Jutkának, az alattomos kígyónak persze nem lett nagy baja. Bár Nóra remélte, hogy legalább felhólyagosodik a bőre, de megúszta. Az égiek szeretik az ilyen ármánykodó bestiákat, mondta magának, mire kicsit elszégyellte magát, de nem túlságosan. Másnap reggel azért nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg a férjét, vajon meddig szándékozik náluk maradni a vendég. Ábris hümmögött, és annyit mondott, hogy átmenti a helyzet, már mondta, és nem érti, hogy mi baja Nórának, hiszen szinte egész nap otthon sincsenek. Ebben volt némi igazság, de ha otthon voltak, akkor Nóra kirekesztettnek érezte magát a saját lakásában.
Az meg pláne bosszantotta, hogy a csaj nem takarított maga után. A kádban úsztak a hajszálai, és a mosdóban nyomott hagyott a fogkrém, amit használt. Piros volt, nem lehetett nem észrevenni az ő fehér pasztája mellett.
Egy nappal később, amikor hazafelé bandukolt a munkából, váratlan telefonhívása érkezett. Az a Márió nevű fodrász hívta fel, hogy épp felszabadult egy hely, ha van lehetősége, beugorhat. Nóra hirtelen izgatott lett. Igent mondott, bár nehezen tudta elképzelni, hogy váratlanul átváltoztatják. Megrémült a lehetőségtől, de már nem akart gyáván meghátrálni.
A városközponttól nem messze, egy eldugott utcában helyezkedett el a Coco. Kívülről átlagos helynek tűnt, soha eszébe nem jutott volna bemenni, ha újdonsült barátnője nem javasolja. Kicsit remegett a lába, ahogy lenyomta a kilincset, mert ő nem az a nő volt, aki csak úgy elszánja magát egy frizuraváltásra. Márió, a fodrász sugárzó mosollyal üdvözölte és melegen érdeklődött régi kuncsaftja, Sárika iránt. Finoman lesegítette Nóráról a kabátot, és a legszélső székre mutatott. Rajta kívül csak egy nő várakozott, de az ő melírje már majdnem készen volt.
– Mit szeretne, kedves Nóra? – nézett rá a férfi hamis tekintettel. A szeme se áll jól, gondolta róla. Egy gigoló… Valószínűleg mindenkinek teszi a szépet, mert ez a dolga, de azért nem kellene bájolognia, bosszankodott.
– Magam sem tudom. Valami merőben újra vágyom! – felelte mégis merészen.
– Újra? Mennyire újra?
– Annyira, amennyire csak lehet.
A magas, kreolbőrű fiú elnevette magát.
– Új szerelem? – kérdezte somolyogva.
– Nem, cseppet sem – pirult el azonnal.
– Akkor csapjunk a lovak közé! Lehet rövid? Mit szólna egy vöröses árnyalathoz, méghozzá oldalfrufruval? – nyújtott át neki egy fotókönyvet, amelyben rábökött az egyik képre. – Én úgy gondolom, ez remekül illene az arcodhoz. Jaj, ne haragudjon, tegezhetem?
– Igen, és igen! Vörös? Még sose voltam vörös, legyen hát! Vagy nem is tudom…
– A vörös szemtelen és kihívó. Ideje megmutatnom milyen szép vonalú az arcod, és kiemelem a nyakad is, amit eddig mintha rejtegetettél volna. Pedig nincs rá okod, karcsú, vékony, elegáns!
Nóra elvörösödött. A srác tud. Nem sokat mond, de minden szava ütős. Vagy a nők mindent benyalnak. Bólintott, és szótlanul tűrte, hogy befesse a haját. Ámulva látta, mennyire más, ha szakember dolgozik rajta, és két órával meg jónéhány centivel kevesebbel már nem ugyanaz a nő nézett vissza a tükörből.
– Te szentséges szűzanya! – kiáltott fel. – Ez én lennék?
– Bizony! Nem hinném, hogy rád fog ismerni bárki is.
– Ebben igazad van! És ez így van jól!
A fodrászüzlet lassan kiürült, csend lett hirtelen, csak a közeli utcák zaja szűrődött be épphogy. Sietős autók dudáltak egymásra, és senki nem sejtette, hogy egy nő óriási átalakuláson megy át, pedig csak a fodrász székében ül.
Márió apró mozdulatokkal igazította tincseit a helyükre, és kedvtelve nézegette Nóra arcát, aki szemmel láthatóan elbűvölve figyelte a mozdulatait.
– Te varázsló vagy, megmondta Sári néni is. Nem hittem neki, de tévedtem.
– Tudod, könnyű dolgom volt. Be voltál bábozódva, én csak szabadjára engedtem a pillangót.
Nóra elnevette magát. Elképzelte Ábris arcát, és már előre jó kedve lett. Magabiztosan állt fel a piros bőrszékből, és ha valaki azt mondta volna neki, hogy elindulhatna azonnal egy szépségversenyen, megtette volna.
Márió leseperte válláról a hosszú tincseket, és csettintett.
– Nóra, gyönyörű vagy, ugye, tudod? – kérdezte kedvesen. És valóban az volt minden túlzás nélkül. Elmosolyodott, majd busás borravalót nyomott a mester kezébe.
– Kérhetek valamit? – nézett mélyen a szemébe a férfi. – Üzenj nekem, milyen reakció fogadott, bár kétségem sincs afelől, hogy elolvadnak tőled.
Nóra bólintott, de nem arra helyeselt, hogy Ábris odalesz tőle. Inkább úgy érezte, végre tett valamit önmagáért, és ez jó érzéssel töltötte el. Már este hét is elmúlt, mire végzett, de nem érdekelte semmi. Életében nem volt ennyire jól, mint azon az estén. A pillangó szárnyra kelt.
Mire hazaért, egészen besötétedett. Kicsit fájt a lába a szűk cipőben, de nem érdekelte. Szeretett volna mihamarabb bent lenni a lakásban, de hiába dugta a kulcsot a zárba, nem mozdult benne. Nehezen jött rá, hogy belül benne maradt a másik. Csengetett, mire hosszú másodpercek múlva megjelent Jutka, és kitárta az ajtót.
– Bocsánat, szerintem, én hagytam benne. Hű, de csinos lettél, Nóra. Elképesztő! – kiáltott fel, ám hangja hamisan csengett.
Ábris ekkor bukkant fel. Meghökkenve meredt a feleségére, és hirtelen nem tudott megszólalni.
– Ez meg mi a fene? – kérdezte ingerülten. – Erre mi szükség volt? Rövid, vörös? Ez komoly? Ki a fene mondta, hogy neked jól áll?
– Én! Én mondtam! – mondta csendesen Nóra, és belépett az előszobába, majd ledobta a fogas mellé a kulcsát.
– Jól van, nem kell megsértődnöd, de nagyon megleptél! – felelte a férje és Jutkára nézett.
– Szerintem csinos – mondta az, és megrázta hosszú szőke fürjeit. – Kell a változatosság néha, nem? – azzal cinkosan Nórára kacsintott.
– Kell – felelte ő, de nem lett szomorú. – A változatosság sose árt – ismételte minden meggyőződés nélkül.
– Akkor vacsorázhatunk? – tette fel a kérdést Ábris, és már fordult is meg, hogy eltűnjön a konyhában.
Sári néni tévedett, gondolta Nóra, és már nem is volt boldog, ahogy percekkel ezelőtt.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
