Vannak a fotózás történetében olyan jól sikerült művek, amelyeket szinte az egész világ ismer. Ilyen a csókot lopó matróz képe, akinek személyéről sokáig azt hitték, hogy egy ápolónőt ölel, de később, hosszantartó nyomozás után kiderült, hogy a hölgy fogorvosi asszisztens volt.
A New York-i Time Square-en készült ikonikus felvétel időpontja 1945. augusztus 14-e, amikor is a tömeg eufórikus hangulatban ünnepelte a II. világháború végét. Ekkor Amerika túl volt már a Pearl Harbor-i tragédián, de Hiroshima és Nagasaki brutális megtámadásán is. Az utca embere viszont, ahogy a világon mindenhol, nem érzett mást, csak azt, hogy nem kell többet fiaiakat a lövészárokba küldeni, hogy megszűnik a rettegés és a fájdalom, amely átszőtte mindennapjaikat éveken át. A háború befejezése, amelyet a filmszínházakban és az újságokban követhettek az amerikaiak leszámítva az Európában állomásozó csapatokat, egyszeriben elérhetővé vált. Ennél nagyobb boldogságot aligha élhet meg az ember, és akinek békében telnek napjai, szerencsére sose tapasztalja meg az ilyen örömöt.
Aki csak egyszer látta, sose felejti el, milyen öröm sugárzik a fotóról, mert benne van minden, amitől élet az élet. Talán maga a boldogság, de azért ez a fénykép, ha ízekre szedjük, többet mond egy romantikus pillanatnál. Tulajdonképpen arról szó sincs, ahogy beállításról sem, hiszen a nő testtartásán, görcsös kezén is látszik, hogy meglepte a „támadás”, ahogy bármelyikünket meglepne, ha egy jóképű matróz megcsókolna egy váratlan, de örömteli pillanatban.
Alfred Eisenstaedt nem sejtette, hogy remekművet alkotott, a Life magazin fotósaként egyszerűen csak kiküldték, hogy lőjön párat a kora délután gyülekező tömegről. A korabeli képaláírás egyszerűen egy magáról megfeledkező matrózról beszél, és magát a képet se tették címlapra. Csak évek múlva került elő újra, és helyeződött rá a fókusz, amikor is megpróbálták kideríteni, ki is van a fotón. Ez nem volt egyszerű, mert a tömegben jó pár ilyen esemény történt, és sokan úgy gondolták, hogy egy derék katona és egy tisztalelkű, csinos nővérke elkapott pillanatát láthatták.
Kiderült, hogy a képen látható férfi George Mendonsa, aki 22 éves volt ekkor. Egy portugál halászcsaládból származott Rhode Islandről, és tényleg becsülettel szolgált a háborúban. Még kis is tüntették. Augusztus 14-én, a kép készültekor eltávozáson volt, másnap vissza kellett volna térnie az egységéhez, ahonnét a Japán elleni invázióba küldték volna. Az ő számára mindenképp az életben maradást jelentette, amikor Truman elnök bejelentette Japán kapitulációját. Örömét érthetjük. Érdekes módon, a kép hátterében ott van jövendő felesége is, akivel 70 évig élt, és akkor csak pár hete találkozgattak. A hölgy bizonyára nem sértődött meg a heves kirohanáson, ugyanis életük további részében egy pár maradtak.
A csókot kapó hölgy kiléte is sokáig kétséges maradt, mert sokan jelentkeztek, amikor a Life magazin megpróbálta kideríteni. Ez nem feltétlenül hazugság volt jelentkező hölgyek részéről, hiszen sokakkal történt hasonló az öröm és az eufória pillanatában, ami Greta Zimmer-rel. A lány 21 éves volt ekkor, osztrák zsidó családból származott, és 15 éves korában kiküldték Amerikába. Így menekült meg, de a családja nem tudott vele tartani, és elpusztult a holokausztban.
„És akkor hirtelen elkapott egy matróz, és az nem igazán csók volt, inkább annak örvendezett, hogy nem kell visszamennie. […] Éreztem, hogy nagyon erős férfi volt. Csak erősen magához szorított. Nem tudom, mit gondoljak a csókról. Egy férfi volt, aki ünnepel. Nem volt benne romantikus dolog, arról szólt, hogy ‘hála Istennek, vége a háborúnak’, semmi másról.” – nyilatkozta 2001-ben a Kongresszusi Könyvtár számára rögzített interjúban.
Amikor évtizedekkel később találkozott Mendonsával, nem tett neki szemrehányást, büszke volt arra fotóra, és fel se merült benne, amit később, már a 21. században úgy emlegettek, hogy a kapcsolati erőszak megtestesítője.
Sőt, megkedvelték egymást, eljártak közös rendezvényekre, amelyeken fiataloknak meséltek a háború borzalmairól.
Ma másképp nézünk a fotóra, de nem szabad mindent új szemüvegen át vizsgálnunk. Nem voltunk ott, nem érezhettük azt a fajta felszabadultságot, amit egy világégés befejezése jelenthetett. Azok az emberek négy éven át (mondhatunk hatot is, attól függ, mikortól vesszük figyelembe a világháború kezdetét a tengerentúlon) szenvedtek, gyászoltak és rettegtek, egyszóval kijutott nekik bőven, nem csoda, hogy a boldogság pillanatát nem úgy élték meg, ahogy mi azt ma gondoljuk, vagy elvárjuk. A hétköznapi érintkezés szabályai, reakciói abban a helyzetben semmissé váltak, és ez így van rendjén.
Ez a fénykép mindig is a szabadság és a boldogság egy elkapott pillanata marad felesleges belemagyarázás és vádaskodás nélkül. Szereplőinek hosszú, tartalmas élet jutott. Greta Zimmer 92 évesen, George Mendonsa pedig 96 évesen hunyt el.
Egy szobor is készült róluk ( vagy akárkikről, mert a vélemények megoszlanak), amely ma Floridában található, de van egy Rómától 70 km-re, Civitavecchiában is.
Kép forrása: Pinterest
