Talán Magyarországon senkinek nem kell bemutatni Kincsemet, a csodakancát. Pályafutása során 54 versenyen indult, és mindegyiket megnyerte. Ez a csodálatos ló miután már nem tudott versenyezni, öt csikónak adott életet, amik a Budagyöngye, Olyan nincs!, Talpra Magyar!, Kincsőr és Kincs neveket kapták. A róla készült sikeres és látványos film, beleértve tulajdonosát, Blaskovich Ernőt is, nem követi hűen a valóságot, már ha az emberi szálat nézzük. Vegyük csak sorjában!
Blaskovich Ernő vékony, alacsony ember volt, nem épp filmvászonra való, viszont értett a lovakhoz. Kincsem sikerei nyomán hamar a Reáltanoda utcai palotába költözhetett, és ott élte hátralévő éveit szerelemben és nyugalomban. Vele lakott egy fiatal nő is, akit a korabeli sajtó finoman csak ápolójaként emlegetett, de ez nem volt teljesen igaz. Pár év boldogság után az idős Blaskovich valóban gondozásra szorult, de előtte a szépséges szőke hölgy, akiről titkokat suttogott a főváros népe, a szeretője volt. Igen nagy korkülönbség volt köztük, de az Erdélyből származó, színésznőnek készülő Ladyt ez nem zavarta. A színpadon sajnos nem termett neki sok babér, de Kincsem gazdája első látásra beleszeretett, és féltékenyen őrizte a palota falai között. A hozzá látogató vendégek és rokonok persze sejtették, hogy nemcsak házvezetőnő, nem is kedvelték túlságosan. Bizonyára attól féltek, hogy az agglegény Blaskovich egyszer csak házasságra adja a fejét, és akkor Szabó Karolina, mert így hívták a lányt, kitúrja őket az örökségből. Érdekes módon, a férfi nem kürtölte világgá a szerelmüket, ami abban az időben sem volt egyszerű tény a tetemes korkülönbség miatt, és valószínűleg ezért nem jelent meg vele nyilvánosan. De a főváros nem egy botrányt látott már, így bizonyára ezen is csámcsogtak volna egy ideig, majd megfeledkeztek volna róla, hiszen minden napra jutott valami új.
Karolina ugyanúgy rajongott a csodalóért, ahogy kedvese. Ez az 1877-es Nemzeti Díj megnyerése kapcsán egy különös szokásában is megmutatkozott. A hölgy Kincsem minden versenyéhez egy ibolyacsokrot küldött lovagjával a győztes kancának. Az ibolyákat nyakveregetés után a ló lehajtott fejének homlokszíjához fűzte. Ezt Kincsem nemcsak eltűrte, hanem a későbbiekben el is várta. Még akkor is, ha a lady a külföldi versenyekre nem tudta őt elkísérni.
Szerelme halála után Karolina úgy érezte, megérdemli, hogy a palota értékei közül párat magával vigyen, így többek közt a teljes ezüstneműt is összecsomagolta. Az örökösök ezt nem díjazták különösképpen, és azért sem voltak boldogok, hogy végrendeletében jelentős összeget hagyott rá a Kincsem tulajdonosa, bár ők sem panaszkodhattak, hiszen a vagyon nagy részét bátyja fiai, Elemér és Albert kapták.
Karolina azonban nem maradt egyedül, később Mezőszilason egy ezerholdas birtokot vásárolt a rajta lévő kastéllyal együtt. Férjhez is ment egy nála jóval idősebb férfihoz, aki miatta lépett ki az egyház kötelékei közül. Mezőszilasra költöztek, több gyerekük is született. Az ott élők a kiugrott pap után ma is Droppa kastélynak hívják volt lakhelyüket. Arról kevesen tudnak, hogy azt a kastélyt a csodakanca gazdája fizette ki egykoron.
„Ez a nő szerény polgári családból származott, bár kiváló nevelésben részesült. Bájossága, kellemes modora, Blaskovichhoz való ragaszkodása, kiváló szellemi képességei messze meghaladták azt a nívót, amelyet betöltött állása, a házvezetőnői, megkívánt volna. Nem is tekintette senki őt egyszerű alkalmazottnak, mindenki tudta, hogy ennél sokkal több, Blaskovich előkelő barátai is teljesen magukkal egyenrangúnak tekintették.” – írta a Pesti Napló, 1931-ben, két évvel Karolina halála után. Így a titok valóban nem maradt titok, ahogy semmi ezen a világon, ahol az emberek szeretik mások dolgába ütni az orrukat.
Kép forrása: Pinterest
