Azon az ominózus reggelen, amikor a világ megváltozni látszott, összeomlani nem, megtörtént a legrosszabb, ami történhetett. Egy kedves gondozó felhívta az idősek otthonából Nórát, hogy Sári néni agyvérzést kapott, nincs magánál. Ha be akar még menni hozzá, hogy utoljára lássa, most jöjjön, mert valószínűleg elmegy nem sokára. Nóra elsírta magát. Szerette az asszonyt, és nem tudta megérteni, miért hagyta magára a fia, miért nem látogatta senki. Nem lehetett rossz ember egész élete során, és ha nem is volt tökéletes, nem érdemelte meg, hogy magányosan vágjon neki az ismeretlennek. Annyit tudott a tékozló fiúról, hogy évek óta külföldön él, ha még él, mert már egy éve nem jelentkezett. Azonnal felkapkodott magára egy pólót meg egy farmert és úgy rohant, hogy alig kapott levegőt. A reggeli forgatagban, miközben a lába csak vitte előre, azért fohászkodott, hogy elköszönhessen, ha már ez az útja idős barátnőjének. Sose értette, miért kell így elmenniük az embereknek. Szívesen leült volna istennel beszélgetni, hogy elmondja, neki más a véleménye a halálról és a szenvedésről. Az élet vége valóban a halál, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Ezt mondta volna, ha egyszer eldiskurálhatott volna a Mindenhatóval. A rozoga vaskapu, amit már rég megevett a rozsda, olyan nyikorgással tárult fel, amikor lenyomta a kilincset, mintha ő maga is siratná a keserű sorsot. Az udvaron egy kóbor macska habzsolta a maradékot egy koszos kis lábasból. Az egész nem tűnt túl vidámnak, de mi is lehetett volna vidám az elmúlásban.
– Nem késtem el? – kiáltotta, amikor észrevette Katikát, az egyik legkarakánabb ápolót, aki a maga száz kilójával fürgébben mozgott, mint sok fiatal körülötte.
A nő végigmérte és nemet intett a fejével. Nóra nagy levegőt vett, és nem mert semmit se kérdezni. Hogy Katika épp arra válaszolt-e, amire ő gondolt, maga se tudta, de szinte felszakította a szoba ajtaját, amelyben Sári néni lakott évek óta.
Az asszony, bár sápadt volt, kisimult arccal feküdt az ágyon. A Nóra torkában lévő gombóc nem akart elmúlni, érezte, sírni fog.
– Sári néni, itt vagyok! Ne tessék még elmenni! – suttogta. – Szükségem van magára!
– Édes lányom, miket hordasz itt össze? – dörrent rá az asszony.
– Te magasságos ég! Jól tetszik lenni? Ez valami csoda!
– Hogyne lenne csoda, főleg ilyen korán! – nevetett az idős hölgy. – Még soha ennyire korán nem jöttél, nem mint ha nem örülnék neked, de megleptél.
Nóra értetlenül pislogott.
– Mi a gond? Miért nem szólalsz meg?
– Sári néni, én úgy tudtam, agyvérzése volt, és …
– És meghaltam? Nem, kislányom, erről szó sincs. Ha valaki ilyesmit állított, akkor szórakozott veled.
Nóra leroskadt az ágy szélére és tanácstalanul körbepillantott. Minden a szokott helyén volt, sőt a vázában tulipánok virultak. Valaki járt benn, ami különösen meglepte.
– Az egész nagyon furcsa, de akkor is örülök, hogy nincs gond! – Azzal megkönnyebbülten felsóhajtott, de észrevett egy papírköteget a komód tetején. Pecsétes papírok voltak. Legszívesebben belekíváncsiskodott volna, de gyorsan elszégyellte magát.
– Jól van, gyermekem, de ha már itt vagy, elmondok neked valamit. Úgyis megtudsz előbb-utóbb mindent. Végrendelkeztem. Muszáj volt a fiam miatt, aki elfeledkezett rólam.
– Előkerült? Vagy hírt kapott róla?
– Nem, csak azt akartam, hogy a maradék pénzemet megkapja, ahogy te is a kis házat Zebegényben, amely a nyaralónk volt.
– De Sári néni!
– Semmi de! Most már nyugodtan elhagyhatod a férjed, új életet kezdhetsz, lesz hol laknod. Ideje, hogy gyereket szülj, és boldog légy valaki oldalán, aki megbecsül.
