Rengeteg ránctalanító, feszesítő krém van a piacon. Vannak olyan mosóporok, amelyek azt hirdetik, hogy minden folttal elbánnak, és vannak olyan termékek, amelyektől villámgyorsan lefogyunk…Ugye ismerős mind? Ismerős és nem fedi az igazságot. Mégis megvesszük, használjuk, és elfogadjuk, hogy becsapnak bennünket. Sok esetben az iskolahívogatók sem másmilyenek. A reklám és a marketing vezérli őket, és ahhoz, hogy egy iskola jól működjön, jól kell eladnia magát. Az egyik ilyen elsődleges termék, amellyel csalogatni próbál, az az elsős tanító néni személye, meg persze az iskola profilja, ígéretei és a tömérdek hasznos elfoglaltság, ami mentesíti a szülőt a feladatok elvégzésétől.
Az iskolarendszerünk nem most lett rossz. Mostanra vált elavulttá, elmaradottá és fejlődésre képtelenné. Ennek persze sok oka van. Először is 20. századi módszerekkel tanítanak öregedő pedagógusok, akik nem tudnak felzárkózni a mai igényekhez. Képtelenek elfogadni a változásokat, lásd házi olvasmányok, de persze nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy milyen silány tankönyvekből kénytelenek tanítani. A választás szabadságát meg sem említem. Adva van tehát a pedagógus, akivel mindig is baj volt. Régen se volt becsülete, most meg főleg nincs, hiszen mindenki támadja és követelőzik. Elismerést nem kap, mert a jó természetes, a rosszat viszont világgá kell kiáltani.
Persze, boldognak kellene lennie, mert nőtt a fizetése és „rengeteg” szabadsága van. Azt azonban kevesen akarják tudomásul venni, hogy a szabadság nem miatta van, az a gyerek szünideje. Még kevésbé értik meg, hogy mekkora szükség van a feltöltődésre és pihenésre. Ugyanez a pedagógus, aki a régi világból maradt itt, nincs hozzászokva ahhoz, hogy folyton bírálják, és ahhoz se, hogy mindenki jobban ért a munkájához, mint ő, és követelőzik, fenyegetőzik, okoskodik.
Hány olyan szakma van a világon, amihez ennyien értenek? Nem sok, de javaslata, követelése és elvárása mindenkinek van. Mindegy, hogy a rendszer rossz, az se baj, ha tankönyvek ócskák, sok az adminisztráció, de a pedagógus mosolyogjon, legyen a topon, motiváljon és képes legyen mindenki elvárásának megfelelni! Egyszerűen ez lehetetlen. Ma olyan generáció érkezik az iskolába, amelytől legszívesebben elfutna az ember. Szó szerint, nem átvitt értelemben. Ennyi neveletlen, szófogadásra képtelen, alkalmazkodni nem tudó, öntudatos, verekedős, sérült gyerek nem volt, amióta világ a világ. Olyan dolgokkal kell szembesülnie a tanítónak, tanárnak nap, mint nap, amiről nem is hallott. Tanítson, neveljen, oktasson, de legyen anya, ápolónő, pszichológus és nővér, és természetesen minden egyes gyereknek a szolgálója, gondozója és égbe magasztalója. Az ilyesmi irreális. Mindezek mellett még így sem lesz elég jó, mert a körülményeket nem nézve a szülő csak elvár. Felelősséget nem akar vállalni, több gyereket igen, és azt hiszi, hogy majd neveli az internet, a mobil, az a nyomorult tanár és mindenki, csak neki ne kelljen.
Mindezek mentén kezdődnek az iskolahívogató napok. Persze, hogy a legjobb arcát mutatja mindenki, hiszen, ha nem mosolyog, leszedik a fejét, kiírják a közösségi oldalakra. Persze, hogy az iskola lehazudja a csillagot is az égről, mert a valóságot senki nem viseli el. Pontosan úgy, ahogy a kórházi vagy orvosi ellátásban. Nincs sebész? Ja, nem gond, csak akkor legyen, ha nekem kell. Nincs elég nővér, és aki van, az fáradt, morcos, netán motiválatlan? Ó, semmi gond, de ha én vagyok beteg, akkor legyen, mert nekem kell.
Egy rendszer nem így működik. Semmibe vesszük a tagjait, és akkor követelőzünk csak, amikor rólunk van szó? Érdekes hozzáállás.
