Kinn a zord épület előtt már annyira türelmetlen vagyok, hogy kis híján elbőgöm magam. Ráz a hideg, de nem azért, mert fázom, inkább az aggodalom és a fájdalom teszi.
– Mamika! Hogy vagy? – kiáltom, amikor végre Mirkó telefonján felhívhatom szívem legkedvesebbjét.
– Kicsikém! – mondja kedvesem. – El se hiszem, hogy megvagy! Én tudtam, hogy az a fiú mindent meg fog tenni érted! Jól vagy, drágám?
– Semmi bajom, és te? Hol vagy most?
– Nem árulhatom el egyelőre. Megígértem valakinek. – Hallom, hogy hangja boldog és izgatott. – Mikor láthatlak? Ugye elmesélsz mindent?
– Persze, mindent, csak bemegyünk a kórházba, hogy megnézzék a sebet a lábamon. Biztos, hogy te jól vagy? Jaj, mami, annyira boldog vagyok, hogy ki sem tudom mondani.
A szívem jobban ver, mint eddig bármikor. Ez azonban most az örömtől van így. Hálásan Mirkóra pillantok, mert tudom, hogy ő segített mindenben a nagymamámnak. Hogy miért tette, nem tudom megmondani, de a szívem mélyén sejtem, hogy köze lehet hozzám. Vagy egyszerűen ő ilyen. Talán mindkettő. Mirkó szeme végigsimogat, aztán finoman int, hogy menjünk a kocsija felé. Elköszönök a mamától és megígérem neki, hogy nem sokára ott leszek vele.
A kórház parkolója olyan, mint napokkal ezelőtt. Forgalmas, szürke és barátságtalan. De azóta túl vagyok pár olyan dolgon, amit senkinek sem kívánnék. Vajon mi lehet most Rózával? A rendőrök vajon megtalálják? Meg akarják találni? Az én ügyem számukra, valljuk be, nem sorsdöntő.
Hátra-hátra pillantgatok, ahogy elindulunk az épület felé. Mintha azt várnám, hogy valahonnan előugrik a kapucnis. Mirkó fogja a kezem, és annyit súg, hogy ne arra menjek, magyarán, ne a főbejárat felé.
A kórház mögött van egy kisebb téglaépület, arrafelé irányít.
– Ne kísértsük a sorsot! – mondja. – Ki tudja, nem próbálkoznak-e újra? Menjünk be ide!
Nézem kék szemét, majd a fenekén tökéletesen passzoló farmerját, ami pontosan annyira láttatja hátsóját, amennyire kell, aztán fekete pólójára téved tekintetem, és bólintok. Mondhatna bármit, követném. Mindig hozzá hasonló férfiról álmodoztam, ahogy a legtöbb lány. Persze, mind mondjuk, hogy legyen bátor és jóképű, de nem hisszük el, hogy a mozin kívül van ilyen. Főleg nem a hétköznapokban. És most itt van mellettem… Keresett, meg akart találni, bátor és végtelenül szexis. Hihetetlen, micsoda szerencsém van! Nem tudom, jogom van-e a jelen pillanatban boldognak lenni, de az vagyok. Nem számít, hogy koszos vagyok, az sem, hogy mennyire fáj a lábam, vagy, hogy veszélyben voltam még nem rég. Csak a pillanat a fontos.
Belépünk az üvegajtón, és azonnal elénk jön egy nővér. Érezhetően tud az érkezésünkről. Előkerül az orvos is, aki leültet és alaposan megvizsgálja a sebem. Csendesen hümmög, majd kijelenti, hogy szakszerűen el van látva, a fájdalom meg időszakos. Nyoma sincs a fertőzésnek. Mirkó elvigyorodik, és megérinti a hátam. Beleborzongok.
– Nyugodtan hazaviheted a hölgyet! –fordul Mirkóhoz. – Nem lesz baj, csak pihennie kell. Gondolom a lelki megrázkódtatás sem kis dolog. Ha szüksége lenne segítségre, ismerek szakembert. Írjak fel fájdalomcsillapítót?
– Köszönöm! – feleli a Kékszemű.
– Én is, doktor úr!
– Menjenek! – mondja és rám néz. – Aztán nekem vigyázzon erre a hóhányóra, mert úgy látom, maga nemcsak szép, de végtelenül bátor is.
Én szép? Ez az orvos biztosan rosszul lát, mondom magamnak, vagy én hallok rosszul…De mielőtt tiltakozhatnék, Mirkó megfogja a kezem, és kinyitja az ajtót előttem. Ahogy kilépünk, újra átölel.
