Anya iszik

Már tudom egy ideje, de csak Nórinak mertem elmondani. Véletlenül jöttem rá, azaz a bizonyosság a véletlen műve volt, ugyanis tudtam rég. A szaga miatt. Nem azért mert éreztem rajta, mint a szomszédon, aki minden szombat este kurjongatva ér haza éjfél után és azt énekli, hogy valakinek kék a szeme. Soha nem énekel mást, ahogy az utcánkba ér, biztos ezzel üzen. Célba nem ér, mert évek óta hallom, és akinek ilyen kék a szeme, az viszont befogja a fülét.

Minden szombaton részeg. Ezt csak a hangja alapján tudom megállapítani, de van egy hét közbeni napja is, amikor elereszti magát, és az a kedd.

 
 

Anya küldött már át hozzájuk hagymáért, kaporért meg egyebekért, olyankor találkoztunk, és amikor elsuhantam mellette, megcsapott az a szag, ami a szájából áradt. Összekeveredett a cigarettáéval és olyan elegyet alkotott, amilyet nem lehet elfelejteni. Gyűlöletes.

Anya is majdnem ilyen, mert ő is valami büdös cigarettát szív, és minden szál után megmossa az arcát, mintha nem tudná, hogy a füst a hajába ivódik meg a ruhájába. Azt sem értem, kit akar becsapni, hiszen apa tudja, és már én sem vagyok csecsemő. Hallottam, amikor mesélte egy ismerősnek, hogy a terhesség alatt sem hagyta abba. És lám nem lett baj. Az orvosok sem tudnak mindent, nézzen csak az öcsémre, mondta neki mindentudó hangon, majd kicsattan és még szép is. Énrám nem mutogatott, mert csenevész vagyok és szemüveges. A látásomnak azt hiszem, még sincs köze a cigarettájához. Ebben azonban nem vagyok biztos, csak azt tudom, hogy pufók öcsém viszi diadalra a családot ebben a kétes szépségversenyben.

Amikor elmondtam Nórinak, elszörnyedt. Pokolra fog jutni, suttogta, én meg elnevettem magam. Ott mindenkinek jut hely, de nem hiszem, hogy a részegeké az első sorban van. Anya nem látványosan vedel, hanem beoson a kamrába, ahol mindenféle kacat között van egy öreg, barna szekrény, amibe régi holmikat dobálunk be. Azok alatt vannak az üvegei. Általában sörösüvegek, de akad köztük pálinka meg valami más is, nem ismerem. Egyik nap kiugrott a piacra, ami nagy szó nála, mert nem bírja a tömeget, akkor kutattam utána. Rá akartam lelni a bizonyítékra, de először rossz helyen keresgéltem. Átpakolta az üvegeket a sarokba a lomok alá, innen a véletlen. Biztos, hogy nem apáé a gyűjtemény, mert rajta soha nem vettem észre semmit. Nem mintha néha megölelne vagy hasonló, csak nem árad belőle az a szag.

Anya fél, hogy kiderül, ezért titkolni akarja. A titkolózás furcsa módját választotta. Ha rágondolok, felfordul a gyomrom. Kölnivel öblögeti a száját. Valami olcsó, kimért vacakkal, amely összetéveszthetetlen illatot áraszt, ha megszólal. Ez keveredik a piával és ezzel a kotyvalékkal minden helyzetben azonosítani tudom az anyám. Tizenöt vagyok, nem gyerek, nem verhet át.

Nóri azt mondja, anya boldogtalan. Nem értem, mire gondol, mert én magam sem tudom, mi a boldogság. Szerintem ő sem, de szeret nagy szavakkal dobálózni. Nem szólok rá, még megsértődne. Nincs sok barátom. Nem vagyok menő csaj, pedig igyekszem. Rajtam nem áll jól sem a nadrág, sem a ruha. Utóbbit nem nagyon próbáltam ki, mert túl vékony a lábam. Semmi nem különleges velem kapcsolatban. Láthatatlan vagyok a suliban is, ahogy otthon. Ezért Nórit meg kell tartanom. Így hallgatok és próbálok nem ostobán nézni rá. Azonnal rájön, hogy nem tudom, mit akart közölni. Nem szereti apukádat, közli magabiztosan. Ha szeretné, boldog lenne.

Ennyi az egész? Így három szóban, tömören? Hogyhogy nem szereti, kérdezek vissza. Megrántja a vállát és hallgat. Aztán lenyomja a vállam, és azzal a lendülettel huppanok is a kemény, hideg padra.

A szülők általában szeretik egymást, magyarázza. Egy ideig. Jó, ezt tudom, nem vagyok hülye. De miért gondolja, hogy az enyémek nem? Szoktak csókolózni, teszi fel az újabb kellemetlen kérdést. Csókolózni. Másokat sem láttam még csak a filmeken, de ott mindenki szép és fiatal. Senki nem izzadt, büdös vagy kócos.  Ha igen, akkor is annyira, hogy az még jól álljon nekik.

Nem szoktak, mondom kisvártatva. Na, látod, jegyzi meg. Az a boldogság jele. Akkor én még sose voltam az. Örültem olykor valaminek, Bolyhosnak vagy a békának a kertben, amit nagy nehezen befogtam, de akkor az nem boldogság volt. Ezzel a témát jegeljük, aminek kifejezetten örülök, mert nem tudom anyát és apát elképzelni csókolózva.

