A film egy idősödő köztársasági elnök utolsó hónapjait követi nyomon. A történet Olaszországban játszódik. Az elnök súlyos döntések előtt áll, mielőtt befejezi hivatali pályafutását. Az egyik kérdés, amely nem hagyja nyugton, hogy kegyelmet adjon-e két gyilkos közül egyiknek, a másik viszont az eutanázia törvény aláírása, amelyet már jó néhányszor elutasított. Eközben saját démonjaival is küzd, hiszen nem képes feldolgozni felesége halálát, akivel negyven évig élt együtt, és a nő jó pár évtizeddel ezelőtt megcsalta valakivel.
Ez a film a tisztességről szól, méghozzá arról, amely a hatalom mögött létezhet. Sokan felkapják-erre a fejüket, de a rendező, Paolo Sorrentino erre a tényre épít. A történet nem harsány, nem akar mindenáron hatni, de ahogy kibomlik előttünk, hol összszorul a szívünk, hol sírhatnékunk támad.
A köztársasági elnök felelősséggel tartozik a döntései iránt. Jelen esetben nem a bátorságáról, hanem a szilárdságáról híres. Hiába van mellette a lánya, aki segítené, nem kér belőle, csak meghallgatja. A lánya a jövő, hiszen hosszú ideje küzd a méltó halál választásának jogáért, míg apja, aki a régi idők tanúja, nem akarja elfogadni, hogy a szenvedés nem az élet lezárásának velejárója. Még akkor sem, amikor tanúja lesz, hogy lova pokoli kínokat él meg. Toni Servillo játéka megrendítően őszinte és méltóságteljes.
A Kegyelem legnagyobb erénye, hogy nem szájbarágós. Nem ítélkezik, mert a döntés erkölcsi próbatétel is. Két ember élete múlik rajta.
Az egyik egy 15 éven át bántalmazott nő, akinek még a haját is meggyújtotta egyszer a férje, ő pedig álmában megöli, amikor már nem bírja tovább. A másik egy egyetemi tanár, akit mindenki jó embernek ismer, de halálba segíti az Alzheimer-kórban szenvedő feleségét, hogy ne kínlódjon tovább. Vajon melyiküknek járna szabadság? Lehet-e igazságos döntést hozni az igazságtalan világban?
A gyilkos feleséget minden nap a börtön előtt váró szerető képe is egészen megrendítő.
A film arra kényszeríti a nézőt, hogy gondolkodjon. Arról, hogy van-e még emberség és tisztesség ebben a világban. Arról, hogy a döntések számítanak, még a hatalomban is, amelyről ma már nem sok jót gondolunk.
Aki megnézi, biztosan nem úgy jön ki a moziból, hogy na, ez is egy hosszú és felejthető alkotás volt. Kicsit magával viszi a reményt, amely kimondja, még élnek olyanok egy ország vezetői közt, akik nem súlytalanok, és merik vállalni döntéseik következményét. Ez jó érzés.
Őszinte és emberi történetet láthatunk a bűnről, a megbocsátásról, és a régi sérelmek elviselhetetlen súlyáról. A rendező szinte lehalkította önmagát, mert nem túloz, nem talál ki extrém helyzeteket, csak a csenddel játszik. A múló idővel, a lelkiismerettel, és még kedvesen belopja közénk a pápa személyét is, akinek meg kell küzdenie az eutanázia következményeivel, ha a kilépő elnök netán aláírná.
Nem árulunk el titkokat, de a végkifejletet sem. Érdemes rászánni két órát, mert sokáig velünk marad, kivéve azokat, akik csak a mozgalmas alkotásokat kedvelik.
Fotó: Terrance Barksdale: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elelmiszer-etel-finom-csendelet-10397069/


























































