Feleségem naplója 11. rész

"– De hát meglett! Ne sírj! – nyúl felé a lányom, és megsimogatja az arcát. – Látod, megtaláltam neked, ne legyél szomorú!– Tudom, kicsikém, nem vagyok szomorú. Boldog vagyok.– Anya is mindig ezt mondta, de ez nem volt igaz! Ha valaki szomorú, akkor sír. Ha nem szomorú, akkor nevet."

Egy órával később kopognak. Van csengőnk, de az érkező nem használja.

– Szia! – mondja egy lány, amikor kinyitom az ajtót. – Nem akartam csengetni, hátha alszik a beteg.

Fekete, rövid hajú, kék szeme hatalmas. Arca hosszúkás, jól áll neki az egészen fiús frizura.

– Nelli? – kérdem, mintha nem akarnám elhinni.

– Igen! Bár be kell vallanom, hogy ezt a nevet szeretem jobban, az első nevem Martina, ahogy a gyűrűben láttad. Nem is értem, miért azt vésettük bele…

 
 

Erre a mondatra hirtelen elkomorodik, de aztán összeszedi magát.

– Gyere be, a becsületes megtaláló izgatottan vár.

Nelli megint mosolyog. Olyan az arca, mintha mindig derűs lenne, vagy képes lenne magára húzni a végtelen jókedv álarcát. A szemében azonban van valami, amitől tudom, valami nem kerek, és általában jók a megérzéseim.

Megtörli a lábát, és csendesen azt mormogja, hogy reméli, egy falevélen csúszott meg a ház előtt, nem kutyaszaron, még akkor is, ha az szerencsét jelent.

Noémi kuncog. A füle Dumbóéra hasonlít, mert mindent hall, amit nem kellene, és most persze a csúnya szó tetszik neki, ugyanis ő nem használhat ilyesmit. Bezzeg a vendégre nem szólhatok rá, ezt viccesnek találja.

– Én is remélem! – közlöm, mert valóban örömmel töltene el, ha nem kellene utána takarítanom.

Belép, szétnéz, nem veszi le vékony kabátját. A cipőjét viszont igen.

– Kérsz egy kávét? Limonádét vagy bármi mást inni? – kérdem jó házigazda módjára.

– Torta nincs! Apa elfelejtette – szólal meg a lányom.

– Torta? Szülinapja van valakinek? – faggatózik a vendég és tekintete megpihen a kanapén heverő dumagépen. Finoman jelzem neki, hogy nem kell mindenbe beleszólnia, de el van bűvölve a jövevénytől.

Nekem volt. Aztán lángost ettünk a parton. Apa, kaphatunk kólát?

– Te nem, de Nelli igen. Vagy valami mást?

– Nem, a kóla jó lesz! Köszönöm.

– Neked miért ilyen rövid a hajad? Te nem lány vagy? – hangzik el az újabb kérdés. Szeme csillog a láztól, de beszélni nem restell. Elpirulok.

A csaj felnevet, látszik rajta, hogy tetszik neki a kérdés.

– Téged hogy hívnak? – teszi fel a kérdést, miközben letelepszik mellé. Farmerja lyukas a térdén, jobb karján vagy fél tucat karkötő van.

– Noéminek. Most beteg vagyok. A limonádétól, amiben jég volt.

– Fáj a torkod? Talán az anyukádra kellett volna hallgatnod, és nem kellett volna hideget innod.

– Honnan tudod? Anya nem tudott már szólni…

Nelli hallgat. Látszik rajta, hogy zavarba jön, mert nem érti a választ.

– Íme, a kóla, neked kicsim egy kis almalé. Lassan idd! – teszem le a tálcát, majd a lányra nézek. Elképesztően szép szeme van. El lehet veszni benne, olyan kék.

– Akkor koccintsunk a szülinaposra! – mondja. Koccintanak.

Noémi felül. Hosszan az arcába néz, majd szemrebbenés nélkül folytatja az előbbi párbeszédet:

– Biztos, hogy lány vagy! Van fülbevalód meg a cicid is nagy.

