Valaha az egyediség volt a cél, ma inkább az uniformizált szépség az irány. Dús ajkak, műszempilla, gömbölyű fenék és sorolhatnánk a közösségi média sztenderdjeit. Ezek fokozatosan új testideált teremtettek. Ha belefutunk egy-egy régebbi filmbe, szinte azonnal feltűnik, hogy a csinos nők, a korabeli szépségek feneke nem hatalmas, sokszor kifejezetten eltűnik a ruha alatt. Mégis emlékezünk rá.
Ma már nem számít extrémnek szinte semmilyen beavatkozás, ami azt a célt szolgálja, hogy semmiképp ne legyünk azok, akik vagyunk. Vajon milyen árat fizetünk érte a későbbiekben? Nehéz ebből a sorból kiállni, mert ha sok ember nem is képes megfizetni a változtatások árát, kicsiben mindenképp része akar lenni: pl. a műkörmök elterjedése szinte fel se tűnik, pedig rég eltértünk már a valóságtól a hétköznapokban is. A szűrőkkel ellátott képek a másik terület, amely pár kattintással meghamisítja a valóságot. Sokan úgy hiszik, különben lemaradnak a figyelemről, a lehetőségekről és ez belső bizonytalanságot kelt bennük.
Az önazonosság azonban nem azt jelenti, hogy hazudnunk kell egy elérhetőbb cél rdekében, hanem hogy harmóniában vagyunk önmagunkkal. A közösségi média viszont torz elvárásokat szül, és ez hosszútávon csökkenti az önbecsülést. Egyre nagyobb problémát jelent az önmagunktól való elszakadás is, mert sokan nem tudják, mit is akarnak valójában. Nem képesek elfogadni, hogy szabad másképpen kinézni, máshogyan élni és mást akarni, mint amit a trend diktál. Ez folyamatos szorongást generál, és könnyen vezethet depresszióhoz. Lassan már ott tartunk, hogy a valódi lázadást az önazonosság vállalása jelenti. Aki fel meri vállalni arcát, testét és vágyait, kilóg a sorból, de ez adja meg az igazi egyéniségét, amelyet egyre jobban el akarunk nyomni. A változás ott kezdődik, amikor már merünk máshogyan érezni, és elég jónak érezzük magunkat úgy, ahogy vagyunk. Tegyük hozzá, minden beavatkozás mellett ott a kérdés: rólam szól valójában? Miattam történik? Vagy csak azt akarom látni, mások mit mondanak rólam? Lehet ez ellen tudatosan tenni? Léteznek módszerek, hogy elkerüljük a folytonos bizonyítás csapdáit? Igen! Íme néhány:
- Kérdezzük meg magunktól gyakran, hogy valóban a saját ízlésünk szerint öltözködünk? Tényleg mi döntjük el, mi áll jól? Erről vezethetünk naplót, vagy gyors jegyzeteket is, de egy őszinte barát is megmondhatja az igazat. Ha vevők vagyunk rá sértődés nélkül.
- Ideje szűrnünk azokat a tartalmakat, amelyek után nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ne nézegessük, kövessük azokat, akik után rosszabb lesz a kedvünk, és romlik a hangulatunk. Egyszerűen hagyjuk abba a követésüket.
- Mozogjunk sokat, ápoljuk a testünket, de ez ne legyen büntetésprogram, tegyük szeretetből. A test az az otthon, ahol élünk, amiben lakik a lelkünk. És ne feledjük, sokkal sérülékenyebb, mint a lélek…Ha baj ér bennünket, azonnal meglátszik.
- Mondjunk nemet azoknak a javaslatoknak, amelyeket mások próbálnak tenni, de ellenünkre vannak, pl.: jobb lenne, ha világosabb lenne a hajad, jól állna neked egy nagyobb száj, stb. Ha nekünk nem erre van igényünk, ne hallgassuk meg, mert nem tesz bennünket boldoggá, és bánni fogjuk, ha belementünk. Főleg, ha visszafordíthatatlan a változtatás.
- Keressünk olyan közösségeket, ahol nem kell szerepet játszanunk, ahol mindenki az lehet, aki valójában. Felszabadító érzés. Nem beszélve a gyógyító hatásról.
Ha képesek vagyunk szembe menni az árral, előbb-utóbb érezni fogjuk az erőt, ami csak a miénk. Sokkal többet fog érni, mint bármilyen ellenünkre való módosítás, amelyet nem érzünk jónak, nem beszélve a szorongás megszűnéséről,. Ma már a legnagyobb bátorság, ha képesek vagyunk a divatot mellőzve egyéni módon öltözködni, nőként, fiatal lányként rövid frizurát hordani, és kimondani, hogy ez vagyok és kész. Ha neked nem felel meg, fordítsd el a fejed, én nem leszek az, aki mindenkihez hasonlítani akar, közben meg tucattermék. Szabálytalan mosollyal, karakteres orral is lehetünk boldogok. Véssük az eszünkbe, a globális hasonulás nem vezet sehová, hiszen belőlünk egy van, és ez a legjobb dolog a világon!
