„Ostoba kérdéseket könnyebb feltenni, mint kijavítani ostoba hibákat.”
(Arthur Bloch)
Régen azt mondták, ha valaki folyton kérdezett valamit, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik. Attól tartok, ha ez most lenne igaz, akkor az emberek heteken belül vénségekké töpörödnének. Ismerjük a kisgyerekkor azon szakaszát, amikor a gyerek megállás nélkül teszi fel a miért kezdetű mondatokat, és a szülő, ha türelmes, egy ideig bírja, de végül azt mondja, hogy majd később megérted, vagy elmagyarázom, csak most más dolgom van.
Manapság azonban a kérdések korát éljük. Nem azokét, amelyek fontosak, vagy mély tartalmak után vetődnek fel bennünk, hanem a legegyszerűbbeket. Jöjjön pár egyszer példa: hová utazzunk szerintetek? Melyik filmeket érdemes megnézni, tudtok-e jó sorozatokat? Szerintetek, nyitva van-e karácsonykor az Aldi? (vagy bármelyik ünnepen, amikor nyilvánvalóan nincs.) És sorolhatnánk az ezeknél ostobább kérdések felsorolását, mert az emberek lassan ott tartanak, hogy azt is megkérdezik, amit abban a pillanatban hallanak vagy csak nem látnak, pedig kiveri a szemüket. Ha elmondunk két mondatot, annyira bizonytalanok, hogy inkább rákérdeznek, de nem mernek hinni, de annak, amit olvasnak. Még ha olvasnának vagy értenének?!
Ma, amikor a Google vagy más keresők millió és millió kérdésre választ adhatnak, még arra is lusták egyesek, hogy bepötyögjék, inkább felteszik, hátha valaki a segítségükre siet. Ugyanennyire felesleges már uram bocsá’ arról érdeklődni, hogy Horvátország melyik része szép, hol homokos a strand és Split vagy Dubrovnik az érdekesebb város. Kinek melyik. Érvek ellenérvek vannak bőven, és ha vitát akarunk, akkor csak be kell dobni a közösbe egy ártatlan mondatot, és máris robban a bomba: Ön szerint mikor érdemes szülni? Helyesnek látja-e, ha valaki nyilvános helyen szoptatja a babáját? Meddig maradjon fent a gyerek iskolaidőben? A Pityipalkó étterem kinek mennyire jön be? A bulvár is erre játszik, és csak annyit kell tennie, hogy a koncot bedobja a közösbe és hagyja, hogy a fotelforradalmárok rávessék magukat.
Sajnos, be kell látnunk, hogy az emberiség kezd leszokni a gondolkodásról, az összefüggések kereséséről, inkább megkérdez mindent akár többször is, és csak akkor nyugszik meg, ha azt a választ kapja, amit hallani akar. Régen még azon mulattunk, hogy nem volt szabad feltenni szerelmesek közt a Szeretsz?-et, kivéve, ha balhét akarunk, de ennél nagyobb bomba, a Szerinted kövér vagyok? Vagy a Melyik ruha áll jobban, a piros vagy a fehér? Ember legyen a talpán, aki ezekből ép bőrrel kijött.
Manapság egyáltalán nem erről van szó. Mielőtt bármilyen módon elgondolkodnánk az adott problémán, szaladunk a telefonunkhoz (jaj, dehogy szaladunk, hiszen a kezünkhöz van nőve!), és már kérdezzük is a közösségi oldalon unatkozókat, tudnak-e jó fodrászt, gázszerelőt(egyet biztosan!), vagy fogorvost, mert mi képtelenek vagyunk találni, ugyanis még az is strapás, hogy a keresőt használjuk. Azt várjuk, hogy minden a helyünkbe jöjjön, nem lépünk már kettőt se azért, hogy megtudjunk vagy megfejtsünk valamit. Van sok hülye, aki ugrásra készen válaszol, mi pedig hátradőlve a fotelben választunk a felkínált lehetőségek közül.
A 21. század a maximális elkényelmesedés, nemgondolkodás kora, amelyben az érzelmek sekélyesek, kivéve az indulatokat, a tettek ritkák és semmitmondók, az elvárások azonban hatalmasak. Ha valami nincs, legyen, ha valaki nem elérhető, váljon azzá, ha nincs ideje vagy beteg, akkor érjen rá félholtan is vagy gyógyuljon meg, hiszen nekünk szükségünk van rá! Fizetünk vagy fizettünk érte, így váljon alázatos rabszolgánkká, és dolgozzon tökéletesen, olcsón és minden, amit kívánunk, teljesítse, de eszébe ne jusson felárat kérni.
Kérdezni nagyon szeretünk és tudunk, mert könnyű és megkímél bennünket az önálló döntésektől, vagy annak felelősségétől, hogy választanunk keljen, és netán szenvedjünk a következményektől. Ellenben mást hibáztatni, leszólni és becsmérelni tehetségesen tudunk.
A Gondolkodom, tehát vagyok mondásból kiindulva, bátran kijelenthetjük, hogy egyre kevesebben vannak a világban, akik művelik, mert a gondolkodás fárasztó és időigényes. Helyette másokat nyaggatunk, és nem értjük, miért nem állnak rendelkezésünkre a nap 24 órájában, hiszen nekünk szükségünk van rájuk.
A lustaság, a gondolatnélküliség korában vajon mi lesz majd azokkal, akik nem tanulnak meg következtetni, nem látják meg az összefüggéseket, és nem veszik észre, hogy miből erednek a gondok, és hogyan lehet tenni ellenük? Talán ezt is kérdésekkel oldjuk majd meg? Már rég nem az a legfontosabb, hogy miért élünk, mi a célja az életünknek, van-e élet a halál után. Ezek lassan fel se merülnek, mert vannak jelentősebb problémák.
A Lidl nyitvatartása sokkal kardinálisabb kérdés… Hogy ez hová vezet? Nem tudni, de sok jót nem remélhetünk.
Kép forrása: Pinterest