Szóval anya nem boldog. Kölnit iszik, hogy ezt mi ne tudjuk meg. Hogy megissza-e, azt nem tudom elhinni, bár kitelik tőle, ha ennyire őrizni akarja a titkát. A sör meg a pálinka vajon segít neki, hogy ne legyen boldogtalan? Még sose ittam egyiket sem, azaz kiskoromban egyszer meghúztam a sörös üveget. Nem emlékszem, mi történt utána, ezt is a nagymama mesélte egyszer. Vajon a szomszéd, aki heti egyszer csatak részeg, és egyszer csak módjával piál, ennyire nem találja a helyét a világban? És ha ennyire rossz neki, miért nem változtat rajta? Felnőtt, megteheti. Van pénze. Talán a gyerekei miatt.

A másik szomszéd, aki átellenben lakik meglépett egy reggel. Először csak egy bőröndöt vitt magával, aztán egy teherautó állt meg a ház előtt és mi az ablakban könyökölve figyeltük, hogyan távozik a bútor egy része. Ez is mutatja, hogy vannak bátrabb és gyávább felnőttek. Anya nem tudna hová menni. Az apja világéletben ivott és nagy késsel kergette ki az utcára éjnek évadján a családot. Ezt egyszer mesélte és nagyon megmaradt bennem. Elképzeltem őt és a két bátyját, amint pizsamában futnak a hidegben, és akkor eldöntöttem, én soha nem fogok inni. Nóri születésnapján tavaly volt pia. Az egyik fiú hozott a kabátja alatt,  és néhányan meghúzták az üveget. Én elkerültem őket, nem is nyaggattak, megszokták, hogy nem akarok menőzni. A szemükben csak egy szemüveges lúzer vagyok, aki nem tudja, hogy az utóbbi évek farmerdivatja megváltozott. Persze tudom, de ettől még anya nem vesz olyat, mert a ragadós szar, ahogy ő mondja, nem való nekem. Kérleltem egy ideig, sőt nem is szóltam hozzá három napig, de nem hatotta meg.

Anya iszik. Biztos voltam benne, hogy sose tenné az apja miatt. Talán miatta sem boldog. Viszont itt vagyunk neki mi, még lehetne. Én nem tudok arcára mosolyt rajzolni, de az öcsém mindenkor. Anya szeme felfénylik, amikor meglátja őt. Hogy mit lát benne, nem tudom, mert beképzelt, undok és nem szeret fürödni. A hajának állott izzadságszaga van, megérzem, amikor mellém ül. A csirkéké hasonló kinn az ólban, amelyek még ládákban várakoznak a halálra. Nem sokáig élvezik a szabadságot, mert másfél hónapos korukban anya elkapja őket hármasával és olyan paprikás csirkét rittyent belőlük, hogy öröm nézni. Ha fokhagymás uborkasaláta is kerül mellé, akkor jó napom van. Én olyankor vagyok boldog, nem amikor csókolózni kell. Nem akarok csókolózni. El sem tudom képzelni, hogy valaki a nedves száját az enyémre nyomja. Miért tenné?

Miután megtalálom az üvegeket, nem sokáig vizsgálgatom őket. Mit nézzek rajtuk? Akkurátusan betakargatom a napi adagot, nehogy anya észrevegye, hogy kutakodtam. Lehet, hogy mérgében megütne. Régebben gyakran eljárt a keze, de amióta nagyobb vagyok, jobban félti a szemüvegkeretem. Nem olcsó mulatság az. Így többször mentett már meg, pedig ronda és nem illik az arcomhoz.

Amikor kilépek a kamrából és csendesen behúzom magam után az ajtót, hallom, hogy megjött. A nagykapunak olyan jellegzetes a nyikorgása, hogy semmivel nem lehet összetéveszteni. És a kutya sem jelez, tehát csak ő lehet. Jó lenne megkérdezni tőle, vajon tényleg nem boldog? És ha ez így van, akkor miért nem? Tudom, hogy nem válaszolna. A szemembe nézne és közölné, hogy semmi közöm hozzá. Én mégis tudni szeretném, elvégre ő az anyám.

Nóri szerint nincs jogom faggatni. Könnyen beszél, az ő szülei turbékoló galambok. Nem szó szerint, de mindig galambomnak és tubicámnak szólítják egymást. Hányingerkeltő. Ők se csókolóznak mások előtt, de biztosan nehezen fogják vissza magukat. Érzem. Az jár a fejemben, hogy miért nem utálták meg egymást, mint az én szüleim. Talán ez mégse törvényszerű.

Anya bejön, szatyrában még egy szatyor bújik. Látom, hogy vett krumplit meg vöröshagymát, a retek is kikandikál, de van még benne valami, aminek összetéveszthetetlen az alakja. Pia. Pedig van benn pár üveg. Tartalékol, gondolom én bölcsen. Biztos, ami biztos.

Vajon egyszer ő is nagy kést ragad? Mi azonban biztosan nem rohanunk az utcára, mert már nem vagyunk kicsik, apa is nagydarab. Egy mozdulattal kicsavarná a kezéből a kést. Lehet, hogy még meg is ütné?

Nézem a szatyrát, aztán az arcát. Valóban boldogtalannak látszik. Ekkora baj, ha az ember nem szereti a férjét? Vagy ha őt nem szeretik? Még nem voltam szerelmes. Sejtem, hogy nem kellemes. Tetszett már több fiú is, de ők nem vettek észre. A szemüvegesek rondák, főleg, ha még pattanásosak is. Én mindhárom vagyok. Három az egyben. Így viszont nem fáj, ha nem szeretnek.

Nincs semmi dolgod, kérdi ingerülten. De, mondom gyorsan és magára hagyom, hogy ki tudjon pakolni nyugodtan, mielőtt apa hazaér. Bolyhos a lábamhoz dörgöli a fejét és ragyogó szemekkel heveredik mellém, amikor leülök a fa alá olvasni.

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here