A férfiak szerepe a családban és amúgy a világban igencsak gyorsan és sokat változott az elmúlt században. Úgy a feladatkörök, mint a felelősségek terén és lévén, hogy valamelyest elsők vagyunk ezen az új területen, mert a férfiak, akik minket tanítottak és neveltek egy régi világot képviseltek, mely már tőlünk olyannyira távoli, hogy az ő életbölcsességük számunkra sokszor idejétmúltnak tűnhet, így magunknak kell kitapossuk saját ösvényünket. Ennek ellenére nem érdemes mindent a sutba dobni, ami régi.
“A férfi a család papja.”, hallottam többször, s nem értettem, mi szerepe lehet egy papnak egy olyan világban, hol a vallásosság és a spiritualitás háttérbe szorul és az emberek már nemhogy a vasárnapi misét, de a vasárnapi ebédet sem tartják.
Egész addig nem találtam erre a választ, míg jómagam is, készülvén az apaságra egyre gyakrabban feltettem magamnak a kérdést: “Mi az én szerepem a családban?”
Olyan világot élünk, amelyben a család, mint egység – annak ellenére, hogy mindannyian ennek biztonságára vágyunk – egyre inkább fellazul. Némelykor országhatárok választják el egymástól a család tagjait, és az azonnali kapcsolatteremtés képessége (telefon, internet, videóhívások) pusztán a közelség látszatát teremtik meg. S bár ez a lehetőség sokat jelent mindenki számára, semmiképp nem tudja helyettesíteni a személyes találkozást és az együtt töltött időt.
De hogyan lehet megtörni a mindennapok darálóját és egybegyűjteni a családot? Ez a ”pap” feladata, eszköze pedig a szokások, rítusok.
Ösztönösen arra vágyunk, hogy az életünk kiszámítható legyen, biztos pontokkal tűzdelt. Szeretjük a rítusaink, legyen az a reggeli kávé, vagy a szilveszteri mulatság, és arra törekszünk, hogy ezeket fenntartsuk. Stabil, rögzített pontok ezek a hétköznapokban, melyek biztos kapaszkodók a folyamatosan változó életünkben, azok jelentőségét nem érdemes lebecsülnünk.
Ám hogyan érhetjük el, hogy ezek a rítusok ne elszigeteljenek egymástól és ne haszontalan időtöltésekké váljanak, hanem általuk közelebb kerülve egymáshoz szorosabb egységgé rendezze kapcsolatainkat?
Két nagyon fontos ismérve van a jó rítusnak a következetesség, és a tartalmasság.
Ahhoz, hogy a rítusok megfoganjanak, időre van szükség. Nincs pontos szám, hogy mennyiszer kell valaminek megtörténnie, hogy beépüljön, mint szokás. Sokkal fontosabb itt arra figyelnünk, hogy ne engedjük megtörni a folyamatot, ezért szükséges a kitartó következetesség. …mert ahányszor elengedjük a szokást és elmulasztjuk a pótlását, annál könnyebb lesz újból és újból kibújni alóla.
Mostanság még a születésnapok, névnapok családos összejövetele is kihalófélben lévő rítus. Ha mégis összegyűlik a család egy – egy ünnep kapcsán, akkor is az együtt töltött idő leginkább az étkezésekre koncentrálódik.
Egyszóval maga az ünnep léte, vagy maga a rítus, nem elég. Meg kell töltenünk érzéssel, törődéssel és odafigyeléssel, hogy a tartalmassága örömet adjon és a hétköznapok monotonitásából kiszakítva minket élménnyé váljon bennünk.
A család egyben tartása és a kapcsolatok ápolása csapatmunka, mindenkire szükség van, hogy olajozottan működjön. De mint mindenhol, egy jó vezető nagyban megkönnyítheti a ”munkát”. …és itt jöhet szóba a férfi feladata. Kezdeményezzünk. Tárgyaljunk. Tervezzünk. Hozzunk létre biztos pontokat, amire számíthat a családunk és amiben tartalmasan tölthet együtt időt egymással.
Nem szükséges világmegváltó nagy dolgokban gondolkozni, némelykor a legegyszerűbb gondolatok és cselekedetek is nagy jelentőségűvé válhatnak bennünk.
Egy apa-gyermek kapcsolatban a közösen eltöltött idő… az esti mese, a rendszeresen megtartott családi játék, apró figyelmességek, üzenet az uzsonnás táskában… A családban a közös séták, vasárnapi ebédek, beszélgetések, borozgatás… Mindannyian műveljük ezeket, de rituálévá akkor válik, ha külön törődést és időt szentelve nekik úgy lesz életünk részévé, hogy időről-időre odafigyelésünkkel megtiszteljük ezeket az alkalmakat, készülünk rá, és várjuk, hogy elkezdődjön a közös foglalatosság.
Ha a férfi, az apa felvállalja, hogy teremtsen, felelevenítsen és életben tartson rítusokat, a megfelelő egyensúly fenntartása és a család többi tagjához való alkalmazkodás mellett komolyan veszi mindezt, akkor a környezete követni fogja.
Úgy és olyan hagyományt teremthet a családban, hogy azt gyermekei, mint a magukban élő erő részeként tovább vihetik és saját rituáléik megteremtésében alapként használhatnak, amivel hozzátehetnek a velük és körülöttük élők boldogságához.
Nálatok milyen családi rituálék vannak?
