„Az, hogy milyen jövőre számítasz, a múlttal kapcsolatos gondolataidból fakad. A jövőd olyan lesz, mint a múltad, ha továbbra is olyanok a gondolataid, mint amelyek a múltadat teremtették. Ha megváltoztatod a gondolataidat a múltról, akkor megváltoznak a gondolataid a jövőről is, és ezzel jobb jövőt teremtesz. A jövőd egy történet, amelyet te teremtettél, akárcsak a múltad.”
(Alan Cohen)
Amikor gyereket vállalunk, bízunk a jövőben, de a mában is. Vannak tapasztalataink, céljaink és vágyainkat belesűrítve álmainkba, ügy döntünk, legyünk család egy, kettő, három vagy akárhány gyerekkel. Nem számolunk válással, elszegényedéssel, abszolút pozitív képet vetítünk magunk elé, hiszen gyerekeinkkel a még nemlétező világot akarjuk formálni. Ezek azonban sokszor csak szavak, elképzelések maradnak, ugyanis a ma embere ahogy a neve is mondja, a mának él. Nem érdekli, hogy környezete mennyire szennyezett. Addig nem zavarja, amíg a bőrén nem érzi. Azzal is ritkán törődik, hogy a szemetet valóban szelektíven gyűjtse, mert rálegyint, hiszen úgyis egy helyre megy. Hiába hallja úton-útfélen, hogy járhatna biciklivel vagy gyalog, no meg tömegközlekedéssel dolgozni, sokkal kényelmesebb annál, mintsem megtegye. Valahol érthető is, hiszen nálunk nincsenek tömegével biztonságos kerékpárutak, a kocsi még mindig státuszszimbólum, és a tudatosság nem azon fokán járunk, amikor nem ítéljük meg azokat, akik kerékpároznak. Nálunk az a szegénység jele.
Mindezek függvényében elgondolkodtató, hogy gyereket vállalunk, és neki olyan perspektívákat kínálunk fel, amellyel nehezen boldogul majd a felnőtt világban. Manapság azt tapasztalja, hogy szülei sokat dolgoznak, és nem haladnak előre. Azt is hamar észreveszi, hogy nem azzal jutnak felsőbb lépcsőfokra, ha becsületesek és kitartóak. Sajnos, be kell vallani, hogy a kiskapuk keresése zsigerileg beépült hazánkban. Erre persze rákényszerültek egy ideig az emberek, az átkosban valahogy fenn kellett maradniuk a felszínen, de ez annyira a vérükké vált, hogy ma már bolondnak nézik a tisztességes embert.
Miközben a világunk folyamatos kihívások elé állítja a társadalom minden rétegét, mi, felnőttek, mit tudunk felmutatni a gyerekeinknek? Vajon olyan bolygót, életet és lehetőségeket hagyunk magunk után számukra, amelyek motiválóak és kecsegtetőek? Mit teszünk az emberi kapcsolatokkal, az értékekkel, ezeken a teherbírást, a kitartást, a szorgalmat és a tisztességet is érthetjük, amelyekkel jobb körülményeket tudnánk teremteni? A kérdés összetett és nem minden rajtunk múlik. Pontosan tudjuk, hogy az emberek ellehetetlenítése, munkájuk elértéktelenítése nem rajtuk múlik.
Azt tapasztalhatjuk, hogy már senki nem akar olyasmivel foglalkozni, ami fárasztó és piszkos. Egyre kevesebben szeretnének a mezőgazdaságban tevékenykedni, a vendéglátás is nehézségekkel küzd, épp ahogy a többi szolgáltatás. Nincs szakember, mert akik voltak, jól dolgoztak, értették ahhoz, amit csináltak, elmentek oda, ahol valóban nyolc óra a munkaidejük.
Akik maradtak, küszködnek. Bajlódnak a szakemberekkel, akik vagy nem érnek rá, vagy nem jól képzettek.
A társadalom egyre nehezebben jut egyről a kettőre, és mi mindezek tudatában hogyan mondjuk gyerekeinknek, hogy érdemes jól és szorgalmasan dolgozniuk? Látják, hogy hazudunk. Mit taníthatunk nekik azzal, ha felületesek, lusták és nemtörődömök vagyunk? Vajon a ma embere mire büszke? Mit hagy ebben a világban, aminek értékét nem lehet megkérdőjelezni? Hány olyan építmény, tárgy, eszköz vagy művészeti ág van, amely tartós értéket tud felmutatni?
Pedig rajtunk áll, hogy tetteinkkel tanítunk vagy pusztítunk. Rajtunk áll az is, hogy gyerekeink példának fogadják-e el az életünket, és bele tudják-e szőni álmaikba azokat a célokat, amelyek jobbító szándékúak.
Nem biztos, hogy ez a világok legjobbika. Az se, hogy eredményes és hasznos, ami zajlik a világban. Az viszont ijesztő, hogy nem kapunk a fejünkhöz, és nem akarunk változtatni, hiszen a jelen a miénk, de a jövő aligha.
Ha gyereket vállalunk, akkor azt is vállaljuk, hogy erőnkön felül teljesítünk. Hogy nem hagyjuk, hogy olyan életük legyen, ahol veszélyben van az egészségük, a tudásuk, az igazságérzetük és a szabadsághoz való joguk. Talán megérné ezen is elgondolkodni, miközben költekezünk, felhalmozunk és pazarlunk.
„A jövő történhet százféleképpen, a jelen pillanat csak egy van. Itt és most kell eldöntenünk, mit teszünk vele.”
(Szekeres Judit)
Kép forrása: Pinterest
