Samu nem bízott a lányban, de úgy gondolta, annyira buta, hogy mindent elhisz neki. Eddig sose csalódott benne, nem is voltak olyan közeli kapcsolatban, hogy megtehesse. Messze nem volt jó véleménnyel róla, de a nőkről se egyáltalán, mert szeszélyesnek és ostobának látta mind. Ennek ellenére egy női magazinnál vállalt állást. Magának úgy magyarázta, hogy kell a férfienergia oda, neki meg a pénz, és próbált nem véleményt alkotni a sok ostobáról, aki megfordult a szerkesztőségben. Hosszú karriert nem jósolt magának, mert abban a légkörben, abban a pletykarengetegben fejlődni képtelenség volt. Most pedig itt volt a nagy lehetőség, amely pénzt hozhatott neki. Majdnem kész volt a kód megfejtésével, de látni akarta az eredetit, mert valami még hiányzott ahhoz, hogy rátaláljon a kincsre, amelyről azt sem tudta, micsoda, de ha elásták és nem vitték magukkal, akkor nem lehetett szó kis mennyiségről.
Gondolataiban egy hatalmas ládát látott maga előtt, ahogy az a filmekben szokott lenni, de nem folyt ki belőle az arany, inkább arra számított, hogy értékpapírokat vagy drága ékszereket rejthettek el benne. Legszívesebben kirángatta volna Sára kezéből a táskát, hogy azonnal rávethesse magát, de feltűnő lett volna, és azt sem akarta, hogy a lány sikítson, vagy rendőrt hívjon. Mondjuk azokkal nem ment volna sokra.
Jobbnak látta, ha szépen elgyalogolnak kis garzonjáig, és ott majd elveszi tőle, amit akar. Aztán meg letagadja az egészet. Az ő szava áll a lányéval szemben, és ugyan kinek hittek volna? Egy hisztis, síró nőnek, vagy neki, akinek apja a városi elöljárók közé tartozott, mielőtt inni kezdett és el nem gázolta egy autó? Vetett egy pillantást a mellette baktatóra, majd nagyot sóhajtott. Álmában se remélte, hogy az év utolsó hónapja felkínálja neki a gazdagság lehetőségét, és ha a szerencse kopogtatni kezd, ki kell nyitni az ajtót.
Már sajnálta, hogy a reggeli hidegben nem öltözött fel jobban, de látta, hogy Sára se úgy készült, mintha tél lenne. A következő pillanatban, amikor az árkádok alá értek, Sára váratlanul befutott az egyik mellékutcába, és oly módon kezd rohanni, mint egy menekülő antilop. Már hiába nyúlt volna utána, táskástól-mindenestől eltűnt az egyik sikátorban. Samu felnevetett. Arrafelé nem lehetett eltűnni, hiszen egy zárt udvar és egy zsákutca volt a vége, így biztos volt benne, hogy azonnal utol éri, még ha a lány szélvészgyors is.
– Sára! Hol vagy? – kiáltotta. – Megbolondultál? Mi van veled? Tőlem félsz?
Válasz nem érkezett, de amikor határozott léptekkel befordult a sarkon, és elindult az utca vége felé, úgy hitte, meglátja. Az utcán sorban várakoztak a hatalmas kukák, amelyekért pár órán belül jönnek, hogy elszállítsák őket. Bűzük megtöltötte a levegőt, és lehetőséget adott a lánynak arra, hogy elbújjon. Körbepillantott, de mozgást nem észlelt. Az egyik házból egy nő jött ki a gyerekével, iskolába kísérhette, mert élénken beszélgettek, és nem úgy tűnt, mintha találkoztak volna valakivel, aki bujkált. Vetettek rá egy gyors pillantást és mentek is tovább, egészen a közeli pékség is.
Kezdett ideges lenni, mert nem látta Sárát. Elfutott az utca végéig, utána vissza, és az U alakú háztömb minden szegletébe bekukkantott, de a lányt a föld nyelte el.
