Ma nehéz elképzelni, milyen lehetett egy olyan világban élni, ahol a szerelem nem érzés, hanem a politika része, és ahol egy elhibázott döntés szó szerint valaki életébe kerülhetett. A mongol nők számára évszázadokon keresztül ez volt a helyzet. A mongol borodalom fénykorában a nők sok szempontból töltöttek be fontos szerepet a társadalomban. Jurtát készítettek, gondoztak, irányították a gazdaságot, és a férjük távollétében az egész család sorsát a kezükben tartották. Egyetlen terület volt, ahol semmiféle engedményre és megbocsátásra nem számíthattak: ez pedig a hűtlenség volt.
A házasságtörés nem egyszerűen bűn volt, hanem a legnagyobbak egyike, mert ha a nő követte el, veszélyeztette a törzs vagyonát, a szövetségeket és a gyerekek származását. Ez utóbbi az egész világon máshol is hatalmas büntetést vont maga után. A férfiak azzal háltak, akivel akartak, de a nők ellenben teherbe eshettek, és úgy már nem maradt tiszta a vérvonal, amely annyire fontosnak tűnt, hogy bármit feláldoztak volna érte.
Egyetlen kisiklás megváltoztathatta a klán biztonságát, ezért a mongol társadalomban azonnal példát statuáltak. Ez annyira drasztikus volt, hogy a nők jó része még gondolati szinten sem merte megtenni. Ám voltak, akik legyőzték magukban a félelmet a szerelemért.
A korabeli források szerint gyakran a nőt és szeretőjét egyszerre végezték ki. A módszer elvétve volt gyors és irgalmas. Az egyik legkegyetlenebb, amelyet alkalmaztak, az a lovak általi halál volt. Az ítéletet úgy hajtották végre, higy a párt a földre fektették, és lovakat hajtottak át rajtuk. Így a paták agyonzúzták őket. Mindezt persze nyilvánosan, mert a régmúlt emberei mindig azt akarták közvetíteni, hogy urai a helyzetnek, és nem kímélnek senkit, aki veszélyezteti a törzsi rendet.
Ha valamivel „kíméletesebben” akartak eljárni, akkor a nőt kendővel vagy zsinórral fojtották meg. A vérontást el akarták kerülni, mert baljósnak tartották. A kegyetlenség azonban ugyanúgy ott lappangott ebben a tettben is, ahogy a másikban. Csendes volt, de végleges és hosszadalmas.
Egyes alkalmakkor a családra hozott szégyent még meg is tetőzték azzal, hogy nemcsak a nőt ölték meg, hanem elkobozták a vagyonukat, vagy kirekesztették őket a közösségből. Így egy hiba, amelyet egy szerelmes vagy csalfa nő elkövetett, generációk sorsát változtatta meg.
A mongol férfi lpersze ehetett többnejű, tarthatott szeretőt, és ezért ritkán kapott büntetést. Bajba csak abban az esetben kerülhetett, ha más férfi feleségével került intim kapcsolatba. A társadalom kettős mércéje nem volt kétséges. A nők, ahogy mindig is, sérülékenyebbek és kiszolgáltatottabbak voltak. Mégis a mindennapokban olyan hatalommal rendelkeztek, amelyet az európai nők évszázadokig nem ismerhettek. Paradox világ volt ez, mert a szabadság és a szigor egyszerre tartotta egyben.
Ma mindez távolinak tűnik, mert a mai nők már rendelkezhetnek saját életük felett, lehetnek döntéseik, és ez nagyon sokáig elképesztő luxus volt. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ma sincs maximális egyenlőség, mert bár van szavazati joguk, saját akaratuk, de az élet számos területén a férfiakat másképpen ítélik meg, és nem ritka, hogy még mindig arra hivatkoznak, hogy egy nő azért nem kerülhet fontos beosztásba, mert szülni fog, mert a gyerekeivel többet törődik, mint a karrierjével, vagy mert a menstruáció előtt időszak megzavarja a gondolkodását. Számtalan generáció küzdött meg ezekkel a tévhitekkel, de az eredmény nem egyértelmű. A nők bárhogyan harcolnak, az egyenlőség még a legdemokratikusabb országokban sem teljes. Csak említsünk meg annyit, hogy sok országban még mindig nem rendelkezhetnek a saját testükkel és nem dönthetik el, hogy kívánják-e megtartani a bennük fejlődő magzatot vagy sem.
A múlt ma is arra figyelmeztet bennünket, hogy a szabadságunk törékeny. Akárhányszor meg akarja mondani valaki egy nőnek, hogyan éljen, kivel legyen, érdemes eszünkbe vésni, hogy milyen hosszú úton jutottunk el a mába. Ma sokan, és nem mindenki, ezt tegyük hozzá, azért élhet szabadon, mert egykoron mások szenvedtek, hallgattak vagy lázadtak. Ne gondoljuk, hogy a nyugalom, a véleménynyilvánítás, a szavazati jog magától értetődő és el nem veszíthető.
Sajnos, volt rá példa az elmúlt időszakban is, ha másra gondolunk, villanjon fel bennünk az afgán nők helyzete, akik tanulhattak, szerepelhettek a világban, ma pedig elzárja tőlük mindezt a tálib hatalom. És olyan távolra sem kell szaladnunk, hiszen Lengyelország is hatalmat gyakorol az abortuszra készülő nők teste felett, kimondva, hogy nem végeztethetik el kedvük szerint, nyugalomban és titokban. Az érvényben lévő abortusztörvény három esetben engedélyezi a terhességmegszakítást: ha az nemi erőszak következménye, vérfertőzés révén jött létre, vagy közvetlen módon veszélyezteti az anya életét vagy egészségét. Az 1993-ban elfogadott eredeti abortusztörvény ezenfelül még abban az esetben is engedélyt adhat beavatkozásra, ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, ezt azonban az alkotmánybíróság 2020-ban alkotmányellenesnek ítélte és eltörölte.
Sokat változott a világ, de még nem eleget, ezt keményen érezhetjük a bőrünkön, ha nők és anyák vagyunk.
Fotó: Karolina Grabowska www.kaboompics.com: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-homaly-homalyosit-erzelem-4471315/