– Látod, te szép lány, minden rendben! De még nincs vége. Menjünk a mamádhoz, és utána ágyba duglak, mert már alig állsz a lábadon akármilyen bátor is vagy.
Hálásan rápillantok, és arra gondolok, minden pillanat csodás, amit mellette tölthetek. Még az ilyenek is.
*
Eközben az erdei házban Róza feleszmélt. Szét se kellett néznie ahhoz, hogy tudja, a ház üres, és a rabot elveszítette, pedig rá bízták. És ha elveszítette, annak következményei lesznek a számára, ebben biztos volt. A fején hatalmas fájó púp éktelenkedett, azonnal érezte, ahogy felült. Az a kis nyomorult akkora erővel csapta fejbe, amekkorát ki nem nézett volna belőle.
Hallotta, hogy egy kocsi fékez, és tudta, megérkeztek a lányért, aki kicsúszott a karmai közül.
A kocsi megállt, lekapcsolta a fényszóróit, és hangos csattanással vágta be valaki az ajtaját. Az asszony nem mozdult. Megtapogatta a fejét újra, szerencsére nem vérzett.
– A szentségit! – kiáltotta az érkező. – Tudtam, hogy ez lesz a vége, de te azt soroltad, hogy gyenge virágszál! Ha kiderül, hogy lelépett, véged van neked is, de nekem is.
– Leütött. Nem számítottam rá…Ostobának tűnt…Ki hitte volna?
– Rafinált kis kurva! Már ott el kellett volna intéznem az erdőben, de a főnök nem hagyta. Mikor ment el?
Róza tanácstalanul rábámult.
– Nem tudom, nincs órám, talán fél órája, de az is lehet, hogy tíz perce.
– Jó, szedd össze magad, utána megyek! Hátha nem jutott messzire!
– Velem mi lesz?
– Kit érdekel? Ha nem találom meg, mindketten a Dunában végezzük balesetnek álcázva.
Azzal kifordult az ajtón és döngő léptekkel beszállt a kocsiba. Csakis az úton indulhatott el, az erdőt nem ismeri, sérült a lába, tehát arra kellett mennie, amerről segítséget várhat, gondolta dühösen. Gázt adott és kikanyarodott a keskeny mellékútra, ami kivezetett az erdőből. Lassan ment, hátha megpillantja a bokrok közt, de a félhomályban ez abszolút lehetetlennek tűnt. Amikor kikanyarodott a főútra, már tudta, semmi esélye. A főnök ki fogja belezni, de Rózával se lesz kíméletes. Ismerte, látta már, mire képes. Az a szegény srác is a Dunában végezte, a hírekben pedig öngyilkosságot emlegettek. Senki nem nyomozott utána különösebben, mert nem voltak hozzátartozói, és drogozott. Ő is így fogja végezni, mondta magának, az intézetisek nagy része, nem tud beolvadni a hétköznapi életbe. Elmenekülni nem tud, a főnök keze messzire elér. Meg kell találni a lányt!
Talán a kórház, vagy az öregasszony háza lehet a cél. De alig haladt pár métert, amikor megpillantotta a rendőröket. Elhúztak mellette, és bekanyarodtak arra az útra, ahonnét ő érkezett. Honnan tudhatták? Csak egy módon juthattak Rózához…Az a kis picsa megmondta nekik az utat. Szóval nincs visszaút, már nem fogja megtalálni, biztosan benn tartják az őrsön.
Káromkodott egy nagyot és homlokát megtörölte a kabátja ujjában. Izzadt. Most kezdett csak igazán félni, mert akármilyen szánalmas élete volt eddig, mégiscsak élt…De ezek után nem biztos, hogy élvezheti még a reggeli napsütést meg a nőket.
Róza nem fog semmit sem mondani, tagadni fogja, hogy látta a lányt, bizonyítsa be valaki, hogy ott járt! Kemény asszony. Majd azt hazudja, elesett. Hogy a rendőrökön túl hogy fog beszámolni a kudarcáról, az már nem az ő dolga volt.
Lehajolt és a kesztyűtartóból egy pisztolyt vett elő. Őt el nem kapják, ez biztos. Arról tesz. Ha kell, lelő mindenkit, börtönbe nem megy. Egész élete nem állt másból, csak bezártságból. Azzal felhangosította a rádiót, és úgy döntött, megkeresi azt a nyikhajt, akivel a lányt látta a kórházban. Ő lehet mindennek a kulcsa. Az ilyen kiscsajok mind odavannak azokért a nyálgépekért, amilyen az az alak volt.
Kép forrása: Pinterest