– A szentségit neki! – morogta. – Hogy hihettem, hogy bízik bennem?
Egy ideig még rohangált, de mivel egyre többen jöttek ki a házakból, már nem volt értelme keresgélni. Felszívódott, ebben már biztos volt. Így megállt, cigarettát vett elő és rágyújtott. Úgy gondolta, mégse rejtőzhet egész nap egy lépcsőházban anélkül, hogy ne keltene feltűnést. Maradt a várakozás.
Sára megkönnyebbülten szaladt fel a lépcsőn, és kopogott be barátnője anyjához.
– Lujzi néni! El se tudom mondani, mennyire örülök, hogy itthon vagy! – mondta lihegve.
– Ugyan hol lennék, te lány? – nézett rá az asszony megütközve. – Itthon dolgozom, itt is élek, hajnalban nem megyek sehová, mert túl sok az ember odakint.
Sára nem válaszolt. Érezte, hogy rezeg a telefonja, de nem vette fel. Rá se pillantott. Eszébe jutott, hogy fel kell hívnia a főnökét, hogy beteget jelentsen, és rá kell még jönnie arra, hogy mi lehet azzal a vacak gömbökkel, hogy mindenki őket akarja. Nem volt buta, tudta, hogy a pénz mindennél fontosabb, és legszívesebben meg is szabadult volna tőlük, de nem olyan áron, hogy elveszik tőle. Ha már nála voltak, fizessenek érte. Ha kell, mindkét testvér. Mindkettő számító és hazug, szóval nem sajnálja őket. Mielőtt azonban átadja, még látni akarta a gömböket, és ha kell, szét is szedi őket, csakhogy megértse, mi lehet a titkuk.
– Bajban vagy? – nézett rá az asszony. – Itt ellehetsz, adom a kulcsot. Kérsz egy kávét meg valamit enni? Mindig mondom a lányomnak, hogy vigyázni kell a férfiakkal, mert veszélyesek, de csak nevet rajtam.
– Köszönöm, Lujzi néni…Egy kávé jólesne. Hidd el, vigyázok én, de néha nem könnyű…
– Jól van, gyere az ablaktól, mert ha valaki bántani akar, azonnal észreveszi, hol mozog a függöny…Láttam én már elég krimit.
Sára elmosolyodott. Még a táskáját se tette le, de az asszony közelebb lépett, lenyomta a konyhaszékre és biztatóan elmosolyodott.
– Minden rendben lesz! Ne aggódj! Adom a kulcsot, csak idd meg ezt!
Azzal egy csésze friss, forró kávét tett elé, és megcsóválta a fejét. Vajon miért bántják ezt a lányt, kérdezte magától. Micsoda férfiak vannak manapság, hogy nem értik meg a visszautasítást? Valaha harcoltak a nők kegyeiért, most meg ki akarják verni belőlük a szeretetet? Ő így tudta, Melli ezt a mesét mondta neki. Felesleges lett volna tudnia az igazságot. Ideges asszony volt, csak akkor támadt fel bátorsága, ha más segítségére kellett sietnie. Így volt ez már húsz éve, amióta elhagyta a férjét, aki ivott és verte őt. Mellit soha, de őt rendszeresen.
Vetett egy pillantást Sárára, és megállapította, hogy fáradt arca is gyönyörű. Szemében elszántság ül, de kezd kimerülni. Gyorsan kivett a szekrényből egy doboz kekszet, és egy tányéron elé csúsztatta.
– Ma nem mehetsz sehová! Főzök valamit és szólok! Ne menj az ablak közelébe! Ha követtek, nem fognak nyugodni! Kitalálunk valamit, jó?
– Jó! – Sára belekortyolt a kávéba, és fogalma sem volt, mit lehet kitalálni egy olyan helyzetben, amibe került. Bánta már az egészet, főleg, hogy hitt valakinek, akiről azt hitte, a jófiúk táborát erősíti. Albert…Vagy Félix? Két testvér, és mindkettő rossz… Samu meg pénzéhes. Ahogy mindhárman.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
