1980. december 20-án dermesztően hideg volt. A Minnesota állambeli Lengby környékén a hőmérséklet mínusz 30 fok alá süllyedt. A hó vastag takaróként fedte a földet, és az utak alattomosan csúszóssá váltak. Azon az estén egy 19 éves lány, Jean Hilliard autója egy árokba csúszott. Ez a történet akár hétköznapi módon is folytatódhatott volna tovább, mert egy baleset sajnos mindennapi esemény. De ami valójában történt, az később mindenki számára felfoghatatlan lett, és még az orvosi tankönyvekbe is bekerült.
Jean kiszállt a kocsijából, és gyalog indult tovább, miután nem talált magán súlyos sérüléseket. Úgy döntött, segítséget kér egy közelben lakó ismerősétől. Ám a sötét, jeges éjszakában megbotlott, elesett és ott maradt a hóban eszméletlenül. Órák teltek el így. Amikor megtalálták másnap hajnalban, nem tűnt úgy, hogy életben van. Teste kőkemény lett, mintha jégből faragták volna ki. Bőre sápadt volt és viaszos, tagjai merevek. Élet és halál határán egyensúlyozott, de a pulzusa még kitapintható volt. A közeli Fosston Hospital sürgősségi osztályára szállították, ahol az orvosok súlyos hipotermiát állapítottak meg. Testhőmérséklete 27 fokra esett vissza, ami a megszokott 37-hez képest a szervezet drámai helyzetét mutatta. Ilyen hőmérsékleten az anyagcsere, a szívverés és az agyi aktivitás is minimálisra csökken. És mégis ez mentette meg.
A hipotermia miközben életveszélyes, bizonyos körülmények között védelmet nyújthat. A lehűlt test kevesebb oxigént igényel, az agy takarékra kapcsol.
A sürgősségi orvoslás egyik alapelve úgy hangzik, hogy senki sem halott addig, amíg fel nem melegítik kihűlt testét és akkor halottá nem válik. Ugyanis súlyos kihűlés esetén a biológiai jelek annyira lelassulhatnak, hogy félrevezetőek lehetnek.
Az orvosok Jean Hilliard esetében lassú, kontrollált felmelegítést alkalmaztak. Nem forró vízbe tették, nem melegítették magas hőfok mellett, nehogy sokkot kapjon. Fokozatosan. hosszú órák alatt emelték a testhőmérsékletét. A „jégszobor” így fokozatosan lélegezni kezdett. Néhány órával később Jean már reagált környezetére. Nem veszítette el a beszédkészségét, nem bénult le. Komoly fagyási sérülései se maradtak.
Esetét az orvosok rendkívüli csodának nevezték. A sürgősségi és intenzív terápiás képzéseken azóta is tananyag Jean története. Az emberi test fiziológiája néha elképesztő túlélési mechanizmusokat rejt. A fiatal lánnyal történtek tudományos bizonyítékai annak, hogy az élet határa nem mindig ott van, ahol gondoljuk.
Hogy mit élt át Jean, amikor egy éjszakán át a hóban feküdt, miközben a teste lassan leállt, arról kevés adat maradt fenn. Az ilyen élmények komoly lelki traumát okozhatnak, de a későbbi beszámolók szerint ő teljes életet élt. Dolgozott, családja lett, nem vált saját tragédiája foglyává.
Ez az eset nem a szenzációról szól, hanem arról, hogy meglássuk, az élet néha akkor is kapaszkodik, amikor minden jel az ellenkezőjét mutatja.
A mínusz harminc fokban, a hó alatt, nem remélve a segítséget, a test jégszoborrá vált, de az élet halkan, makacsul benne maradt. Hogy mindez isteni csoda-e? Mondhatjuk annak, de a létezés diadalának is.
Jean teste csodák csodájára megvárta, hogy visszahozzák az életbe.
Fotó: Lars H Knudsen: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/gleccser-jeghegy-olvadas-ejszaka-13314279/
