Másnap, amikor Nóra Sári nénihez tartott, keserűen gondolt az előző délutánra. Próbálta elterelni a figyelmét, nézte a házak itt-ott málló vakolatát, a napot, ami gyéren világította meg az utcát, de semmi az égvilágon nem tudta feledtetni vele, hogy leszerepelt. Jutka elhitette mindenkivel, hogy ügyetlen vagy legalábbis figyelmetlen. Ki hibázik akkorát, hogy a sót összekeveri a cukorral? Gyakorlott háziasszony volt, tudta, hogy ehhez nagyon hülyének kell lenni. Ő azonban bár izgatott volt, idiótaként marad meg a vendégek fejében. Ábris főnöke, az a beképzelt tuskó, aki képes volt a szeretőjével megjelenni, még mentegette is őt, miközben a saját férje felnyársalta a tekintetével. Jutka pedig elégedetten vigyorgott, mert őrá senki nem gyanakodott, hiszen ártatlan arcán angyali mosoly ült. Szőke haja még kislányosabbá tette. Időnként megrázta, hadd szálljon az ételbe, de ez Nórán kívül mindenkinek tetszett.
Sári néni szokás szerint a kert egyik sarkában üldögélt egy padon, amire pokrócot terített, mert a fa kemény és hideg volt. Amikor meglátta őt, azonnal tudta, hogy a dolgok rosszabbra fordultak kedves látogatójánál.
Egy pillanatra lehunyta a szemét, és eszébe jutott, hogy valaha járt hasonló cipőben. Az ő férje nem vitte haza a szeretőjét, azt nem merte volna megtenni, de eljárt hozzá, amit ő az első pár alkalom után észrevett. Hogyne vett volna észre, hiszen ő mosott rá, és ruháin egy rakás árulkodó nyom maradt. Nem a rúzs, arra figyeltek, vagy nem használt a nőcske. Ő azonban nem volt annyira jámbor és türelmes, mint Nóra. Sári néninek, aki akkor még harminc se volt, volt egy gonosz oldala. Ő nem így hívta, pusztán határozottnak és elszántnak látta magát. Azon az esős novemberi napon, amikor, ha nem is szándékosan, de azért lépett egyet a dolgok előmozdítása érdekében.
A férje előző este azt mondta neki, hogy tisztában van önmagával, mindig is túlságosan vonzották a nők, ezért Sári vagy elfogadja a tényt, vagy szenvedni fog. Válni lehetetlen, hisz akkor kisemmizi, mert őt nem hozhatja szégyenbe. Épp előléptetés előtt áll, fontos a róla kialakított kép, márpedig ő rendes ember mások szemében. Az asszony tudta, hogy igaza van. Iszákos nevelőapja mellé sose ment volna vissza, anyja nem védte meg. Kis titkárnői fizetéséből meg nem telt volna albérletre, csak ha éhen hal. Így maradt a durvább lehetőség. Amikor megtette, megkönnyebbült. Épp csak elsodorta a nőcskét. Senki se látta, hiszen ömlött az eső, és a férje barátnője se figyelt a közeledő kocsira. Pontosabban nem hitte, hogy a zebrán fogják elütni.
Megúszta egy lábtöréssel, ezt sikerült megtudnia, de azalatt míg lábadozott, Sári néni férje érdekes módon hanyagolni kezdte.
Utólag úgy magyarázta magának, hogy az önérzete váltotta ki belőle a gonoszságot, de a szíve mélyén tudta, hogy benne volt az mindig, csak nem hozta elő senki.
– Jó napot, kedves Nórám! Mit szólsz ehhez a ragyogó időhöz? – fogadta széles mosollyal.
– Ragyogó idő? Én nem úgy látom – felelte csendesen.
– Jaj, édesem, az idő olyan, amilyet magadban kialakítasz. Ha bent esik, kint is fog, és nem fordítva.
Nóra az asszony tiszta, nyílt arcába nézett, és nehezen tudta elképzelni, hogy valaha ő is volt fiatal. Az idős hölgyek mintha mindig is idősek lettek volna, és érzéseik se lehettek, hiszen belül is öregek voltak. Legalábbis ő így gondolta, bár ez hatalmas tévedés volt a részéről.
– Na, hagyjuk! Mesélj el mindent, hadd érezzem, hogy még a kinti világban élek! De részletesen mondd el a dolgokat, minden érdekel!
