Volt idő, talán nem is olyan régen, alig harmincas-negyven éve, amikor még nem forgott minden gondolatunk a pénz körül. Nem feltétlenül azzal törődtek az emberek, hogy ki hol tart az életében, mennyire jólfizető a munkája, és nem hittek abban, hogy pénzen minden megvehető. A megélhetés természetesen fontos volt akkor is, hiszen hó végén, ha kevés volt belőle, az emberek nem örültek a boldog szegénységnek. Mégse határozta meg az önértékelésüket, társadalmi státuszukat, és nem folyt bele ilyen erősen az emberi kapcsolatok rétegeibe.
A mindennapi élet ritmusa lassúbb volt, és ebben a lassúságban volt ideje a közösségnek, a türelemnek, a valódi jelenlétnek. Az emberek abban gondolkodtak, hogy legyen mindenből elég a családjukban, és nem pedig minél több. Egy biztos munkahely, egy szerény lakás, egy működő házasság, hétvégi ebéd a családdal sokak számára valódi öröm volt, nem pedig átmeneti állapot, amelyben a jövőt mérlegelték, és csak utána kapaszkodtak.
A pénz valaha csak eszköz volt, ma azonban meghatároz egy embert. Egykor még lehetett lassan építeni egy vállalkozást, és nem mindent abban mértek, mennyi hasznot hoz. Volt idő beletanulni, megélni a kudarcot és felállni. Az ambíció létezett, de nem volt erkölcsi kérdés vagy épp elvárás. Ma a siker az ember értékének bizonyítéka, míg a szerényebb életforma magyarázatra, mentegetőzésre szorul.
Azokban a jobbnak hitt, csendesebb időkben a kapcsolatok is máshogyan működtek. Nem hasonlítgatták magukat az emberek másokhoz, mert nem láttak bele egymás életébe, így nem kellett irigyelniük mások testét, lakását, utazásait vagy karrierjét. A munka sem kizárólagosan pénzügyi verseny volt, azonkívül, hogy jövedelmet adott, még egyfajta identitással is járt. A szakmának volt becsülete, a kézzel végzett munka nem volt elítélendő, és a tapasztalat megfizethetetlennek bizonyult.
Persze, a múlt nem volt idilli. Voltak anyagi gondol, elhallgatások, igazságtalanságok és tömérdek megalázás, de a pénz hiánya nem jelentett azonnal kudarcot vagy szégyent. Ma azonban úgy néz ki, hogy aki kevesebbet keres, kevesebbet is ér, ami biztosan azért lehet a közvélekedés szerint, mert nem elég rugalmas, modern vagy épp nem dolgozik eleget.
Az elmúlt évtizedekben a pénz mindenek fölé került. Önigazolás, biztonság és hatalom lett, mert a gazdagság nyelvén mondjuk el, hogy rendben vagyunk, sikereink vannak. Eközben észrevétlenül elveszítjük azokat az értékeket, amelyek nem mérhetők forintban, euróban vagy négyzetméterekben. Kevesebb lett az időnk, fogyóban van a belső nyugalmunk, és mintha folyton bizonyítani akarnánk másoknak és magunknak.
A régi világ nem volt jobb, de más volt. Érdemes lenne feltenni magunknak a kérdést, hogy akkor miért tudtunk elvonatkoztatni az anyagiaktól, és vajon megéri-e ma csak rá gondolni? Érdemes-e elveszíteni barátainkat, szomszédainkat, ismerőseinket csak azért, mert nem felelnek meg azoknak az igényeknek, amiket pénzügyileg támasztunk feléjük?
Vajon mi jobb emberek lettünk, mert van pénzünk? Jobbá váltunk, ha javultak a körülményeink? Okosan használjuk azt a vagyont, amire szert tettünk? Megváltozott a lelkünk azáltal, hogy a körülményeink javultak? Feltéve, ha több a pénzünk és valóban jobban élünk…
A pénz eszköz, és bármennyire szeretnénk, nem vásárolható meg rajta minden. A barátság, az őszinteség, az egészség, a hűség továbbra sem megváltható vagy kifizethető egy remek kis kártyával vagy épp pénzköteggel. Átmenetileg lehetünk tehetősebbek, vagy igazán gazdagok, de megkérdi-e az egészség, a rák, az öregedés, a kudarc, hogy mennyink van a bankban?
Régen, ha nem is volt jobb, de valamivel könnyebb volt a pénz befolyása és hatalma nélkül. Ma már nincs visszaút…Senkit nem érdekel, ki vagy, jó vagy-e, csak az, mennyit tudsz költeni.
És ez nincs jól.
Fotó: Tibor Szabo: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/penz-keszpenz-valuta-penznem-16956699/
