Adéle nem sietett, amikor kiszállt az autóból. A kastély túl nagy volt ahhoz, hogy rejtve maradjon, és ahhoz sem volt túl szerény, hogy ilyen helyre építsék. A hatalom dombján állt, és minden ablaka, tornya azt sugallta, hogy akik benne élnek, nem ápolnak szoros kapcsolatot a valósággal. Mivel ő is erre törekedett, csakhogy el tudjon szabadulni otthonról, cseppet sem ítélte el őket, inkább elfogadta, hogy mindenkinek lehetnek titkai és ki nem mondott vágyai.
– Késtél! – szólalt meg ekkor egy hang mögötte. Adéle meg sem fordult, annyira elmélázott.
– Akkor jó helyen járok – válaszolta nyugodtan. Csak ekkor pillantott maga mögé, és azonnal megismerte Julien Russellt, a ház urának legidősebb, messzeföldön híres fiát, akinek kiállhatatlansága miatt sokan felmondtak a kastélyban.
A férfi sötét öltönyben álldogált egy gyönyörű kocsi mellett, amelynek érkezését a lány nem is hallotta. Olyan hanyagul állt rajta a felöltő, mintha épp rádobták volna, mégis sikkesen elegáns volt. Tekintete megpihent a Adélen, de nem árult el semmit. Tudta, hogy bemutatkoznia sem kell, úgyis ismeri mindenki, és ezt az érzést nagyon szerette.
– Az órám szerint pontosan érkeztem – mondta a lány és elmosolyodott. Nem volt benne egy szemernyi flört sem, inkább csak azt akarta tudatni, hogy nem cselédnek szegődik.
– Itt nem számítanak az órák!
Julien közelebb lépett.
– Apám megint azt tervezi, hogy átrendezi a könyvtárát? – Gúnyos hangjában nem volt egy szemernyi kedvesség sem.
– Még nem tudom, de most itt kell hagynom önt! – Azzal Adéle megfordult, és úgy sietett a kovácsoltvas kapu felé, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy a másik is befelé tart. Arra gondolt, hogy Julien akár jóképű is lehetne, ha visszavenne az arcából, ez azonban nem tűnt lehetségesnek.
A kapu kinyílt még mielőtt bármit is tett volna, és ezen csodálkozott is volna, ha nem jut eszébe, hogy nem miatta. Így halványan elmosolyodott, és elsietett a lassan beguruló kocsi mellett.
– Nem kell túlságosan örülnöd, úgyse maradsz itt sokáig! – szólt ki a férfi a kocsiból, majd gázt adott.
– Ezt mondja mindenkinek, aki érkezik? – kiáltott utána, de válasz már nem érkezett. Így elindult az apró kavicsokkal telehintett keskeny úton, és az járt a fejében, hogy valóban jól döntött-e, hogy jelentkezett erre a munkára. Mielőtt azonban ideje lett volna tovább morfondírozni, hatalmas veszekedés zajára lett figyelmes. Két férfihang tépte, marta egymást:
– Megmondtam, hogy nem adok több pénzt! – üvöltötte valaki.
– Ugyan miért nem? Ki akarod bélelni vele az urnád? Úgy tudom, hogy nem akarsz koporsóba kerülni!
– Takarodj innen, te nyomorult, és vegyél példát a bátyáidról!
– Igenis, és melyikre gondolsz, drága apám? A züllött csalóra, aki nőzik és kártyázik, vagy épp a másikra, aki olyan lusta, hogy el tudnák alóla lopni az ágyat, miközben valami nőcske hentereg rajta?
Adéle megtorpant. Valóban itt akar dolgozni, kérdezte meg magától újra, amikor hirtelen megjelent egy inas, aki intett neki, hogy jöjjön közelebb.
– Jó napot, kiasszony? Miben lehetek a szolgálatára?
– Üdvözlöm! Mr. Russell-hez jöttem az új állás miatt.
– Valóban? Melyik Mr. Russell-hez?
– A kastély urához! – felelte a lány, és nem tudta nem észrevenni, amint az inas a fejét ingatja, és szemével azt próbálja elmondani, hogy jobb lenne, ha azonnal elhúzna.
– Rendben! – mondta végül. – Bejelentem. Mi is a neve?
– Adéle, Adéle Kirk.
Mielőtt az inas felelhetett volna, megjelent egy fiatal srác, akinek vörös haja nem illett a családba, és ezt ő is tudta.
– Apa, megint itt van valami nőcske – szólt vissza az előbbi veszekedés résztvevője. – Anya boldog lesz, mert átlagos!
Azzal felnevetett, és kiviharzott a szobából. Adéle még látta, hogy jóképű, bár hullámos haja hosszabb volt, mint ahogy a 21. század korlátlan szabadsága megfelelőnek tartott volna.
– James, kérem, küldje be a kisasszonyt, és gondoskodjon valami harapnivalóról! – Ekkor a James nevű inas bólintott, és úgy sietett el Adéle mellett, mintha a lány láthatatlan lett volna.
Ez idióta, nyugtázta ő, és azonnal megértette, miért nem akarnak a kastélyban dolgozni oly sokan, hiába a jó fizetés.
Folytatjuk…
