A Majd kibírom-mondatot egy életen át ismételgetjük, anélkül, hogy észrevennénk, milyen mélyen belénk nevelték, és arra tanítottak bennünket, hogy maradjunk csak háttérben, hiszen mások boldogsága fontosabb. Így azt az üzenetet kaptuk életünk során ezer meg ezer alkalommal, hogy tűrnünk kell, akkor talán szerethetőek leszünk. Akik ebben nőttek fel, egy idő után már el is felejtik, hogy mennyire rombolja a lelket, ha azt soroljuk, hogy nekünk ez a sorsunk, és nem lehet jobb, mert nálunk minden és mindenki értékesebb.
Pl. vegyük Szilvit, aki 42 éves, háromgyerekes anya. Éveken át kizárólag családja boldogságát helyezte előtérbe. Hol a gyerekei, hol a férje miatt felejtette el, hogy ki ő. Minden kérést teljesített, konfliktust elsimított, és természetesnek vette, hogy a saját lelki békéje lassan eltűnik. Árnyékként élt, és amikor egyszer a férje megkérdezte tőle, mit szeretne születésnapjára, nem tudott mit felelni. Nem tudta, mit akarhat, mert vágyai elhaltak, és ha akart is volna valamit, mindent túl drágának vagy különlegesnek látott, olyannak, ami nem járhat neki. Ismerős?
Nem kell kiabálnunk magunkkal ahhoz, hogy napi szinten bántsuk magunkat. Elég, ha elhallgatjuk vágyainkat, ha mások kedvéért olyan életet élünk, ami nem jó nekünk, vagy épp soha nem mondunk nemet, nehogy csalódást okozzunk. Így fokozatosan a saját életünk nézői leszünk, és már rég nem vesszük tudomásul ezt az alattomos bántást.
Elgondolkodtunk már azon, hogy mi történik, ha valaki csalódik bennünk? Mi van, ha nem teljesítünk mások elvárásai szerint? Rossz szemmel néznek ránk? Fintorognak vagy becsmérelnek? Tudomásul kell vennünk, hogy ezek az ők reakciói, és ha belemegyünk abba, amit más mond nekünk, ha úgy viselkedünk, öltözködünk, ahogy mások elvárják, akkor se fognak szeretni bennünket, legfeljebb némi lenézéssel konstatálják, hogy szolgálók lettünk, és ez hatalmat ad felettünk.
Nagyon nehéz kilépni a sémák fogságából, mert az ellenállás konfliktust eredményez. Ehhez sokan gyengének érzik magukat, de ha visszagondolnak életük során olyan pillanatokra, amikor képesek voltak nemet mondani, rájöhetnek, hogy nem dőlt össze a világ.
Ha elveszítjük a kapcsolatot saját igényeinkkel, ha eltűnik belőlünk a szabad akarat, akkor fokozatosan kiüresedünk, és egyre fáradtabbak leszünk. Meg kell értenünk, hogy jogunk van a határaink megszabásához. A NEM sokszor okoz szorongást, magyarázkodásba kerget, de próbáljuk ki egyszer, milyen érzés, amikor nem hagyjuk, hogy valaki ugráltasson minket. Legyen az rokon, főnök vagy munkatárs. Már azért a tekintetért is megéri, amit abban pillanatban kapunk.
Az áldozatszerep sajnos furamód kényelmes, nem kell dönteni vagy kockáztatni, de ennek ára van. És az ára a mi életünk és a lelkünk. Lehet, hogy kezdetben furcsa lesz a változás, de ha egyszer kilépünk belőle, hatalmas felszabadultságot fogunk érezni.
Felmerül a kérdés, hogyan válasszuk saját magunkat és saját döntésünket? Íme néhány javaslat:
- Kezdjük kicsiben! Egy apró NEM is nem, és éljünk vele.
- Kérdezzük meg a belső hangunkat, hogy jó-e nekünk az, amit ránk akarnak erőltetni!
- Ne féljünk attól, hogy valamikor valamiben egyedül maradunk. Jobb egyedül, mint tisztelet és elismerés nélkül!
- Ne akarjunk azonnali változást! Adjunk időt magunknak és csak kis lépésekben haladjunk! Meg fogunk lepődni azon, hogy mások mekkorát néznek, hogy képesek vagyunk határokat szabni!
Ha ma csak egyetlen dolgot viszünk magunkkal, akkor legyen az, hogy jogunk van első helyre tenni magunkat, jogunk van nem hagyni, hogy elnyomjanak vagy kellemetlen helyzetbe kényszerítsenek bennünket. Higgyünk abban, hogy ha megtanulunk nemet mondani, jó példát mutatunk másoknak, nem beszélve arról az erőről, amit a NEM kimondása ad majd!
Az önszeretet nem önzés, hanem alap, amelyre minden más épülhet.
Kép forrása: Pinterest
