Ha a szülés szentségét nem tudjuk megőrizni, akkor mit védünk meg? Akkor mire való minden papolás az anyaságról, a csodálatos pillanatokról, amit egy gyerek születése jelent?
A szülés nem közszereplés. Kevés intimebb dolog létezik, nem beszélve a félelemről és a szorongásról, amit kiválthat, hiszen minden nő tudja, hogy a szülés, legyen az első vagy második, harmadik, mindig kockázattal jár, és sosem hasonlít semmihez. Az előzőhöz sem.
A szülés az anya és a gyerek közös pillanata, a legvédettebb esemény, vagyis annak kellene lennie, és nem járhat arra egy oda nem kellő dolgozó, sem egy szerelő azzal, hogy bocs, majd nem nézek oda, de teszem a dolgom. Ha valaki ezt megszegi, akkor nem a protokoll ellen vét, hanem megsérti más méltóságát, pedig gyakran már az sem marad meg az embereknek a kórházi körülmények között, amelyben élünk.
Nálunk az a szokás, hogy még mindig túl sokan kijelenthetik, hogy nem kell kényeskedni, lehetne rosszabb is, no meg régen a kukoricaföldön is szültek. Ez igaz, de már nem azt a világot éljük, és ha mindez így lenne jó, akkor nem kellene élni azokkal a vívmányokkal sem, amit a mai kor hozott magával. Legyen ez csak egy primitív példa: a patakban is moshatnánk, vagy használhatnánk szenes vasalót is, elvégre az is működött egykoron.
Érdekes, hogy a lehetne rosszabbat emlegetők, sose mondják, hogy jobb is lehetne. Pedig igen, csak nem ismerik, nem tudnak róla, és nem feltételezik, hogy nekik is járna.
A szülés olyan pillanat (mit pillanat, órák sora…), amikor egy nő teljesen kiszolgáltatott. Minden erejét arra fordítja, hogy világra hozza gyermekét, közben a teste, lelke és méltósága legérzékenyebb állapotban van. Ilyenkor nem lehet jelen egy karbantartó, egy szerelő, mert ez nem közterület, mondván, csak szüljön nyugodtan (!), addig ők megszerelik, amit kell.
A székesfehérvári kórházban nemrég mégis ilyesmi történt, bár a hivatalos verzió szerint csak egy másik műtős sétált be a szülőszobába. Mindegy is, mert neki sem volt ott semmi keresnivalója. Átlépett egy határt, bárki is járt ott, azt a határt nem szabad átlépnie senkinek. A szülés nem egy feladat a listán, aztán pipa, hogy na ez is megvolt, hanem egy nő küzdelme, akinek fájdalmai vannak, aki majdnem meztelenül fekszik, és nem tudja megvédeni magát. Vérrel, verítékkel küzd, és azt hiszi a kórházban biztonságban van. Az anya ilyenkor nemcsak szenved, hanem haragot, szégyent és zavarodottságot is érezhet, és minden érzés ott marad az emlékeiben, mert a szülés élményét minden nő magával viszi élete utolsó pillanatáig.
Ez az eset túlmutat egy kórházi baklövésen, ez jelzi, mennyire nem tartjuk tiszteletben a nők testét, méltóságát és határait. Lehet ezek után és előtt is arról szövegelni, milyen kevesen szülnek ma hazánkban, meg arról is, hogy csökken a magyarság, ha ilyesmik előfordulhatnak. Itt az ideje, hogy változás következzen be ezen a téren is. A legegyszerűbb szabálynak annak kell lennie, hogy az anya méltósága első legyen, és ha valaki ezt elfelejti, semmibe veszi, ne mentegetőzés legyen a válasz, ne hazugság, hanem annak biztosítása, hogy soha többé nem fordulhat elő hasonló.
A szülés kivételes és nehéz esemény. Mindegy, hogy természetes úton vagy császármetszéssel történik. A biztonság, a szeretet és a tisztelet pillanata kell, hogy legyen, amelyben, orvosok, bábák és apák jelenléte segíti a vajúdót, aki olyan fájdalmakat él meg, amelyekről addig fogalma sem volt. Vegyük már észre, mennyire különleges és sajnos kockázatos világra hozni egy életet. Nők ezrei tudnának arról mesélni hazánkban, hogy bántak velük a kórházakban, hogy bántották őket szülés közben, és hány meg hány alkalommal kicsinyelték le a szenvedésüket.
Rengeteg dolog változtatásra szorul hazánkban, de az elsők között van a hozzáállás, legyen szó kórházról, iskolákról, közlekedésről és gyakorlatilag bármiről, ami körülvesz bennünket. Ideje rájönnünk, hogy nem jól tesszük a dolgunkat, ha agresszívek, arrogánsak és lekezelőek vagyunk. Szomorú dolog ezt kimondani, de országunkban túl sokan vannak, akik elfeledkeznek az emberségről.
Kép forrása: Pinterest
