Amikor Ervin egy csendes, különösen jelentéktelen márciusi kedden szabad lett, épp betöltötte a negyvenötöt. Először azt hitte, valami aprócska hiba került a gépezetbe, és az Univerzum rossz üzenetet küldött neki, de nem így történt. A Netflix előfizetés és egy új ébresztőóra vásárlása után megértette, hogy a szabadság végérvényesen bekopogott hozzá.
Olyan szakításban volt része, amely már-már égi diplomáciát sejtetett, és amely során hamar kirajzolódtak a ki használja a távirányítót és a kanapé kevésbé süppedős oldalát-vita körvonalai. Ő, csakis ő, ezután mindig és visszavonhatatlanul. Ervin egy pillanatig úgy érezte, hogy kivonták alóla a gravitációt, és ott lebeg a saját életében, szabadon dönthet és gyakorlatilag fogalma sincs arról, mihez kezdjen ezzel.
Első este a frissen visszakapott férfiúi autonómia jegyében pizzát rendelt ananásszal, amit máskor nem tehetett meg, mert gasztronómiai árulásnak minősült volna ezen tette. Úgy egymagában és egyfolytában megnézett három akciófilmet, amelyben minden harmadik percben robbant és lángolt valami, és ahol meg nem történt mindez, ott se kérdezte meg senki, hogy biztosan ezt akarja-e nézni. Ám a tizenkettedik robbanás után rájött, hogy a szabadság íze nem is olyan édes, és nem lett feltétlenül boldog attól, hogy kihűlt pizzával lesi, miért nem éri utol egy lángcsóva sem az atlétatrikós csodaembert.
A kapunyitási pánik elkezdődött, csak olcsóbbra sikeredett, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nem szaladt sportautót venni, tetoválást se csináltatott, amelyről azt gondolta, hogy egy Konfucius bölcsesség, de később kiderült, hogy zacskóslevest jelent, hanem alattomosabban: elkezdett gondolkodni.
Az járt a fejében, hogy most minden döntésért csakis ő tartozik felelősséggel. Még azzal is, hogy kora reggel eszik-e madártejet kockáztatva a gyors anyagcsere kellemetlen lehetőségét, vagy vesz-e magának rendes tejet, amely zsíros és egészségtelen, netán eljátszik azzal a gondolattal, hogy a mandulából is kifacsarhatják a nedűt, csak ő nem számolt vele, mert az a gyümölcs nem kérődzik a mezőn arra várva, hogy megcsapolják.
Barátai közül többen rutinos túlélők voltak, és azt szajkózták, ne aggódjon, újra fiatal lett, csak még nem vette észre. Ellátták lelkesítő tanácsokkal, majd azt javasolták neki, nyissa ki a szemét, mert a világ tele van jó nőkkel. Ebben biztos is volt, csak épp azok az utcák kongtak, amelyeken ő járt-kelt, de ez részletkérdés.
Egyik-másik ráparancsolt, hogy töltse le az összes létező társkereső alkalmazást, és tegyen fel képet hallal, autóval és motorral is, hadd legyen nagy a kínálat. De ha tud falra mászni, vagy kenyeret sütni, akkor mutassa meg, mert a mai nők nem szeretik az unalmat. Esetleg találjon magának egy extrém hobbit, ugorjon ki egy repülőből, vagy menjen el egy pókerpartira, ahol megmutathatja, mire képes. Ezektől azonnal ideges lett, mert nem az a fajta volt, akiben buzgott a változás forrása, kitörni se akart, hiszen már annak is örült, ha a hűtőben lévő saláta szavatossági idejéről nem feledkezett meg.
Ahogy múlt az idő, egyik hét a másik után, egy péntek este, amelyen szabad volt bármit tennie, bowlingozhatott, sörözhetett kedvére a félhomályban, rájött, hogy az ital, amit a kezében tart egy kreatív tévedés, ahogy az is, hogy ő boldog lesz egyedül, ha az új ajtó előtt toporog. Legszívesebben visszament volna a régihez, amelynek csikorgott a zsanérja, hogy kinyílva pepperonis pizza várja, no meg egy alattomosan érzelgős romantikus komédia, amely könnyeket csal a szemébe. Tragikus érzés öntötte el, mert rájött, hogy a szabadság nem egyenlő a boldogsággal, és az ember hiába áll egy képzeletbeli virágos mező közepén, ha nem érzi az illatokat. Nem beszélve új dzsekijéről, amelyben nem hajlandó lefeküdni a fűbe, mert félti.
Végül nagy belső drámák után Ervin rájött, hogy nincs ereje még egy katasztrofális randihoz, ezért jobb, ha otthon marad, és elfoglalja a kanapét, mindegy melyik oldala süppedősebb. Életének csatornáján bár pánikszerűen váltani próbált, a rendszer nem követte az utasításait.
Egy reggel, szintén kedden, minő véletlen, megértette, nem kell éreznie semmit, nem kell tennie olyasmit, ami nem létezik, csak meg kell főznie a spagettit, és sajtot kell reszelnie rá. Ennyivel is megelégszik, ha már a pánik távolodóban van, és nem vendégeskedik nála oly gyakran, mint egykor, amikor az ajtó kitárult.
Így leült, megette a tésztát, amely bár túlfőtt, mégis ízlett neki, és eldöntötte, hogy ezután befelé nyitja majd a kaput, hogy megtalálja mögötte azt az embert, aki barátságban akar lenni új életével.
Fotó: Yan Krukau: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-no-zaj-gondor-haj-7640490/
