A pedofília nemcsak egy bűncselekmény, ami összetöri a gyerek lelkét és lerombolja a gyermeki világot, hanem egy olyan szörnyűség, amely felnőttkorban is árnyékként kísért. Vele kapcsolatban feltehetünk jó pár kérdést: Miért történik meg? Hogyan lehetséges megelőzni, de a legfontosabb talán az, hogy a társadalom miért hallgat róla oly sokáig? Hallgassunk meg egy túlélőt és egy pszichológust is, aki több, mint húsz éve küzd a láthatatlan ellenséggel.
„Kilencéves voltam, amikor először zárta rám az ajtót…” – kezdi Lujzi, aki ma 27 éves. Élénk, magabiztosnak látszó nő, de ha a gyerekkoráról esik szó, tekintete elfelhősödik
„A nagybátyám volt. Apa testvére. Kedves, mindig vicces fickó. Először csak azt hittem, játék, hogy engem szeret igazán és nem a nővéremet, aki nagyon szép volt, de hisztis. Úgy gondoltam, csak nekem mond el dolgokat, és nem véletlen, hogy csak nekem csinál külön programokat. Aztán megéreztem, hogy a keze nem ott van, ahol lennie kellene. Évekig tartott. Nem értettem, miért mondja, hogy anya és apa nem tudhat róla, ez a mi titkunk, hiszen nekünk jó, nem kell mást beavatnunk. Húsz múltam, amikor szakemberhez mertem fordulni. Persze, hogy nem mondtam el apáéknak, hiszen tudtam, hogy szeretik. Hogy hitték volna el nekem, hogy a bugyimban matat, és olyankor megváltozik az arca? Terápiára kezdtem járni, de csak nagyon lassan mertem kimondani, hogy amit tett, az bűn.”
De mi is pontosan a pedofília?
Dr. Csabai Eszter gyermekpszichológus szerint a legnagyobb tévedés és félreértés abból ered, hogy az emberek azt hiszik, hogy a pedofil mindig idegen. Akadnak, akik mesélnek a cukros bácsiról, meg az utcán leszólogató idegenekről, de arról nem szólnak, talán, mert maguk se hiszik el, hogy az esetek 85%-ában a bántalmazó a gyerek közvetlen környezetéből kerül ki. Lehet családtag, barát, tanár, edző, olyasvalaki, akiben a gyerek megbízik. Ezért olyan nehéz felismerni és még nehezebb elhinni. Az áldozat pontosan tudja, hogy valami nincs rendben, hogy nem természetes, ami történik, de nem tudja, hogyan közölje, és fél attól is, hogy nem hisznek neki.
A pedofília szakmai definíciója szerint olyan vonzódás, amelyet egy felnőtt a kamaszkor előtti gyerekek iránt érez. Fontos megjegyezni, hogy nem minden pedofil válik elkövetővé, de aki átlépi a határt, az törvényt sért és nem utolsósorban életet tesz tönkre.
A gyerekek gyakran éveken át hallgatnak. Nem értik, mi történik velük, vagy ha értik, nem tudják, hallgassanak-e vagy kimondják. (Mit szól majd anya, elhiszi-e, rossz vagyok én, azért történik?) A bántalmazók persze manipulálják is őket, megfélemlítik, fenyegetik, vagy egyszerűen közlik, hogy senki nem fog hinni nekik. Így van ez a társadalommal is, amely még mindig a gyerekeket kérdőjelezi meg. (Biztosan tévedsz, az nem lehet igaz, ne találj ki hülyeségeket, félreértetted, ne legyél nevetséges!)
Lujzitól is azt kérdezték legtöbben, amikor kiderült, hogy miért nem szólt előbb. Aki benne van, aki átélte, az tudja, hogy a mardosó bűntudat, a szégyen, vagy az, hogy talán ő csinált valamit rosszul, uralkodik a gyereken. Nem minden gyerek közlékeny, és bátorságát se díjazza minden felnőtt.
A gyerekkori szexuális bántalmazás nem múlik el magától. A feldolgozatlan trauma felnőttkorban erős szorongáshoz, pánikrohamokhoz vezethet, sokak szenvednek önértékellési zavaroktól vagy öngyilkosságra hajló gondolatok gyötrik őket.
Mitől lesz valaki pedofil?
Dr. Csabai szerint erre nincs egyetlen válasz, de van néhány visszatérő minta:
- Az elkövető maga is áldozat volt, és nem tudott kilépni a trauma ördögi köréből.
- Szociálisan izolált, nem képes felnőtt kapcsolatokat kialakítani.
- Súlyosan torzult a gondolkodása, és azzal kábítja magát, hogy a gyerek is akarja.
Mit tehetünk szülőként, hogy megvédjük gyerekeinket?
- Figyeljük a jeleket!
Ha a gyerek viselkedése megváltozik, szorongó vagy visszahúzódó lesz, esetleg dühkitöréseket tapasztalunk nála, ne hagyjuk annyiban az egészet.
- Ha egyszer csak olyan szexuális kifejezéseket használ, amelyet addig nem ismert, szintén intő jel lehet.
- Folyamatosan testi tüneteket produkál (gyakran fáj a hasa, feje, nem tud aludni…)
A legfontosabb, amit ilyenkor el kell mondanunk neki az, hogy NEM AZ Ő HIBÁJA!
Már óvodáskorban meg kell tanítani őket arra, hogy a testük az övé, nem érintheti meg őket bárki bármikor. Mindenképpen beszéltetni kell a gyereket, mert a hallgatás a bántalmazót segíti. Védelmet a tájékozódás és nyílt beszéd jelenthet.
A pedofilok köztünk járnak, olykor karizmatikus edzők, nevelők, barátok ruháját öltik fel. Morális kihívás észrevenni, tenni ellene, és nem bagatellizálni el a kérdést. A gyerek bizalmát, az életbe, a boldogságba, a bizalomba vetett hitét nekünk kell megőriznünk, és támogatnunk történjék bármi is.
A jövő nem törhet darabokra, amikor még el se kezdődött.
