Az ELTE kémikus szakán kezdte meg tanulmányait, de a történelem közbeavatkozott, és tudását 1956-tól már Amerikában kamatoztathatta, mint oly sok sorstársa. Gróf András, vagy ahogy világhírűvé vált, Andrew Grove vegyészmérnökként – évfolyamelsőként – végzett New Yorkban, majd a Berkeley Egyetemen szerzett doktorátust.
Kimagasló tehetségére és tudására felfigyelve, az elektronikai termékeket gyártó INTEL-t 1968-ban megalapító Gordon E. Moore és Robert Noyce elsőként Grófot alkalmazta, akiben nem is kellett csalódniuk: a magyar származású zseni milliárdos céggé formálta a kezdetben négy alkalmazottat foglalkoztató INTEL-t. (Hogy számszerűsítsük a dolgot, Gróf vezetésének idejében évi 1,9 milliárdról 26 milliárdra emelkedett a cég bevétele.)
Gróf 2005-ben visszavonult és humanitárius céloknak szentelte életét, többek között a Parkinson-kór hatékonyabb kutatásának (ebben ő maga is szenvedett) és létrehozta a New York-i Egyetemen a Grove School of Engineering intézetet.
2016-ban, 79 évesen hunyt el Parkinson-kórban.
Fotó: Internet