Melli sose találta helyét a világban. Kislányként nem volt cuki arca, nem mozgott különösebben jól, botfüle volt, így hangszeren se játszott. De valahogy megbékélt mindezzel az évek során, mert azt álmodta magában, hogy felnőttként eljön érte a királyfi. Az az igazi, aki megmenti a szerencsétlen lányokat, kiszabadítja őket a mostohák karmai közül, ahogy János vitéz Iluskát. Sose szerette a történetet, mert több volt benne a nyomorúság, mint a jó, mégis olvasta, mert muszáj volt.
Iluska volt éjjel-nappal éveken át, mert a lány halhatatlanná lett, annyira szerette őt a kedvese. A kamaszkor sötét évei után, amikor neki nem jutott fiú a világmindenség azon szegletében, ahol lakott, eldöntötte, hogy messzire költözik, fel a fővárosba. Ott rengetegen élnek, és biztosan lesz valaki, aki megelégszik szerény külsejével. Melli nem látta magát a világ tükrében, és ha látta volna, akkor se hitte volna el, hogy eszén és humorán kívül szép lábai is vannak. Mindig szerelmes volt, általában a moziban és a tévében látott férfiakba, akik tökéletesek és örök fiatalok voltak. Egy-egy futó kaland azért útjába akadt, de sose tudta elhinni, hogy őt magát szeretik, ezért inkább lépett, mielőtt elhagyták volna. Amikor elvégezte a tanítóképzőt, és elhelyezkedett egy kis iskolában, álmában sem gondolta, hogy rátalálhat a szerelem. Az alig harminc fős tantestületben voltak ugyan férfiak, de nem ők testesítették meg János vitézt.
A szerelem egy háromnapos kiránduláson kacsintott rá, méghozzá az egyik tanítványa apjának személyében. Mellinek esze ágában sem volt méltatlan helyzetbe sodornia magát, de amikor Tamást meglátta, belebizsergett a gyomra. A férfi kedves és lelkes volt, úgy rakott tüzet este a gyerekeknek, ahogy apja sose tudott vagy akart. Hintázott velük, focizott és mesét is mondott, amitől ő egészen elolvadt. Hogyhogy létezik ilyen apa, tette fel magának a kérdést, de választ nem kapott.
Magas, izmos és végtelenül kiegyensúlyozott férfinak tűnt, akiben annyi játékosság volt, amennyit ő még soha nem tapasztalt. Nem akart beleszerelmesedni, ugyan ki vágyna ilyesmire, hiszen a tanítványa apja? Iluska azonban képtelen volt megálljt parancsolni a szívének. Kézzel-lábbal kapálózott az érzések ellen, de azok nem hagyták békén. Gyötörték ezer módon, aminek az lett a vége, hogy Melli, lelkem Iluskája, olyasmit tett, amivel biztosan nem kerülhetett volna a mennybe vagy a tündérek közé. Szeretője lett Tamásnak, kereken nyolc évig nevetett és sírt minden ünnepen, és pontosan ennyi ideig érzett bűntudatot. Nem várt semmit, hazudott volna, ha azt állítja, abban bízik, hogy a férfi elválik. Ha van biztos tudata valamiről egy nőnek, akkor neki volt. Tényleg nem remélt, nem kérdezgette feleslegesen a férfit, pedig tudta, hogy unalmas a házassága. Az unalom és a megszokás azonban kevés embert vett már rá a válásra, a megcsalásra viszont annál többet.
Tamás kedves volt, nem különösebben figyelmes, inkább élt azzal a rajongással, amivel Melli elárasztotta. Miért is hagyta volna figyelmen kívül? Lánya már rég kikerült Melli osztályából, gimnazista lett, amikor egy szép napon elkezdődött nála a leválás folyamata. Mellőzte a drasztikus szakítást, ahhoz nem volt elég bátor, inkább egyre gyakrabban jelentkezett, írt. Úgy vált köddé, hogy még véletlenül se lehetett megkérdezni tőle, mi történik valójában.
