Attila a rendelőben ült és várakozott. Minden héten kedden hatkor megjelent és olyasmiről mesélt Dr. Hárshegyinek, amiről soha senkinek. Hetekig próbálta részletezni neki Kornéliát, de tudta, hogy az orvos nem hisz neki, csak elhiteti vele, hogy igen. Látszott a szemén, a bólogatásán, hogy megszokta már a hülyéket, és ő se tartozik máshová, mint azok közé, akik el akarják hitetni vele, hogy van egy nő, akit álmában lát, de nem álomszerű. Most azonban elhozta a jegyzeteit, amelyben feketén-fehéren leírta, milyen Kornélia, hogy néz ki, hogyan mosolyog, és mennyire élénken él a lelkében.
– Kornélia létezett, talán most is él valahol! – mondja haragosan, amikor lehuppan az enyhén süllyedő, nem túl új fotelba, mire az orvos bólogat, hisz ez a dolga. Az jár a fejében, hogy ideje lenne már befűteni, az október nyirkosabb a megszokottnál.
– Én nem vonom kétségbe, de senki nem emlékszik rá – feleli kimérten.
– Másnak nem is kell, mert ez az emlék az enyém! – emeli fel a hangját idegesen Attila.
– Mégis szenved tőle…
Attila nem adja fel, próbálja elmagyarázni, hogy Kornélia nevetése egyedi volt, ahogy a karamellás kávéja is. Hozzáteszi, hogy a jobb keze mindig hideg volt, de a bal sose. Ilyesmiket nem talál ki az ember, teszi hozzá. A pszichológus közös fotóról kérdez, ami nincs, ahogy szomszédok sem, vagy papír se, amely bizonyítaná, hogy volt lakcíme, számlaszáma.
– Nem értheti… Én tudom, hogy élt, a hiánya is egy emlék. Nem véletlenül van jelen az álmomban. Őrzöm őt, ne mondja, hogy hazudok!
Dr. Hárshegyi nem mondja, kibámul az ablakon, amit folyamatosan áztat az őszi eső, és már előre utálja, hogy gyalog kell hazamennie, mert a felesége elvitte a kocsit, az övé meg szervizben van.
A páciens nyugtalan, morzsolgatja a fotel bársonyát, és hallja, hogy az óra elüti a hetet. Vége van a terápiának, és nem jutottak semmire. A papírokra rá se néztek, ezért otthagyja őket a tölgyfaasztalon, ami olyan terebélyes, mint franciaágy, nem is illik a szobába.
– Várom a jövő héten! Ki fogjuk elemezni a jegyzeteit, ne aggódjon! – mondja az orvos és feláll. Még ketten jönnek aznap, szeretne már menni, de a munka nem hagyja.
– Jól van…Köszönöm, addig itt hagyom ezeket! – mutat a zöld mappára. – Ha lenne ideje…
– Persze, persze… Vigyázzon magára!
Attila elköszön, és meglepve látja, hogy üres a váró. Legyalogol a parkolóházba, és azonnal megtalálja a kocsiját, amit a kijárathoz közel parkolt le. Kornélia volt vagy van, efelől semmi kétsége. Hazaérve lezuhanyozik, csinál magának két szendvicset, kibont egy dobozos sört és lerogy a székére, amely az íróasztala előtt várja. Felnyitja a laptopját, és cseppet sem csodálkozik azon, hogy egy párbeszédrészlet jelenik meg azonnal. Mintha Kornélia üzenne neki:
– Tudod, mit irigylek benned? – olvassa fennhangon.
– Mit?
– Hogy te képes vagy hinni valamiben, ami nincs is a szemed előtt.
– De te itt vagy! Látom a soraid! – feleli csendes nyugalommal.
– Akkor hiszel bennem?
A férfi nem válaszol. Az utcai fényei visszatükröződnek az ablakon. Az jár a fejében, hogy vajon igaza van-e a doktornak, amikor bolondnak nézi, ahogy a barátai és a szülei. Valóban elment az esze? Nem, mondja egy belső hang. Létezett, mert emlékszik rá. Még ott van valahol, és talán most is figyeli…Biztosan haragszik rá, mert beszélt róla másoknak. A nő titok, és annak is kellene maradnia, de ő nem bírja magában tartani, mert ahogy lefekszik aludni, életre kell.
Kornélia kedves és csendes, de szerelmes. Nem tudja, hogy belé-e, de egyszer ezt suttogta. Nem neki, csak meghallotta. Álmában, ahogy minden mást. Persze nem akart hinni semmiféle misztikumban, nem gyerek már, a Harry Potter se volt a kedvence sokáig, erre hónapok óta egy nő jár az eszében, aki hívogatja és nevetésével bűvöli. Valahol él, és őt szólongatja.
Attila megissza a kóláját, és lecsukja a laptopot. Tudja, hogy mihelyt leteszi a fejét, menten elnyomja az álom, és újra rátalál a lányra, aki beszélni akar vele. Sose mondja, de ő hallja a gondolatait. Mire azonban válaszolna, vagy megérinthetné, felébred. Hogy a nevét honnan tudja? Erre sincs magyarázat…Tudja, mert ismerte valahonnan.
Folytatjuk…
