„- Nem tudom, hogy fogok Zsemle nélkül élni. Máris hiányzik.
– Én majd segítek. Ahogy tudok.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Két nappal később Éva már nagyon izgatott volt. Közeledett az utolsó közös húsvétja Zsemlével – és az első közös ünnepe Márkkal. Öröm és szomorúság, valaminek a vége és valaminek a kezdete… az egyik pillanatban szárnyalt, a másikban szomorkodott.
A lakás már csillogott, a sütiket elkészítette, a húst bepácolta. Végre volt valaki, akinek megmutathatta, mit tud a konyhában… Persze, az anyukája is nagyra értékelte a finom falatokat, amelyeket rendre ő készített el minden húsvétkor… de azért ez mégis csak más lesz.
Az anyja és Márk még sosem találkoztak, de bízott az anyjában – az egykori zongoratanárnőnek nem csak a hivatása, de a lelke is csodaszép volt – hogy szívébe fogadja és szeretni fogja választottját.
A sürgés-forgást Zsemle nehezen tolerálta: nem találta a helyét az állandóan zsizsegő Éva körül. A lány úgy találta jónak és biztonságosnak, hogy a kis teraszon terít meg – kicsit kételkedve abban, hogy hogyan fog három felnőtt kényelmesen elférni – ezért hol egy abrosszal, hol egy székpárnával jött-ment…
Zsemle végül már nem is követte őt, inkább lefeküdt az asztal alá.
Az asztal megterítve, a vázányi tulipán középen, a székpárnák a helyükön, a boros poharak és a palack egy kis kosárban várta a vendégeket: Éva édesanyját és Márkot.
Éva, még mielőtt elvonult volna a fürdőszobában, megállt a teraszajtóban, és mélyet szippantott a friss tavaszi levegőből. Bárcsak láthatná, amikor az anyja és a szerelme először megpillantják egymást!
A konyhapult mellett elhaladva hirtelen megszólalt a telefonja, amelyet hanyagul ottfelejtett. “Na, kapás van. Ismeretlen szám. Pff, ki lehet ilyenkor?” – suhant át az agyán, majd felvette a telefont.
– Halló, Teleki Éva. – szólt bele.
– Halló. Üdvözlöm, én Teleki Éva masszőrt keresem. Szentirmai Miklósné vagyok – hallotta az ismerős hangot a vonal másik végén. Márk anyja volt. “De miért telefonál? És, honnan tudja a számomat?” – villant át az agyán, de a nő azonnal folytatta is.
– A neten, egy szakmai gyűjtőoldalon találtam meg a számát, Éva. Csak beszélni szerettem volna magával. Ömm…, mert, először is meg szerettem volna köszönni, hogy segített, amikor mozdulatlanul feküdtem… minden tanácsát megfogadtam. A gyógyszer is hatott, a gyógytornára is kitartóan járok. Napról napra jobb a helyzet – mondta egy szusszra a nő, majd várta, hogy Éva mit reagál.
– Hátööö. Igazán nincs mit, ez a munkám. Nagyon örülök, hogy meghallgatta a tanácsaimat, mert hiába jó valaki a szakmájában, ha a beteg nem tesz meg mindent a gyógyulásért – hárította el Éva a hálatelt szavakat.
– Nos, van itt még valami. Beszéltem a fiammal és a férjemmel is azóta… és igazán röstellem, hogy a férjem olyan tapintatlan volt. Nem egy egyszerű ember, de higgye el, nagyon kedves is tud lenni. Szeretnénk, ha esetleg Márkkal eljönne húsvét után hozzánk egy ebédre. Váltanánk pár szót, megismernénk egymást. Csak, ha nem bántottuk meg végleg – Márk anyja őszintének tűnt, Éva ráadásul mindenkinek azonnal bizalmat szavaz, szóval, egészen meghatotta a nő kedves gesztusa.
– Köszönöm szépen az invitálást. Megbeszélem Márkkal, hogy mikor van szabadnapja, és szólunk. Rendben? – kérdezte zavarodottan Éva. Fogalma sem volt, hogy erről az egészről tud-e Márk, vagy ez csak az anyja egy titkos akciója.
