A túlérzékeny gyerekek kora

“Szintén nehezen viselik el, ha valaki nem úgy néz rájuk, ahogy szeretnék, ha odaáll, ahová ők szeretnének, vagy valamiből több jut a másiknak, mint nekik vagy épp kevesebb. Azt is figyelik, kit hányszor szólít a tanító néni, melyikükre hogyan mosolyog, és hányszor dicséri meg. Ember legyen a talpán, aki követni tudja az ilyesmit, de a gyerekek képesek rá, és elmondják otthon, hogy kivel kivételeznek. Hiába mond bármit a pedagógus, hiába bizonygatja, hogy neki esze ágában sem volt kiemelni Zsófit a tömegből, csak épp kedves volt hozzá, otthon más hangzik el.”

Amikor arról beszélünk, hogy megváltoztak a társadalmi viszonyok, amikor azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk élők milyen méltatlanul bánnak egymással, ha érdekeiket akarják érvényesíteni, amikor azt emlegetjük, hogy már-már eltűnik a tisztelet a hétköznapokból, akkor ritkán szoktuk megemlíteni a tényt, hogy mindez mekkora hatással van gyerekeinkre.

A gyerekek is változnak, az utóbbi időben jelentősen átalakult alkalmazkodóképességük, nem beszélve fogyatkozó türelmükről. Hiába mondjuk, hogy ez egy vadonatúj generáció, ami beleszületett a technika világába, mégis nehéz elfogadni, vagy csak megtapasztalni, hogy a mai gyerekek mennyire érzékenyek. Az érzékenység alatt most nem azt értjük, hogy fogékony a világ történéseire, hanem inkább arról van szó, hogy nem tűrnek semmiféle kritikát, nem bírják elviselni, ha valaki olyasmit mond, ami ellenükre van, és ezt egyre durvábban reagálják le.

 
 

Ezekről a dolgokról kevés szó esik, mert szeretjük azt gondolni, hogy minden gyerek jó, és csak a felnőttek és a nevelés vagy annak hiánya „rontja” el őket. Való igaz, hogy a család szerepe csökkent a nevelés, mint olyan érvényesítésében, mert valami mondvacsinált magyarázattal sokan nem akarnak rászólni a gyerekeikre, de nevelni se hajlandók még az alapvető kulturális szokásokra, értsd: köszönöm, kérem, egészségedre. Egyszerűen a szülők egy része képtelen elfogadni, hogy hozott anyaggal dolgozik, és igenis van akaratos, durva, vagy uram bocsá’, gonosz gyerek. Sajnos akadnak olyanok, akik szórakozásból ütnek vágnak vagy rúgnak, löknek le valakit a lépcsőn, és ha ezt negédesen tagadjuk, akkor sajnos magunkat csapjuk be. A régi képeslapok pirospozsgás lánykái, fürtös kisfiúi ugyanúgy nem léteznek, mint azok az iskolások, akik képesek magukban tartani a mondanivalójukat. Nehéz elfogadni, hogy a gyerekek már kisiskolás korban minősíthetetlen szavakat használnak (szar, segg, baszd meg, de előfordul a büdös ge.i is, amit példának okáért az egyik fejlesztőpedagógus kapott a napokban az ismeretségi körömben). Meg kell értenünk, hogy ez a világ oly mértékben hat rájuk, hogy nem tudják elkerülni a változásokat.

Igen, a mai gyerekek érzékenyek, de felsorolnék néhány olyan dolgot, amit nehéz elhinni, pedig mindennapos:

  1. A mai iskolásoknak, már alsóban se lehet azt mondani, hogy csúnya az írásuk, igénytelen a rajzuk, mert azonnal összeomlanak, és szaladnak panaszkodni otthon. Mindezeket jópár nem bírja elviselni se a tárasaitól, se tanítójától, mert soha nem tapasztalt mást, mindig dicsérték, éljenezték, nincs értéke számára a jó szónak, bezzeg a rossznak. Sok gyerek azért jön dühbe, mert az ő munkája nem a legszebb az osztályban. Ez nem mellesleg agressziót vált ki belőle.
  2. Egy mai alsóst még az is zavarja, ha valaki túl közel áll hozzá, ha hozzáér a holmijához. Ezt viszont úgy tálalja, hogy piszkálták a holmiját, vagy belerúgtak a táskájába, voltaképpen pedig annyi történik, hogy valaki tényleg megbotlott a táskájában vagy épp csak felemelt valamit az asztaláról.
  3. Előfordul bőséggel, hogy olyasmi miatt panaszkodnak, amit ép ésszel felfogni se lehet, viszont haza tele sérelemmel érkeznek, mondván, őket nem hagyják békén. Hogy valójában mi zajlik, azt részletezem: zavarja, hogy valaki nézi ivás közben, de az is, hogy ugyanolyan kulacsa van, mint neki. Szintén zavarja, ha valaki nem akar barátkozni vele, de az is, ha nagyon akar. Idegesíti, ha valaki megy utána, ha az udvar azon szegletében játszik, ahol ő, vagy követi és hozzá szól. Ha azt gondolnánk, ezek jelentéktelen dolgok, nagyot tévedünk, hiszen a panaszok nagy részét ilyesmik teszik ki, bár mi felnőttek, sokkal szörnyűbb dolgokat feltételezünk.
  4. Szintén nehezen viselik el, ha valaki nem úgy néz rájuk, ahogy szeretnék, ha odaáll, ahová ők szeretnének, vagy valamiből több jut a másiknak, mint nekik vagy épp kevesebb. Azt is figyelik, kit hányszor szólít a tanító néni, melyikükre hogyan mosolyog, és hányszor dicséri meg. Ember legyen a talpán, aki követni tudja az ilyesmit, de a gyerekek képesek rá, és elmondják otthon, hogy kivel kivételeznek. Hiába mond bármit a pedagógus, hiába bizonygatja, hogy neki esze ágában sem volt kiemelni Zsófit a tömegből, csak épp kedves volt hozzá, otthon más hangzik el.
  5. Ugyanilyen kardinális kérdés, a kinek hány barátja van és mennyire népszerű az adott osztályban.

Pokolian nehéz a mai világban megértetni a gyerekekkel, hogy nem a világ közepének szereplői, és hogy figyelemmel lehet és kell lenni másokkal. Még nehezebb megértetni és megtaníttatni velük, hogy nem fogja mindenki szeretni őket, a barátjuk se akar lenni, csak azért mert neki otthon azt mondták, hogy a legszebb és a legokosabb a világon. Mindezzel nem is lenne gond, ha a szülők rájönnének, hogy a gyerek fejlődése hosszú és bonyolult folyamat. Nem lehet elengedni a kezüket azzal, hogy érzékenyek és nem szólhatunk rájuk, mert összetörnek. Ha ezt tesszük, önző és érzéketlen generációt nevelünk fel, amely legjobban csak követelőzni tud, viszont semmit vagy keveset tesz le az asztalra. A liberális nevelés nem egyenlő a ténnyel, hogy csak akkor szeretjük őket igazán, ha bármit megadunk nekik és rájuk hagyunk. Elvárások és határok nélkül elbizonytalanítjuk őket, és olyasféle nemzedék kibontakozását segítjük elő, amely nem akar felelősséget vállalni a tetteiért, miközben úgy kezeli a társadalmat, mintha abban neki minden járna.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here