Minden nap hosszú percekig figyelte a macskát. Látta, hogy úgy hat óra tájt fürgén felugrik a hokedlin lévő párnák tetejére és vár. Egy szfinx méltóságával bámul ki az ablakon, majd fél óra elteltével megy a dolgára.
Két hónapja tartott ez a rituálé, és nem tudta megfejteni, mire fel cselekszik így. A szoba csendjét átjárta várakozás türelme. Az asszony az ajtófélfának dőlve szemlélte, ahogy naponta egy másik történet kibontakozik az életében, amelyből ő már kifelé tartott. Nyolcvanon túl kezet kell fogni az elmúlással, mondogatta. Tudta jól, de még zsebben hordta a kézfogást. Az idő azonban jelzett neki. Vonalakat rajzolt oda, ahol eddig sima volt a paletta. Tiltakozott, de az öregség nem olyan kendő, amit letehet az ember, ha melege van. Azt vinni kell télben, nyárban, akkor is, ha nehéz, vagy ha épp jó napokat hoz.
Hatvanegy napja volt egyedül, akkor hunyta le a szemét az öreg. Milyen szerencse, hogy a hőségben nem mellette aludt! Kipakolt a teraszra és ott ágyazott meg magának egy matracon. A halál azonban lesben állt, nem lehetett átverni holmi költözgetéssel. Mégis szép volt tőle, hogy nem kellett egy merev test mellett felriadnia. Annyi mindent beszélnek az elmúlásról, de senki nem érti meg, hogy a semmivé válás bármilyen kegyes is, fekete. Nem a gyász miatt. Azt az emberek találták ki. Az élet lezárója hol állat képében jelenik meg, hol álomként oson be a réseken, és viszi, akit épp talál.
A macska azóta barátságtalan lett vele. Nem hagyta, hogy megsimogassa, és az ételt is csak ímmel-ámmal fogadta el. Mintha rá haragudott volna azért, hogy ő maradt. Nem vágyott még odaátra, még a krumplit is fel kellett szednie, és látni akarta, ahogy az unokája férjhez megy. Ezek a mai gyerekek azonban mindig rohantak, csak a fontos tetteknél lassulnak le, morogta csendesen.
Se gyerek, se család, gondolta keserűen, hát mire várnak harmincévesen?
Másnap, a szokott időben, a macska megint elterpeszkedett a párnákon. Ha annyira várhatnékja van, miért nem megy ki az udvarra és heverészik ott, kérdezte méltatlankodva.
Kicsoszogott a kovászos uborkához, levette róla a kistányért, és belenyalt. Még nem az igazi, mondta félhangosan. A kistányér még a nászajándékából maradt, az utolsó darab volt. Hirtelen bevillant előtte az a májusi nap, a hatalmas szerelem napja, és mi maradt belőle? A megnyugvás, hogy nem vele halt? Talán ennyi az élet, várakozás és a remény, köze nincs a szerelemhez? Legyintett. Ezekre a kérdésekre már nem neki kellett választ adnia.
Amikor megfordult, észrevette, hogy a máskor mozdulatlanságba merevedett állata, izgalomba jön. Farkát kezdte ingatni, tekintete jelezte, valami történni fog.
Az asszony szétnézett, de nem látott senkit. A kerti úton egy veréb ugrált, legyek dongtak a fészer körül, de rajtuk kívül édes volt a csend. És akkor megpillantotta. Vendég érkezett. Puha ugrással fent termett a kerítésen, majd le a földre. Egy másik macska, fekete, jóllakott kandúr. Szemmel láthatóan nem érdekelte senki és semmi.
A veréb ijedten rebbent fel az útjából, de ő talán nem is látta. Egyenesen az ablakra bámult. A kitárt szárnyú paletták közt ott mosolygott valaki. Nem tévedés, mosoly ült a macskája arcán, amint megpillantotta a jövevényt, a hívatlant. Egy pillanat erejéig ő is mozdulatlanná dermedt, de észbe kapott. Hisz ez csak egy állat, semmi több, nyugtatta magát. A fekete megállt az ablak alatt és felfelé pislantott. A másik még nem ugrott hozzá. Talán kéreti magát, jutott eszébe az asszonynak. Egy halk nyikkanás lehetett a jel, mert arra nyújtózott egyet az övé, majd a párnákról a párkányra szökkent.
A lenti előrenyújtotta a nyakát, szinte intett a fejével. Morcika kihúzta magát, és teljes egészében felkínálta ruganyos testét, majd villámgyorsan leugrott amaz mellé. Az asszony nézte őket, és megmámorosodott az örömtől. Amit látott, az maga volt a szerelem. A valódi, az érdek nélküli, tiszta szerelem. Csak az érkező ne lett volna fekete. Halálhívogató, ez járt a fejében, amikor azok ketten szorosan egymás mellett elindultak a kavicsos úton, majd egyszerre ugrottak fel a falra és tűntek el a kora esti alkonyatban
Kép forrása: Pinterest
