Másnapra érdekes módon Jutka szobáját megrohamozták a hangyák. Az ágyát vették célba. Sikoltozva ébredt, és ennek a vendéglátó házaspár is fültanúja lehetett. Úgy visított, mint egy malac, mert mire felébredt, összecsipkedték állítása szerint. Nóra elképedve bámult rá, és közölte, hogy náluk sose szokott hangyainvázió lenni, de a szomszédtól már hallott ilyesmiről. Még az is lehet, hogy onnan vándoroltak át. Ártatlan tekintettel meredt a lányra, aztán a férjére, aki a szemét forgatta. Nem volt ínyére a korai ébredés, de hát a sikoltás, az sikoltás.
– Ez a lakás szörnyű! – kiáltotta Jutka. – Én nem gondoltam, hogy nem takarítasz rendesen – mondta undok arccal. – A hangyák oda jönnek, ahol szemét van.
– Valóban? Nem lehet, hogy te szórtál valamit az ágyadra? Nem ettél csokit vagy ilyesmit?
Ábris hol az egyik nőt, hol a másikat nézte, és ha nem lett volna álmos, talán még élvezte is volna a harcot. A szíve mélyén sejtette, hogy nincs itt szó semmiféle hangyaháborúról, ez a két nő érte küzd. Van olyan férfi, akinek ez ne tetszene? Érdekes módon, mióta hármasban éltek, a szemében mindkét nő veszített a varázsából. Lehet, hogy a nők csak akkor érdekesek, ha elérhetetlenek, morfondírozott olykor. Tagadhatatlanul tetszett neki Jutka, mert bombázó volt, olyan fenékkel és mellekkel, hogy minden pasi megnyalta volna a tíz ujját utána, de a természete és a hétköznapi viselkedése nem jött be neki. Fájdalmasan egyszerű volt, bár ahhoz, hogy az ágyban kezdjen vele valamit az ember, nem kellett volna sok ész vagy humor. A lány azonban csak kellette magát, ő pedig nem tudta közelebbről szemügyre venni. Már többször eljutottak az ágyig, de mindig történt valami, ami megakadályozta a szexet. Kezdte elveszíteni a türelmét.
Nórát bevallhatóan palimadárnak tekintetette. Csakis azért vette el, mert biztos volt benne, hogy mellette szabad lehet, és az anyja is leszáll róla. Eleve azzal zsarolta, hogy akkor hagy rá egy kis pénzt, ha megnősül, és nem kóbor kanként ugrik rá minden nőstényre.
Nóra a lehető legjobb választás volt. Nem fenyegette a veszély, hogy beleszeret, és kellemes nyugalmat biztosított neki. Ábris mást se akart, mint otthont, csendet, tisztaságot, de mindezt párhuzamosan a kaland adta örömökkel. Magyarán szólva mindent. Ez azonban lehetetlen volt, csak nem akarta felfogni. Viszont amikor elkezdődött a két nő küzdelme, egyszeriben fontossá vált az ő személye. Persze, nem állt látványosan egyik oldalra sem. Vagy legalábbis azt hitte. Meglepte, hogy a felesége más arcát mutatja, de ugyanezt elmondhatta Jutkára is. A szexi csaj, akinek láttán mindenkinek csorogni kezd a nyála, nem volt egy rendszerető, izgalmas és tervekkel teli nő. Határozottan unalmas volt, de ő még azt sem tudta elérni, hogy lefektesse. Nórában kellemesen csalódott, mert a kis szürke veréb lassan, de biztosan sassá alakult. Ettől eltekintve szebb nem lett.
– Ha ettem is, akkor is vigyáztam, hogy ne hulljon le semmi! – mordult rá a fiúra Jutka. – Ne nézz gyereknek!
– Jól van, nem kell harapni így kora reggel. Esetleg egy ágyneműcsere segítene!– tette hozzá vigyorogva.
– Nem könnyű ezekkel a hangyákkal! – jegyezte meg az asszony már-már gyanús higgadtsággal. – Simán visszajönnek, ha azt érzik, hogy még találhatnak pár morzsát.
– Na, ebből elég! – kiáltott fel enyhe hisztériával a hangjában az összecsípett Jutka. – Biztos vagyok benne, hogy ez a te műved! – förmedt rá Nórára.
– Persze, sőt be is tanítottam őket! Mondtam nekik, hogy hopp, irány a szobád! – Nóra hangosan felnevetett. – Néha egy hét se elég, hogy eltűnjenek. Meg tudod, ahol hangya van, oda jönnek mások is…Poloskák netán.
Jutka erre megfordult és dühösen visszament a szobájába. Ábris és a felesége egymásra nézett, de egyikük se szólalt meg. A férfinek az jár a fejében, hogy ki se nézte volna a csendes nejéből ezt a ravaszságot, míg a feleség összehúzta a szemét, és elszánta magát a döntésre. Egy ilyen szánalmas alaktól, mint, akivel él, nem vár már semmit. Ha neki egy ribanc kell, vigye.
Köntösének övét megigazítva sarkon fordult és nekiállt kávét főzni.
Ábris utána ment.
– Tényleg te voltál? – kérdezte széles vigyorral, miközben a vízforralóban bugyogni kezdett a víz.
– Te meg vagy bolondulva? – fortyant fel Nóra. – A hangyák oda mennek, ahol kaja van.
A férfi megrántotta a vállát.
– Szombaton elmehetnénk kirándulni! – jegyezte meg csendesen. Nóra figyelmét nem kerülte el a stílusváltás. Egészen olyan volt a hangja, mint régen, ismerkedésük kezdetén. Alig bírta ki, hogy ne robbanjon ki belőle a nevetés. Fordult volna a kocka?
– Talán…De nem biztos, hogy ráérek.
– Mi dolgod lenne?
– Ha hiszed, ha nem, programom lesz.
– Csak azt ne mondd, hogy megint az öregotthonban?
– Zavarna?
– Nem nagyon értelek téged. Mit keresel ott folyton? Nem az anyádat látogatod. Egy vén nyanya miatt hárítasz?
– Dehogy, szívem! Nem miatta. Viszont itt van Jutka, elhívhatnád őt. Boldog lenne, efelől nincs kétségem.
Ábris szája szólásra nyílt, de nem jött ki rajta hang. A felesége tényleg arra biztatja, hogy menjen el mással? Mi a fene történik itt?
– Nem tudom…Én veled akartam menni.
– Sajnálom, eddig nem vettem észre, hogy ez a vágyad. Én most nem tudok veled menni. A vendégünk biztosan örülne.
Nóra nem bírta nem észrevenni Ábris csalódottságát. Még soha egyetlen egyszer se fordult elő, hogy nemet mondott volna neki. Még soha nem rázta le, nem vonta kétségbe ötleteinek eredetiségét. Most azonban még azt se kérdezte meg, hová menne. Erre a viselkedésre azonban jó oka volt. Előző este kapott egy végtelenül kellemes üzenetet. Úgy érezte, muszáj rá válaszolnia. Megtette. És most jobban volt, mint az utóbbi időben bármikor.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