Miután elbúcsúztak, Éva összerakta magát – hetek óta tudta, mit fog viselni, hogy fogja feltűzni a haját a húsvéti bemutatkozós ebédre – majd várta, hogy az anyja és a szerelme megérkezzen. Eldöntötte, hogy a telefonhívásról majd csak a búcsú előtt ejt szót.
Elsőként az anyukája érkezett meg – hiába szerette volna, most sem ölelte, puszilta meg, sőt, rögtön kikísérte a teraszra, majd odarendelte hozzá Zsemlét is. Elvégre az anyja szerezte neki Zsemlét annak idején, nyilván ő is el akar majd búcsúzni az állattól. Így is lett, az idős asszony nagy dögönyözésbe kezdett, és gügyögő szavakat motyogott Zsemle fülébe. Éva meghatottan hallgatta kettejük enyelgését: teljesen más az anyja kapcsolata a jószággal, mint neki, akit Zsemle hét éve szolgál.
A kapucsengő hangjára összerezzent.
– Itt van Márk! – közölte az anyjával, mintha az nem tudta volna, hogy kit várnak.
– Beengedem – igyekezett Éva az ajtóhoz. Hamarosan ketten tértek vissza a kis teraszra. Márk illedelmesen köszönt, majd átnyújtott egy csokor virágot az asszonynak, és egy üveg bort Évának.
Miközben Éva tálalt, az egykori tanárnő és a leendő állatorvos nyitott, színes beszélgetésbe elegyedett. Volt közös téma, közös ismerős is akadt – szóval, minden pont úgy alakult, ahogy Éva megálmodta.
A kora délutáni sütizés és kávézás után Éva anyja szedelőzködni kezdett. Időt akart hagyni a fiataloknak arra, hogy kettesben legyenek, no meg hát haza is kellett még vezetnie. Lehajolt Zsemléhez, és valami csendes, meghitt áldást mondott a jószágnak, és beletúrta ráncos kezeit az aranyszínű szőrmébe. A kutya hálásan pillanott utána.
Márk szótlanul segített összepakolni a tányérokat és leszedni az asztalt. Örült, hogy Éva anyja ilyen jófej, értelmes és humoros.
– Figyelj – kezdett bele Éva a sztoriba. – Az anyukád felhívott.
– Micsoda? Az anyám felhívott? Te jó ég, és mit szeretett volna mondani? – kérdezte elképedve Márk.
– Megköszönte, hogy segítettem neki, amikor beállt derékkal feküdt a kanapén. Mondtam neki, hogy szeretettel tettem, és, hogy örülök, hogy jobban van. Aztán meghívott minket ebédre– zúdult ki Évából a délelőtti nagy történés.
– Megköszönte…? Meghívott…? Hát, ez szuper. Tudtam, hogy anyámra lehet számítani. Ezek szerint puhította apámat. Na, nem is baj. És mit mondtál megyünk? – kérdezte Márk nevetve.
– Azt mondtam, hogy majd megbeszélem veled, és jelzünk. Igazából azt sem tudtam zavaromban, hogy mit mondjak neki- bökte ki Éva.
– Nem is csodálom, hallod. Hát, akkor ne vacakoljunk… a keddem szabad, Zsemle elköltöztetésére szántuk. De, ha már úgyis érzelmileg túltöltött lesz az a nap, hát tegyük aznapra az ebédmeghívást is… aztán majd együtt kipihenjük a fáradalmakat! – nevetett fel újra Márk. Kicsit feszült volt ő is, és így vezette le a stresszt. Évának mégis tetszett az ötlet.
– Rendben. Beszéld meg velük, jó? Hát mi bajunk lehet? – mondta Éva. – De most beszéljünk valami jobb témáról… Ömm… Kérsz még bort?
Felnevettek, és a mosogatógép morajánál, Zsemlét meg-megsimogatva, összeborulva beszélgettek sötétedésig.
Folytatás vasárnap
fotó: Pinterest
