Nincs olyan ember, akit nem ért sérelem, bánat, akit ne bántottak volna meg. Sokak csalódnak barátaikban, szüleikben, megcsalják, becsapják őket, még akkor is, ha erre nincs valós okuk, vagy ők maguk nem adnak rá okot. Minden ilyen történés fájdalommal jár. Ritkán fordul elő, hogy könnyedén túl tudunk lépni egy-egy helyzeten, amelyben sérülünk. Talán akkor sikerül, ha elég erősek vagyunk.
Valljuk be őszintén, kevés magabiztos, önmagában hinni tudó, bátor emberrel találkozunk, inkább olyanok vesznek körül bennünket, akik elhitetik velünk, hogy önazonosak. Már ez utóbbi is hatalmas energiát igényel. A legtöbb ember úgy reagál bizonyos történésekre, szavakra, eseményekre, ahogy megtanították rá, vagy ahogy habitusa engedi. Félretéve a reakcióinkat, elgondolkodhatunk azon, mikor és miért tudunk könnyedén túllépni valamin és mikor feszülünk bele egy helyzetbe. Valószínűleg akkor sikerül a megbocsátás, ha nem érint bennünket mélyen az adott szituáció, vagy ha rendelkezünk elég belső tartással, hogy ne roppanjunk bele még akkor is, ha átmenetileg fáj bizonyos felénk irányuló cselekvés.
A megbocsátás annyit jelent, hogy levesszük lelkünkről a harag bélyegét. Nem mérgezzük tovább magunkat, hiszen a megtörtént dolgokon nem tudunk változtatni. Hiába szedjük ízekre, rágódunk óraszám vagy hibáztatunk bárkit, visszafelé nem lehet érezni. Egyet tehetünk csak: elkezdjük átformálni a gondolatainkat. Minden, ami velünk történik, attól lesz örömteli, keserű vagy szomorú, hogy hogyan gondolunk rá. Ezért van az, hogy amibe mi kis híján belepusztulunk, azon más egy kézlegyintéssel túljut. Pontosan azért, mert az ő gondolatai nem fúródnak bele az eseményekbe oly módon, ahogy a mieink. Ezért tudjuk külső szemlélőként kezelni mások kapcsolatait, ezért látjuk tisztábban, vagy mondhatnám úgy, távolról a szerelmet, a megcsalást, a hazugságot, hisz nem vagyunk részese.
Megbocsátani akkor tudunk, ha van bennünk elég akarat. Természetesen akkor sem mindig. Viszont akarat nélkül minden csak szó marad, miközben tartósan dédelgetjük magunkban a tüskéket, és ápoljuk a harag mélyre vetett magjait. A megbocsátás nem jelent felejtést, hiszen nem törlődnek belőlünk egyes események, képek, életünk filmje nem halványodik pillanatok alatt. Viszont könnyebbé tudjuk tenni önmagunk számára a mindennapokat azzal, hogy kimondjuk, ez volt, ez történt, meg kell tudnom, mi belőle a tanulság számomra. Mit tehetek azért, hogy mindez ne forduljon elő újra meg újra? Tudok-e tenni ellene? Vagy aktív részese vagyok a helyzeteknek?
A megbocsátás, mint a legtöbb dolog, mélyen bennünk gyökerezik, és ha megértjük, hogy csak önmagunknak teszünk jót azzal, hogy nem dühöngünk, akkor könnyebben túljutunk egy-egy válságon. Még akkor is, ha az elején úgy hisszük, a poklok poklát éljük meg. Minden hazugság, árulás, csalás azáltal válik hatalmassá, hogy megengedjük a másiknak, hogy fölénk kerekedjen. Ha urai vagyunk a gondolatainknak, ha nem vágyunk arra, hogy hosszan szenvedjünk, akkor úgy tehetünk jót magunknak, nem másnak, kizárólag önmagunknak, hogy megpróbáljuk nem ringatni és szeretgetni a keserves érzéseinket. Ennek egyetlen módja az lehet, ha eltereljük a figyelmünket. Az idő múlása pedig segíteni fog, de nem azért, mert megszépül minden, hanem mert megtanulunk együtt lélegezni az új helyezettel, miközben más dolgok felé fordulunk. Mind tudjuk, hogy ez nem könnyű, hiszen állandóan visszatérünk gondolatban ahhoz a helyzethez, emberhez, mondathoz, ami kiváltotta belőlünk a szomorúságot. Csakis tudatosan, elhatározva, másra koncentrálva haladhatunk előre, és biztosak lehetünk benne, hogy ezáltal elindul bennünk a megbocsátás is. Önmagunknak is feltétlenül, mert rájövünk arra, hogy nem mindig minden múlik rajtunk. Ennek felismerése hatalmas könnyebbséget adhat. Akkor, abban a pillanatban nem tudtunk mást tenni. Ezért nincsenek rossz döntések, csak lépések vannak, és ezeket kétszer ugyanúgy nem léphetjük meg.
Ezért dönthetünk úgy, hogy nem leszünk szomorúak minden nap, ha eszünkbe jut valaki vagy valami. Azonnal reagálhatunk úgy, hogy gondolatainkat másfelé irányítjuk. Nehéz munka, de nem lehetetlen.
Idővel sokkal egyszerűbb lesz ez a folyamat, hiszen ez sem más, mint a biciklizés, hogy ezt a profán hasonlatot hozzam. Kezdetben még rosszul kanyarodunk, nem találjuk az egyensúlyt, de gyakorlással sikerül egyenesben maradnunk. Gyakoroljunk hát azzal, hogy nem tartjuk magunkban a rosszat, hanem keresünk valamit, ami napsugarasabbá teszi a kedvünket. Sikerülni fog, csak higgyünk benne!
Kép forrása: Pinterest