Mellinek fájt a gyávasága, szürke közönye, de nem mert szólni. Mit mondhatott volna ő, aki belement egy méltatlan kapcsolatba és közel egy évtizeden át hagyta magát elvérezni? Nem is a férfi miatt érezte ezt, hanem amiatt, amit a lelke súgott neki. Hát milyen ember vagy te, suttogta valami legbelül, és csak egy riadt kislány válaszolt: olyan, akit nem szerettek eléggé. János vitéz, akit annyira várt talán ekkor a francia király udvarában vendégeskedett, és sejtelme sem volt arról, hogy őrá várhat valaki.
Évek teltek el Tamás után, akinek megjavult a házassága, gyereke is született, de Melli nem találta meg, aki után annyit ácsingózott. Próbálkozott, de minden kudarc után visszabújt a csigaházába, és megfogadta, hogy essen bármekkora eső, ő elő nem jön többé. A nagy esők azonban nem kérették magukat. Jöttek jéggel, villámlással, és időnként mégis ki kellett bújni a fényre még a legfélősebbeknek is.
Időközben, ha nem is lett szépséges pillangó, azért sokat változott. Hosszú, barna haját már nem lapította szigorúan a fejére, hanem hullámokat sütött bele, és felvett színes ruhákat, majd megvette élete első kocsiját is, amivel a hazafelé vezető úton azonnal neki is ment egy fának. Muszáj volt félrerántania a kormányt, mert kiugrott elé egy gyerek. Nem sérült meg senki, csak a kocsi eleje, de Iluska megértette, hogy ez most az ő feltámadása. Egy férfi állt meg mellette és ugrott ki segíteni. A gyerek sírt, de inkább csak az ijedtségtől, és azt hajtogatta, hogy haza akar menni. A házból, amely előtt fának ment Melli, szikár kis nő futott ki visítva, és ahogy meglátta a fiát reszketni, ráhúzott egyet a fenekére.
– Jánoska, mondtam, hogy soha nem mehetsz ki az utcára kérdezés nélkül! – kiáltotta és már sírt is.
Az idegen hagyta, hogy az anya magához szorítsa a kölyköt. Nem esett baja, és ettől látványosan megkönnyebbült, majd Melli új kocsijához lépett és finoman megkocogtatta az ablakát.
– Segíthetek? – kérdezte. – Hívjak mentőt vagy orvost?
– Nem kell, jól vagyok! – suttogta a lány, de az is lehet, hogy csak gondolta. Ekkor a férfi óvatosan kinyitotta sötétvörös autó sértetlen ajtaját, majd Melli felé nyúlt.
– Gyere! – mondta. – Ezalatt az anya még hangosabban kezdett sírni. Egyetlen gyereke volt a szófogadatlan fiúcska, és most állt csak össze benne, hogy mennyin múlott, hogy nem veszítette el.
Melli hagyta, hogy finoman kiszedjék a kocsiból, leültessék az árokpartra, és valaki vizet adjon neki. A szép új járgány elején komoly horpadás éktelenkedett, de oldalról még mindig csodásnak látszott.
Hogy mi lett a történet vége, amelyben Iluska annyira vágyakozott az ő megmentőjére? Eljött. Ott volt, amikor kellett, elvitte a kocsit a szerelőhöz, Mellit pedig haza. Megoldott mindent, amit csak meg lehetett, ahogy a mesékben, sőt a megmentett gyerekhez is volt egy-két kedves szava. Maga volt a csoda, a tökéletes lovag, aki épp Franciaországból tartott szüleihez egy alföldi faluba. Melli elmosolyodott, amikor ezt megtudta. Hiába, a mesék mindig csodálatosan végződnek, és a jók elnyerik méltó jutalmukat. A jók…A többieket pedig utoléri a karma. Zsoltról, a majdnem tökéletesről egy hónappal azután, hogy a kis tanítónő beleszerelmesedett, kiderült, hogy nős. Van egy lánya és unalmas, semmitmondó házasságban tengeti napjait évek óta.
Melli napokig felváltva sírt és nevetett, miután ajtót mutatott neki.
Kép forrása: Pinterest
