Mese életről és halálról…
Valahol messze, egy tenger partján élt egy elhagyatott kőszikla. Végtelenül szomorú volt, mert látta, hogy társai lassan elfogynak mellőle. Mind kisebbek és kisebbek lettek, és egy idő után már nem lehetett beszélgetni velük. A tenger viszont egyre csak ott morgott, zúgolódott körülötte. Egy kedves hullám azonban naponta százszor is megsimogatta. Nagyon szerette ezt a hullámot, még ha időnként el is távolodott tőle. Hűtlen lett hozzá, amikor a szél máshová küldte. Legalábbis ő így hitte. Volt olyan időszak is, amikor hetekig feléje se nézett. Szomorúan leste, de nem tehetett mást, tűrte a hullám, no meg a szél szeszélyeit.
A magányos szikla közelében, a part szélén egy büszke pálma terpeszkedett. Gyökereinek egy része épp belé kapaszkodott, de ő sose tette szóvá. Hallgatott, bár fájt neki ez a kéretlen ölelés. A pálma gőgjében azt hitte, a sziklácska boldog, amiért megtiszteli őt társaságával, hiszen sokkal különbnek érezte magát nála.
Egy nyári napon, amikor a sziklácska ismét hiába várta barátját, furcsa dolog történt. Megszólalt a gőgös égretörő:
– Hogy lehetsz ilyen ostoba te, kőszikla? Hát nem látod, hogy csak játszadozik veled az a csalfa hullám?
– Nem értem, miről beszélsz! – hangzott az ijedt válasz.
– Oktondi vagy, és ezen úgy látom, nem lehet változtatni! Társaid mind gyűlölik a fehérfodros hullámokat, mert elpusztítanak benneteket. Te meg fel se fogod! Türelmetlenül várod, pedig miatta leszel napról-napra kevesebb.
– Nem hiszek neked! Tévedsz! Arról igazán nem tehetek, hogy szeretem őt! – válaszolta félénken a sziklácska.
– Ugyan, ugyan! Egy idő múlva darabokra fogsz hullani és kavics lesz belőled, ahogy a többiekből! Higgy nekem, ő csak kihasznál téged!
A jövendölés nem hatotta meg a másikat, inkább megmakacsolta magát, és ingerülten így felelt:
– Cseppet se tartok attól, hogy majd eltűnök! Mindegyikünknek ez a sorsa. Te is kidőlsz majd, ha már nem leszel elég erős belém csimpaszkodni.
– Én? – kacagott a pálma. – Én nagyon sokáig fogok élni. Inkább gyere közelebb, hogy még inkább megfoghassalak. Láthatod, elővigyázatos vagyok, és korántsem olyan együgyű, mint te.
– Ne haragudj, de én szeretem a hullámot, semmiképp se lennék hűtlen hozzá, így maradok, ahol vagyok.
A pálma idegesen legyintett egyet és ettől fogva sértődötten nem vett tudomást a sziklácskáról.
Másnap délután nagy sebbel-lobbal megérkezett a fehérfodros hullám. A barátja már messziről megismerte. Kicsit szomorúan üdvözölte, mire az kérdőre vonta:
– Történt valami, amíg messze jártam? – Rosszkedve nem kerülte el a figyelmét, és bár tudta, hogy hajlamos búslakodni, most nem látta az okát, hiszen épp akkor toppant be.
– Magányos vagyok! – panaszolta a sziklácska. – És ostoba! – tette hozzá gyorsan, csakhogy kicsit sajnáltassa magát.
A kóbor hullám bugyborékolva nevette el magát.
– Miért lennél magányos – nézett rá kíváncsian, – amikor mindig eljövök hozzád, ha tehetem?
– Nagyon ritkán jössz, és alig vagy velem! – kesergett tovább a másik. – Egyszer, ha nagy hullám leszel, felém se fogsz nézni.
– Ejnye! Valóban ostoba vagy, ha ezt gondolod! – kacagott a hullám. – Attól, hogy megnövök, még nem fog megváltozni semmi. Ne félj, nem hagylak magadra, csak a látogatásaim ritkulnak majd. Hetente egyszer azért bekukkantok majd hozzád!
– A pálma azt is mondta, hogy kihasználsz engem, hisz az életemmel játszom, ha veled barátkozom! – sorolta tovább a sérelmeit.
– Á, most már értem! Az a gőgös égimeszelő tömte tele a fejed! – Fújt egy haragosat, majd folytatta:
– Azt nem mondta, hogy valójában ő használ ki, mert beléd kapaszkodik? Te így nem mozoghatsz kedvedre, viszont ő szilárdabban állva mutogathatja magát? Kedvesem, te tényleg nem fogod fel, hogy azért jövök egyre ritkábban, hogy te tovább élhess? Ha elporladsz, a barátságunk is semmissé válik.
A sziklácska nagyot sóhajtott. Ekkor értette meg, mi történik vele. Tényleg volt valaki, aki szerette, törődött vele, és igyekezett meghosszabbítani az életét. Attól a naptól kezdve öröm költözött a szívébe, ha meglátta a hullám jövetelét. Soha többé nem jutott eszébe panaszkodni a magányról.
Kép forrása: Pinterest
