1968 decemberében egy fiatal lányt elraboltak az Egyesült Államokban. Barbara Mackle húszéves volt, egy gazdag család tagja, aki épp egy motelben szállt meg édesanyjával. Hajnalban egy férfi és egy nő kopogtatott az ajtajukon. Rendőröknek adták ki magukat, és fegyverrel kényszerítették a beteg, influenzás lányt, hogy velük menjen.
A hatóságok azonnal tudták, hogy nem átlagos emberrablásról van szó. Hamar kiderült, hogy az elkövetők minden előre megterveztek, nem hagytak nyomokat és pontosan tudták, kit rabolnak el. Fél millió dollárt követeltek érte, ami abban az időben hatalmas összeg volt. Ma is.
Egy levélben közölték, hogy Barbara él, biztonságos helyen van, méghozzá egy föld alatti kapszulában, amelyet túlélhet, ha a család gyors és teljesíti a követeléseiket. A család természetesen azonnal a váltságdíj kifizetése mellett döntött.
Az FBI nyomok híján lesben állt, és úgy tervezték, hogy a pénz átadását követően figyelni fogják az elkövetőt, hátha nyomra vezeti őket. Gary Krist azonban rendkívül óvatos volt, folyamatosan változtatta a mozgását, és figyelte, követik-e. A pénz átadását követően valódi hajsza kezdődött. Sok apróságot összevetve a rendőrség egyre közelebb jutott a megoldáshoz, de még mindig nem tudták, hol a lány. Miután sikerült elfogni Kristot, kiszedték belőle, merre találják Barbarát, de a férfi a pontos helyet nem volt hajlandó elárulni.
1968-ban még nem voltak drónok vagy hőkamera, csak ásók, emberek és a remény, hogy még élhet. Ezalatt a lány egy fából készült ládában hevert a föld alatt. 83 órán át várta a szabadulást, úgy, hogy nem sejtette, rátalálnak-e valaha. Azzal nyugtatta magát, hogy karácsonyra otthon lesz. Ez tartotta benne a lelket, ez lett túlélésének kulcsa.
Végül megtalálták. A keresőcsapat tagjai kézzel, ásókkal estek neki a földkupacnak, amely alatt a lány feküdt a ládában. Amikor felemelték a fedelet, megpillantották Barbara sápadt arcát, aki túlélte az élve eltemetést. Később a remény és a kitartás szimbóluma lett, bár sosem kereste a felhajtást.
Kristot életfogytiglanra ítélték, de 10 év után szabadult. Társát, Ruth Eisemann-Schiert 79 nap menekülés után fogták el.
Barbara, akit egy energiaszelet, víz, nyugtató és egy légcső mellé zártak be, túlélte a legborzalmasabb dolgok egyikét, amin ember keresztülmehet. Később azt nyilatkozta, hogy rettenetesen félt, de nem esett pánikba. Eltökélte, hogy életben marad. Később is ez az eltökéltség irányította életét. Meglepő utat járt be…
Férjhez ment, és nem akarta, hogy úgy beszéljenek róla, mint az eltemetett lányról. Nem engedte meg, hogy a történtek tönkretegyék. Nem a felejtés, hanem a feldolgozás mellett döntött. Később könyvet is írt, amelynek az volt a célja, hogy visszaszerezze élete felett az irányítást.
Nem lett belőle egy tragédia szimbóluma, nem akart azzá válni, csak el akarta mondani, hogy az ember olykor kibírja a kibírhatatlant. Bár a test emlékszik, hiszen elég egy hang, egy illat vagy szűk tér, hogy mindent felszínre törjön, ám ez a fiatal lány csak azt hajtogatta magának, hogy ki fog jutni, és ez is történt, ahogy később is, amikor nem ragadt a trauma fogságában.
Fotó:Pinterest
