomra apellált volna. A viselkedésemre tett célzást meg egyáltalán nem értettem, hisz elvált vagyok, egyedülálló anya, vajon miért zavaró, hogy nem akarok ily módon megöregedni?
Most először vetődött fel bennem, hogy a levél írója, és a kocsim rongálója közelebbről ismer engem. Valószínűleg jobban, mint sejtettem. Talán nem is Zsombor exe vagy akárkije, hanem az én ismeretségi köröm egyik tagja? Egy rövid pillanatig az is átfutott a fejemen, hogy a kézzel írt betűk ismerősek.
Aztán elhessegettem a gondolatot azzal, hogy már képzelődöm.
A lakásban csend volt, Anita elmerült kedvenc sorozatában, nem vette észre, hogy megjöttem.
Amikor meglátott, annyit mondott, gyors voltam. Ez azt jelentette, nem unatkozott. Megkérdeztem tőle, vajon keresett-e valaki az itthoni számon, de csak Rékát említette, aki mobilon is próbált elérni, csak le voltam némítva.
Elújságoltam neki, hogy itt alszik Katika, erre azonnal felpattant, és azt mondta, akkor el kell pakolnia néhány cuccot, mert az unokatesója mindenbe beletúr, hiába kéri, hogy ne. Nevettem és magára hagytam, hogy legyen ideje menteni a menthetőt.
Réka épp kapóra jött. Megcsörgettem, azonnal felvette.
– Már alig vártam, hogy hívj! – mondta kertelés nélkül. – Mesélj már, jobban izgulok, mint egy szűzlány az első randi előtt.
– Nem sok mesélni valóm van – jegyeztem meg higgadtan. Hirtelen azt sem tudtam, hol kezdjem. Elment a kedvem mindentől, főleg attól, hogy visszaidézzem az eseményeket.
– Az isten szerelmére, mit kéreted maga? Minden érdekel!
Hangja türelmetlen és túlontúl kíváncsi volt, de már megszoktam, így alig lepődtem meg rajta.
– Rendben, te szörnyen erőszakos! – jelentettem ki. – Rossz volt az egész úgy, ahogy volt. Zsombor anyja egy sznob gazdag nő, aki azt hiszi, neki mindent lehet. Vizsgáztatott egész idő alatt, és biztos, hogy megbuktam.
– Milyen téren?
– Minden téren. Láttam a szemén, hogy én lennék az utolsó, akit a fia közelébe engedne, ha tehetné.
– De konkrétan mi a baja veled?
– Jaj, Réka, ne fárassz már! Gondolhatod, hogy minden. A korom, a kinézetem, fene tudja, talán a humorom, egyszóval nem jöttem be neki.
– Hát ez igen kellemetlen. Zsombor hogy viselte?
– Kellemetlen? Azt hittem, te majd győzködni fogsz, hogy mennyire nincs igaza – jegyeztem meg kelletlenül. Azt vártam, hogy a barátnőm megnyugtat, hogy szentségel helyettem is, de nem ez történt.
– Persze, persze, te is tudod, hogy nem vagy olyan, amilyennek gondolt, minek fényezzelek? Szóval Zsombor?
– Jó fej volt, mint mindig. Tűrte udvariasan, hogy ne legyen konfliktus, de megviselte. Mégse akart a szüleinek beszólogatni, meg szerintem nem is fontos neki, hogy mit gondolnak igazán.
– Ezt nem hinném! Mindenkinek fontos, hogy elfogadják a választottját.
– Kösz. Te kinek a pártján állsz?
– Ne hisztizz! A tieden, tudod…
Sóhajtottam. Valamiért nem voltam erről száz százalékosan meggyőződve.
– Más? – kérdezte Réka. – Mi történt még?
– Tulajdonképpen ennyi volt. Nem jókedvűen jöttünk el…
– Sebaj. Amíg olyan szenzációs pasid van, addig nem számít semmi, nem?
Szenzációs pasi. Eddig soha nem mondott ilyet, nem emlegette így Zsombort. Lehet, hogy csak meg akart vigasztalni? Hirtelen elszégyelltem magam, mert már elkezdtem mindenkiben a rosszat keresni. Nagy levegőt vettem és egy szuszra elhadartam a levelet is.
– A rohadt életbe! – kiáltott fel. – Ez nagyon durva.
– Az. Főleg azért, mert valaki képes volt idejönni és a lábtörlőre tenni. Azt is tudnia kellett, hogy nem vagyok itthon, mert kockáztatta volna, hogy összefutunk.
– Nem biztos, lehet, hogy nagyon gyorsan intézte, de az, hogy odament, azt jelenti, komolyan gyűlöl téged.
Ettől a mondattól nem lett jobb a kedvem. Lerogytam a kanapé karfájára és hallgattam.
– Ott vagy még? – kérdezte a barátnőm nagy sokára.
– Persze, csak azon gondolkodom, kinek lehetek ennyire útjában.
– Szerintem, sokaknak. Zsombornak millió exe lehet, aki nem szívlel téged. Vagy netán az anyjának?
– Ő nem tehette ide a levelet. Otthon volt.
– Igaz, de megbízhatott valakit.
– Azért nem a filmeken vagyunk, ugye tudod?
– Ne viccelj, tudom, de ki tudja, mire képes egy anya, ha a fiacskájáról van szó. És most mit fogsz tenni? Meddig hagyod, hogy fenyegessen valaki?
– Nem tudom… Semmit sem tudok. Egyelőre kibírom, aztán majd elcsendesedik a dolog.
– Naiv vagy baba, nagyon naiv – jegyezte meg Réka határozottan. – Nem múlnak el maguktól az ilyesmik.
Igaza volt, én mégis bízni akartam a megérzéseimben, abban, hogy az emberek látván a szerelmet, éreznek némi tiszteletet a szerelemesek iránt, mondván, valóban ez a jó nekik. Ez valószínűleg oltári nagy baromság a részemről, de már annyira fáradt és csalódott voltam, hogy nem tudtam ép ésszel gondolkodni.
Elköszöntünk, és abban a pillanatban csengettek. Összerezzentem, de Anita már futott is ajtót nyitni, és mire felocsúdtam volna, megláttam, hogy a volt férjem toporog a küszöbön.
Már csak ez hiányzott a nap végére. Utáltam, hogy minden bejelentkezés nélkül betoppan, elvégre nem vagyok kötelező rendelkezésére állni, arról nem beszélve, hogy legszívesebben elküldtem volna a francba.
Folytatás szerdán
fotó: Pinterest
