Az anyaság a társadalom szemében a feltétlen szeretet, az öröm és a beteljesülés szimbóluma. De mi történik azokkal a nőkkel, akik nem örömmel, hanem kétségbeeséssel néznek gyerekükre a szülés után? Ők azok, akik csendben, fájdalmasan, mégis meggyőződéssel dönthetnek: lemondanak a babáról. Nem közönyből vagy felelőtlenségből, hanem mert számukra ez az egyetlen szeretettel teli döntés, amit meghozhatnak.
Világszerte évente több tízezer újszülött kerül kórházi vagy állami gondozásba közvetlenül a szülés után. Magyarországon a KSH adatai 2023-ban 250 olyan baba született, akiket kórházban hagytak. A legtöbb ilyen eset nem erőszakos vagy eltitkolt szülés eredménye, sokszor az anya törvényesen, hivatalos keretek közt, név nélkül mond le gyermekéről. Ennek sok oka lehet, amelyet egy hétköznapi ember nehezen tud elfogadni, főleg abban az esetben, ha ő maga küzd a teherbeesés nehézségeivel.
Sok nő él olyan mélyszegénységben, hogy nem tudja, hol alszik majd másnap, vagy mit fog enni. A lakhatás, a tisztaság, az étel hiánya mind jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek vállalása lehetetlen legyen. Más esetekben előfordul, hogy a vallásos közösségek, az erősen kontrolláló családok nem engedik meg, hogy megtartsa a gyermekét, nem beszélve arról, amikor az anya még tinédzser. A megbélyegzéstől való félelem elnyomhatja a személyes vágyakat, bármilyen erősek is. Az se ritka, hogy a gyerek, nemi erőszak vagy családon belüli erőszak következménye. Ilyen esetekben az anya gyakran nem tud kapcsolatot kialakítani a babával, mert a hozzá kötődő emlékek fájdalmasak.
Ha a baba súlyos rendellenességgel jön a világra, az anya, különösen, ha nincs támasza, olykor nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy felvállalja. Sokszor az orvosoktól se kap reményt, így elhagyja újszülöttjét.
Egy valódi történet, amelyet nem könnyű megélni:
Léna (21 éves)
„Megszültem, megnéztem, és csak azt éreztem, ő többet érdemel. Nem lakhat velem sötét, koszos albérletekben, amelyekben árad a húgyszag. Nem ehet napi egy kiflit, mert nem vagyok képes mást is előteremteni neki.” Az ő fia egészségesen született, az apa hónapokkal előbb lelépett, édesapja pedig kitagadta és megtiltotta, hogy hazamenjen. Egyedül maradt, nem volt segítsége, anyja se tudott semmit adni neki, így nem maradt más lehetősége, mint név nélkül lemondania a gyerekéről.
„Nem dobtam el, nem bántottam, sőt esélyt adtam neki, hogy jobban élhessen, mint velem. Ez volt az első igazi anyai döntésem.”
Szabó Evelin, klinikai szakpszichológus szerint a társadalom hajlamos démonizálni ezeket az anyákat, pedig minden történet mélyén ott lapul a szeretet hiánya, amit az anya nem kapott meg, de a túlélésre való törekvés is. Hiába szeretné az anya a gyermekét, ha nem tudja biztosítani neki a megfelelő életet és nem akarja a nyomorba magával vinni. A szakértő azt is elmondja, hogy minden anyának joga van segítséget kérni a döntése után is. Az elengedés nem zárja ki a gyászt, és nem jelenti, hogy nem jár fájdalommal.
A bébiinkubátorok azt a célt szolgálják, hogy név nélkül, meghozva egy döntést lépjenek a nők, és ne ártsanak gyermeküknek, hanem megvédjék őket lehetőséget biztosítva, hogy szerető közegben nőjenek fel. Így esélyt kaphatnak mindketten, ahogy az anyaotthonokban is, amelyek elképesztően túlzsúfoltak.
Az anyaság nem mindig ott kezdődik, ahol a mesékben. Nem minden fehér vagy fekete, és az ítélkezés se kellene, hogy az legyen. Néha az anyai szeretet bármennyire is fájdalmasan hangzik, tud nemet mondani, és belátja, hogy nem működik megfelelően.
A külvilágnak, a barátoknak, ismerősöknek egy dolga lenne csak, ahelyett, hogy szájukra vennének valakit: meg kellene látniuk azokat, aki segítségre szorulnak, csak nem merik jelezni, és meg kellene mutatniuk nekik, hogy vannak lehetőségeik még akkor is, ha ez a döntést meghozni nem volt könnyű számukra.
Kép forrása: Pinterest