Szó sincs róla, sok a kiégett, kedvetlen, kellemetlen pedagógus, ahogy az országban mindenhol minden szakmában. Mégis, ahelyett, hogy megbecsülnénk, aki még a pályán maradt, leszóljuk, kritizáljuk, és nem értjük meg, hogy miért nem akar valaki tanárnak menni. Hiszen annyi szünete van! Olyan sok, hogy sorban kellene állnia mindenkinek, aki csak erre vágyik. És mégsem. Vajon miért? Azért, mert senki nem szereti a támadásokat. Szeretné a munkáját nyugalomban és jó körülmények között végezni, ehelyett azt hallja csak, hogy miben rossz. A fodrász, a pizzafutár, a csomagot kézbesítő simán kapja a borravalókat, de egy szál év végi virág, vagy csoki, no az már felesleges, hiszen ez a dolga, nem? Ahogy ez a dolga a kozmetikusnak, a benzinkutasnak és többi szakembernek is, akitől nem sajnáljuk a borravalót.
A mai kor gyerekeivel foglalkozni nemcsak kihívás. Sokszor gyötrelem és nehéz munka is egyben. Ezt persze nem illik bevallani, mert pedagógusnak lenni hivatás. Csodaszépen hangzik, mégis egyre kevesebben érzik a hívást. Pontosan azért, mert olyan társadalomban élünk, amely semmibe veszi őket, ahol felelősséget nem vállalva bántják az ott dolgozókat, és a gyerekek olyan szinten neveletlenek, agresszívek, hogy minden napra jut egy kis pokol. És most ne, de tényleg ne jöjjön senki azzal, hogy lám, a kiégettség szól a cikk írójából. Menjen csak be inkább egy iskolaudvarba, nézze meg, milyen az, ha többszáz gyerek ordít, lökdösődik, nyafog, és akit zavar, hogy a másik ránéz vagy túl közel áll hozzá. Figyelje csak meg, ahogy drága csemetéje verekszik, kötekszik, taszigálja a másikat, és gondolkodjon el azon, miért állít otthon mást azzal a mondatával, hogy: Anya, Bence nem haaagy! Apa, piszkálnak…Mert nekik ma már minden piszkálás, ami nem a kedvük szerint történik…
Nos, hát ebbe a közegbe hívogat az iskola. Kevés a lelkes és munkáját valóban szerető pedagógus, mert az évtizedek alatt sokat bántották, a gyerekek is kinevették, mert egy középiskolásnak több a hétvégi költőpénze, mint az ő félhavi fizetése, és a szülők még a terem ajtajáig is behoznák őket kocsival, nehogy szegények gyalogoljanak húsz métert. Ja, persze, az iskolatáska meg nehéz, igaz, hogy szinte cipelnie sem kell, hiszen a kocsiból kiszállva viszi azt az anya- vagy aparabszolga. Mert hát a szeretet jegyében ezt is meg kell tennie…
Tényleg nem akarja senki felfogni, hogy a szabadság nem minden? Nem a nemlétező 3 hónapos, hiszen június húszig tart a tanítás, de ez a gondolat örök, mint az adó és a halál. Ha valóban annyira csodás minden, akkor miért nem akar mindenki iskolában dolgozni?
Nemsokára elfogynak az öregek, akik már fáradtak és nem szoktak hozzá, hogy minden piszlicsáré ügyért kioktassák őket. Elmennek, és nem jön senki. Marad a telefon, a net, és marad az a hozzáállás, hogy nekem a munkaidőm nyolckor kezdődik, akkor nem jövök be fél nyolcra. Maradnak azok, akik kimondják, hogy nekik eszük ágában sincs a szabadidejükben színházba vinni az osztályt, kirándulásokat szervezni hétvégékre és egyebek, hiszen nekik is van családjuk. Bezzeg régen…Akkor megtették, mert abban a bolond régi világban még hittek az emberek abban, hogy a jó az jó, hogy a társadalom észreveszi őket és a munkájukat. Ma ennek alig van nyoma. Sokan addig köszönnek, lájkolnak, amíg tanítják a gyerekeiket, utána szaladnak máshoz hízelegni… Egyszóval, ne csodálkozzon a szülők, hogy csillámpóninak öltözve nem várja senki a gyerekét az iskola kapujában, és szórja, szórja a könnyen megszerezhető tudást, mert megküzdeni nem jó érte.
Más iskolákra, más rendszerre, más tankönyvekre, más hozzáállásra lenne szükség. Olyanra, ahol az emberek a helyén kezelik a dolgokat, ahol nem luxus a kréta, málló vakolatot nem látni lépten-nyomon, ahol a mosdók felett van csap, és a fénymásolópapír és festék alapfelszerelés, nem beszélve a szappanról, vécépapírról, sebtapaszról, és az elfogadható, változatos étkezésről. Ettől azonban fényévekre vagyunk, így marad a fényes papírba burkolt lódítás.
Sajnos ebben a rendszerben már túl sokan vannak, akik kiégtek, akik fáradtak és idősek, és akiket nem néznek embernek, csak szolgálónak.
Fotó: Arthur Krijgsman: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/emberek-no-asztal-iras-4019754/