Kirobban belőlünk a nevetés. Ezt én se mondhattam volna különbül. Formás csaj, és nem tudom tagadni, hogy alaposan megnéztem a fenekét is. Izmos, gömbölyű. Hónapok óta nem voltam nővel, már egy barackra is gerjedek. Próbálok nem gondolni rá, de nagyon hiányzik a szex.

– Tyűha! Neked aztán jó kis szöveged van! Na, meséld el nekem, merre volt a gyűrűm? Nem hittem volna, hogy valaha is előkerül. Feltúrtuk érte a partot, de nem lett meg. Gondoltam, fémkeresővel kellene, de aztán elmaradt.

– Mi az a fémkereső? – Tudtam, hogy kíváncsi Fáncsi meg fogja kérdezni.

– Amivel elvesztett tárgyakat lehet keresni. Olyanokat, amik fémből vannak.

– Világos! Te hogy veszítetted el gyűrűd? Leesett az ujjadról? Nagy volt?

A lányra nézek, és látom, hogy szeme sarkában megint megül a bánat. Mielőtt rászólhatnék Noncsira, válaszol.

– Egyik este kimentünk a vőlegényemmel a partra. Képzeld, neki is szülinapja volt, ahogy neked. Úgy döntöttünk, úszunk egyet, mert nagyon meleg volt. De még vetkőzés közben leeshetett, én meg azt hittem, hogy a vízben tűnt el.

– Hozom is, jó? – Felállok. Kikeresem a fiókból és átnyújtom a lánynak. Remeg a lába, látom, sőt az egész teste reszket.

– Minden rendben? – kérdem.

– Persze! – mondja és elveszi a gyűrűt. Nézi, aztán kigördül egy könnycsepp a szeméből.

– De hát meglett! Ne sírj! – nyúl felé a lányom, és megsimogatja az arcát. – Látod, megtaláltam neked, ne legyél szomorú!

– Tudom, kicsikém, nem vagyok szomorú. Boldog vagyok.

– Anya is mindig ezt mondta, de ez nem volt igaz! Ha valaki szomorú, akkor sír. Ha nem szomorú, akkor nevet.

Hallgatunk.

– Köszönöm szépen! Igazad van! Én már nem is vagyok szomorú, csak hirtelen eszembe jutott valami. Viszont hoztam az én becsületes megtalálómnak csokit! Szabad? – néz rám, miközben finoman megtörli a szemét.

– Persze, nyugodtan, bár nem hiszem, hogy a beteg bírna enni.

– Bírna! – kiáltja Noncsi. A vendég belenyúl a táskájába és egy óriási, nem szokványos méretű Kinder tojást vesz elő.

– Hű! – hökkenünk meg mindketten.

– Ebben akár egy csirke is elférne! – jegyzem meg. A kislányom bontogatni kezdi, közben a vendég felhúzza az ujjára a gyűrűt. A szájába harap, és minden igyekezete ellenére megint könnyes lesz a szeme.

– Egy kirakó van benne! – visít fel valaki a szobában, akiről eddig azt hittem, lázas beteg.

– Kirakjuk? – néz a lányra, mintha én ott se lennék.

– Noná! Egyértelmű.

Nézem őket, ahogy összedugják a fejüket és forgatják az apró lapocskákat. Hirtelen belém hasít a fájdalom. A jelenet olyan meghitt és ismerős, hogy legszívesebben felordítanék a fájdalomtól.

– Ne siessünk! Igyunk! – irányít a vendéglátó, ahogy máskor is.

– Igenis, főnök! – kacag a lány. – Iszunk, aztán folytatjuk.

Ezer éve nem volt ilyen hangulat a lakásunkban. Ezer éve nem éreztem, milyen csodálatos dolog, ha egy nő van az ember közelében. Egy igazán gyönyörű és kedves nő. Elszégyellem magam, ezért felállok, és kimegyek a konyhába egy kis nápolyiért. A konyhapult előtt nagy levegőt veszek, és az jár a fejemben, de jó lenne, ha még mindkettőnknek része lenne örömben. Olyan örömben, amit egy csodálatos lány jelent, akit szerethetünk mindketten.

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here