Amikor Nóra nekifogott, nem számított rá, hogy ennyire őszintén és lavina-szerűen fog ömleni belőle minden. A végén már úgy érezte, mintha csak tömény dühből és keserűségből állna az utolsó gondolatáig. A kert fái között sokan sétálgattak le-fel, és a csinos Nóra, a rövid hajával percek alatt átváltozott addig ismeretlen asszonnyá.
– Ez pokoli lehetett! – szólalt meg a végén a hallgatósága. – Nem, a fánk, az lényegtelen. Az hólyag legfeljebb nem zabált annyit, hogy kipukkadjon. A baj a férjeddel van, aki egyértelműen letette voksát Jutka mellett.
– De hát mit tegyek? Hagyjam el? Menjek világgá? Nem vagyok én ehhez elég bátor.
Az idős asszony felsóhajtott. Maga előtt látta a valamikori törékeny Sárit, akiről senki nem képzelte, hogy képes a bosszúra. És mégis az volt. Az emberekből csak ki kell hozni az akaratot. Fel kell bennük ébreszteni az erőt, amely ott lappang, de elfelejtették.
– Biztos vagy benne, hogy valóban olyan férfi mellett akarsz maradni, aki így bánik veled?
– Nekem Ábris volt a Férfi. Nála jobbat és szebbet nem is remélhettem. Csúf béka voltam, de ő észrevett. Ezt nem felejtem el neki soha.
Sári néni olyan hangosan kezdett nevetni, hogy többen felkapták a fejüket az udvaron. Még egy veréb is ijedten totyogott arrébb a fűben, ahogy meghallotta a kacagását.
– Ejnye, Nóra, ne sajnáltasd már magad ennyire! Nézz a tükörbe és felejtsd el, aki voltál. Ma nem az vagy, aki tegnap, és holnap se leszel, aki ma. Ugyan meddig fogsz hálálkodni neki? Nincs férfi, aki szeretné az ilyesmit.
A nő lehajtotta a fejét. Tisztában volt vele, hogy meg kellene változnia, de hogyan? Vajon honnan veszik az erejüket azok, akiknek van? Miből merítenek?
– Tudom, hogy velem van a baj! – mondta csendesen.
– Mit szólnál, ha Jutkát kicsit többször hoznád kellemetlen helyzetbe?
– Hogyan?
– Tudod, nekem van pár gyerekes módszerem, de mielőtt nagyot lépnél, indíts ezekkel. Aztán, ha nem sikerül, akkor jöhet más…
– Mire gondol?
– Akkor most figyelj! – Azzal előadta a nagy ötletet. Nóra úgy érezte magát, mint aki az oviban van. Nézte a hölgy arcát és nem hitte, hogy komolyan beszél. Valóban azt akarja, hogy szórjon kristálycukrot Jutka ágyába meg köréje? Ilyet az életben nem hallott. Ha legközelebb békát javasol, akkor ő világgá fut. Nem tetszett neki, de nem merte mondani.
– Azt gondolom, tud kellemetlen lenni egy rakás hangya. Nincs igazam? – kacsintott rá Sári néni. Arca ragyogott, talán túlságosan is.
Aznap este Ábris nem Jutkával érkezett haza. Még bent kellett maradnia, ezért Nóra úgy gondolta, jobb, ha leülteti a vendéget, és tiszta vizet önt a pohárba. Ehhez kell bátorság, nem a hangyákhoz, gondolta idegesen.
– Beszélhetnénk? – nyitott be hozzá. A lány az ágyon feküdt, és kacarászott. Valakivel csetelt, ezt látta messziről is.
– Persze, gyere be! – felelte óvatosan és a telefonját lefelé fordította spontánul.
– Tudom, hogy te voltál tegnap! Tudom, hogy mire megy ki a játék, de szeretnélek figyelmeztetni, elég lesz!
– Én nem tudom, miről beszélsz, de hogy mersz fenyegetni? – csattant fel a másik.
– Nem mondom el még egyszer! Egy hetet kapsz, hogy önként dalolva elkotródj innen! Megértetted? Nem érdekel semmilyen kifogás. Tűnj el az életünkből! Világos?
– És mi van, ha nem akarok? – vágott vissza Nóra szemébe nézve.
– Akkor teszek róla, hogy akarj!
Azzal felállt, és teljes erőből bevágta maga után a vendégszoba ajtaját. A konyhába érve elmosolyodott. A szekrényből kivette a kristálycukrot, és vigyorogva kiszórt belőle egy keveset az odahúzott újságpapírra.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