Nóra elmosolyodott. Mennyire szerette ezt a kedves hölgyet, aki úgy bánt vele, mintha a lánya lett volna! El se mondott neki mindent, de Sári néni szavak nélkül is tudta, mit kell tennie.
– Nem fogadhatom el… – kezdte, de a szemében öröm fénye villant.
– Dehogynem! A fiam, ha él, nem fog rosszul járni. Viszont neked nem kell a pokolban maradnod. Hagyd Ábrist más nők prédájának, legyen csak azé a nőcskéé, akit odavitt. Te meg szedd a cókmókod, és menj el! Ne osztozkodj semmin, hagyd, hogy az övé legyen. A házamban minden lesz, amire szükséged lehet.
– Biztos, hogy ezt akarja? – A nő szeme megtelt könnyel. Istenem, milyen szerencse és öröm érte, csak azt nem tudta felfogni, miért csalta be valaki az otthonba.
– Ezer százalékban biztos. Most azonban el kell mesélned mindent, amiről lemaradtam. Tudod, ilyenek a vénasszonyok: kíváncsiak a végtelenségig.
Miközben Nóra beavatta a történésekbe élete legkedvesebb angyalát, Ábris úgy döntött, nem vár tovább, dűlőre viszi kapcsolatát Jutkával. Eleget szórakozott vele, biztosan csak kéreti magát. Már a munkahelyükön elkezdte bombázni kedves üzenetekkel, és ebédszünetben az asztalára csempészte a karkötőt. Udvarias válaszokat kapott, ami nem volt ínyére. Mivel a főnökkel összehaverkodott, vagy úgy hitte, kért fél nap szabadságot neki és Jutkának. Az rábólintott, miközben összekacsintottak.
Jutka azonban nem akart menni. Érezte, hogy valami készülőben van, mégse tudott kifogást találni. Ezért gyors üzenetet írt a haverjának, és kérte, hogy előbb jöjjön érte, mert most hazamegy, és elkezd csomagolni. Ábris somolyogva figyelte, ahogy Jutka felkapja a táskáját, és kibiceg a bejáraton. Nyitotta neki a kocsi ajtaját, és a lehető legkedvesebben megkérdezte tőle, akar-e ebédelni valahol, vagy inkább rendeljenek. A lány a rendelést választotta. Ahogy elindultak, menten elkezdte fűzni Jutkát. Olyan dolgokat mondott neki, amiket még soha. Dicsérte orrba-szájba, miközben combjára tette a kezét. Jutka nem lökte le, mert nem döntötte el, hogy mit fog csinálni: hagyja, hogy a férfi azt higgye, belemegy, vagy tiltakozzon, de akkor rosszul jár? Ha a feleségét megütötte, őt se kímélné, ebben biztos volt.
– Nóra későn jön, üzent! – jegyezte meg a férfi. – El se tudom mondani, mennyire kívánlak. Nem bírok magammal, amióta megláttalak. Jutka, te vagy a legszebb nő a földön, és én azt akarom, hogy az enyém légy!
– Ábris, ne feledd, hogy nős vagy! Nős is akarsz maradni!
– Akar a franc, de muszáj! Hidd el, semmi másra nem tudok gondolni, csak rád! A bőrödre, a szádra, arra, hogy végigcsókollak mindenhol.
– Ezért viszel most haza? Tényleg ezért kellett lelépnünk?
– Igen! Azt hittem, örülni fogsz! – A férfi finoman feljebb csúsztatta a kezét, és enyhén lihegni kezdett az izgalomtól. – Mindent megteszek, amit csak akarsz! Miattad el is válok, hidd el!
– Ugyan…- kezdte Jutka, de ebben a pillanatban hatalmas csattanás szakította félbe mondandóját. A sofőr felől telibe eltalálta őket egy furgon. Az Opel megperdült, majd nagy erővel nekivágódott az út széli betonoszlopnak. A hirtelen beállt csendben csak egy sikoltást lehetett hallani. Egy nő épphogy el tudott ugrani a járdán és megúszta a balesetett. A kocsi azonban összetörve tekeredett a betonkaróra, és a benne lévő két ember élettelennek tűnt.
Pár perc múlva hangos szirénázással megérkezett a mentő, aztán egy tűzoltóautó és két férfi ugrott ki belőle szinte egyszerre.
– Szerencsétlenek! – mondta az egyik. – Csúnyán elkapták őket.
A másik bólogatott. A szőke lány véres fejére pillantott, és megállapította, hogy még így is feltűnően szép.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
