A hét másik főbenjáró bűn mellé lassan be lehetne tenni még kettőt. Tagadhatatlan, hogy a 21. század társadalmának egyik legnagyobb betegsége a bírálat. Mindenki szem előtt van, de nem is igyekszünk titkolni leglényegtelenebb dolgainkat sem. Ha valaki limonádét iszik, szükségét érzi megosztani a tényt, bármennyire köznapi is. De már nem újdonság a műkörmökről, süteményekről, de a legbensőbb dolgainkról posztolni sem. Nem tabu a szülés, születés intimitása, a halálé sem. Ez utóbbinál ironikusan azt mondhatnánk, a lájkok számát nehéz lenne megszámolni. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy mindenki minden helyzetben ráér kommentelni. Mintha a világon senkinek nem lenne igazán fontos, maximális odafigyelést kívánó munkája.
Legyen az bármely téma, észrevehetjük, hogy rövid időn belül személyeskedésbe megy át a vita. Nem érvelünk, hisz úgyse érdemes. Csak szitkozódunk, átkozódunk és válogatottabbnál válogatottabb sértésekkel intézzük el azokat, akik máshogyan gondolkodnak, mint mi.
Ha nincs más érvünk nincs, akkor vagy talán előbb is, támadunk. Ekkor kerül elő a két főbűn: az egyik a kövérség, a másik az öregség, és persze együtt is mehet a kettő. Mindegy, hogy a kommentelő mit mond, a lényeg, hogy véleménye semmit nem ér, mert hülye dagadt, elhízott majom, nézzen már tükörbe és aztán dumáljon. Mintha ma hazánkban és szerte a világban senki nem öregedne, és nem lenne elhízva. Érdemes kimenni a strandra és csak bámulni a tömeget. Igen sok kövér ember él közöttünk különböző oknál fogva. Ezeket most nem részletezném. Viszont, ha elhízott, akkor nem lehet véleménye, ez biztos. Ezt mondja az internet népe. Az öregedéssel azonban az a baj, hogy szinte elkerülhetetlen.
Viszont nem szabad, sőt mi több, tilos annyinak látszanunk, amennyik vagyunk. Szégyenteljes megmutatni a ráncainkat, vagy a gravitáció által gondosan a föld felé közelítő testrészeinket. Ma az a sztár, aki ledobott húsz, harminc vagy akárhány kilót. Ezt a ledobást úgy emlegeti a média, mintha eddig csak azért hordozta volna a szerencsétlen, mert kedve volt hozzá. Aztán eljött a pillanat, amikor huss, ledobta.
Jó, elfogadható, hogy rengeteg munkával, kitartással és erővel valóban lehet fogyni, de mind tudjuk, hogy nem könnyű. Teli hassal egyszerűbb azt mondani, hogy na, majd holnaptól csak salátát eszem.
Az öregedés már bonyolultabb. A test válasza az időre…Igaz, hogy a kérdést fel se tette az ember, mégis látja a feleletet a tükörben. Amikor azt mondjuk, régen mennyivel könnyebb volt, akkor beláthatjuk, hogy vannak sarkalatos pontok, amikor igen. A nagymama nézhetett ki úgy, mint egy nagymama. Senki nem várta volna el, hogy Piroska az ágyban egy botoxolt, merev arcú negyvenes kinézetű asszonyt találjon csipkebodyban. Nyugodtan lehetett ősz a haja, ráncos a szája körülötti bőr, de attól meg szerették a szomszédai, nem beszélve az unokáiról. 2022-ben ilyesmi aligha fordulhat elő, mert ha igen, akkor kinézik maguk közül az emberek.
Társadalmunk elkényeztetett sok dologban. Bármennyit is panaszkodunk a rengeteg munkára, a töméntelen elfoglaltságra, a lelkünk unatkozik. Kiüresedett, nem kapja meg a megfelelő támogatást, érdeklődést. Ezért kell világgá kürtölnünk, hogy lecsót főztünk, és igenis utáljuk a celebeket, akik minden héten elhagyják az országot a pletykalapok szerint. Elhagyják, értsd, külföldre mennek nyaralni.
Ha visszagondolunk azokra az általunk csodált édes időnkre, be kell vallanunk, könnyebb dolgunk volt bizonyos szempontból. Nem kellett fél világ támadásait kivédenünk, ha véleményt mondtunk, legfeljebb páran gondolták, hogy hülyék vagyunk. De két hét múlva alig emlékezett rá valaki, és lassan rehabilitálhattuk magunkat. Most mindennek nyoma marad, elő is kerül, és különben sem számít, mert a fiatalság és a soványság forrása továbbra sincs meg. Akkor meg mire jó az egész?
Marad a csend vagy a szidalmak eltűrése? Bizonyára igen, mert az ember nehezen tanul és még nehezebben hajlandó változni.
Kép forrása: Pinterest
