Apa szerelme Maja. Maja harmincöt éves, ahogy én, és a legjobb barátnőm. Nem együtt nőttünk fel, inkább csak felsőben lettünk jóban. Átjárt hozzánk, és apa, aki mindenkihez kedves volt, vele se tett kivételt.
Később eltávolodtunk egymástól, majd a főiskola környékén megint jóban lettünk, és sokat voltunk együtt. Egy évvel ezelőttig nála jobb barátnőt el se tudtam volna képzelni. Amikor anya rákos lett, ő mellettem volt.. Két éven át szenvedtünk mindannyian, mire a rák legyőzte az én erős és harcos anyukámat. Ekkor már harminc voltam, és én is édesanya, de nem akartam hinni, hogy a kisfiam nem fogja ismerni a nagyanyját, aki alig várta, hogy dédelgethesse. Csendben ment el egy kora őszi hajnalon. Szinte észre se vettük, ahogy kiszállt belőle a lélek.
Meggyászoltuk és én abban a hitben éltem tovább, hogy apa özvegységben fogja letölteni a hátramaradt éveit, pedig még fiatal volt. Mondjuk úgy, fiatalos. Mindig is mozgott, főleg kerékpározott és hegyet mászott, ami meg is látszik rajta. Anya halála után három évvel feltűnt, hogy egyre gyakrabban nevet. Mosolya őszinte volt, és energiája mintha megnőtt volna. Meglepődtem, de volt más bajom, éppen teherbe estem újra, és a második terhesség pokolian nehéz volt az elején. Folyton hánytam, és alig tudtam a kicsivel foglalkozni. Szerencsére pár hónap múlva javult a helyzet. Mindezek alatt a Maja barátnőm mellettem állt, és felhívhattam éjjel kettőkor is. Ugrott.
Aztán megláttam őket az utcán. Ahogy egy rossz filmben. Hiába lakunk nagyvárosban, ahhoz nem elég nagyban, hogy elrejtse előlem a kapcsolatukat. Fogták egymás kezét. Volt köztük huszonkét év, de ez nem tűnt feltűnőnek, az annál inkább, ahogy egymásra néztek. Boldogok voltak, amit nem lehetett józan ésszel kibírni. Hisz barátnők voltunk, odajárt hozzánk, anya etette, és most azzal a férfival andalog, aki az apám. Andalog… Tovább nem mertem gondolni az egészet, mert egy gyerek nem képzeli el a szüleit szex közben. Ha megteszi, hányni támad kedve. Én viszont már nem voltam gyerek, férjem volt és családom, mégis kiborultam, ha rájuk gondoltam.
Vártam, hogy elmondják, de nem történt meg. Nekik is kellemetlen lehetett, de az is lehet, hogy szimplán gyávák voltak. Vagy semmibe vették az én érzéseimet. Képtelen voltam enni és aludni, mert elképzeltem, ahogy abban a lakásban, ahol felnőttem, együtt esznek, nevetnek és a többit…Abban az ágyban… Sokat sírtam akkortájt. Végül a sors közbelépett. Olyan helyzetet teremtett, amely elől nem menekülhettünk. Vacsorázni mentem a férjemmel, anyósom vigyázott a kicsikre, amikor beléjük botlottunk. Mert nekik is ugyanott és ugyanakkor kellett beülniük a Morzsafalóba, amikor nekünk.
Menő hely volt, előre kellett asztalt foglalni, mert felkapták, és ahogy az lenni szokott, egy hülye után megy a többi. Mi is beálltunk a sorba. Apa Majával a bejárattól jobbra ült. Nem lehetett elkerülni őket, aki oda betért, elhaladt mellettük. Most néztem csak meg, mennyire jóképű volt vagy maradt apa, miután elveszítette a feleségét. Alig őszült, barna, markáns arca férfias jelenségnek láttatta. Az is volt. Leszámítva, hogy felszedte a barátnőm. Ő se változott sokat az évek során, talán picit teltebb lett, de kislányos arca, hosszú barna haja ugyanolyan volt, mint régen. Talán a szeme lett némiképp táskásabb. Guccisabb, ahogy a kolléganőm mondaná. Amikor megláttak bennünket, meg se lepődtek. Mintha tudták volna, hogy jövünk, pedig nem említettem egyiküknek se. Mégis megkönnyebbülten néztek ránk, és még mosolyogni is képesek voltak, bár idegesen.
Megmarkoltam a férjem karját, és azt suttogtam, hogy menjünk innen, de ő megrázta a fejét. Ideje szembenézned a valósággal, súgta. Utáltam érte.
– Micsoda meglepetés! – pattant fel apa, és nem volt annyira zavarban, amennyire ez a helyzet megkívánta volna tőle. Még azt se sziszeghettem, hogy vén trotty, mert jól festett fehér ingében és farmerben. Amíg anya élt, esküszöm sokkal konzervatívabban öltözködött.
Bezzeg Maja, aki pontosan olyan, amilyen máskor. Szolid, egyszerű, a legutolsó divatot csak messziről követte, de utol sose érte. Mégis volt benne valami szemrevaló. Egyenesen rám nézett, bele a szemembe, nem kerülte a pillantásom.
– Ahogy mondod! – feleltem barátságtalanul. – Csak nem randevúztok? – nyomtam meg a kérdést, hogy éle sértsen. Mélyen és fájón.
– Édesem, ha már így alakult, el kell mondanom, hogy… – Nem vártam meg a mondat végét. Megfordultam és kirohantam. A férjem nem jött azonnal utánam, bizonyára mentette a menthetőt.
Azóta elmúlt egy év. Elveszítettem két fontos embert, mert nem tudom elfogadni a tényt, hogy apa és Maja egymásba szerettek. Hogy emészthetném meg, hogy a legjobb barátnőm, titkaim tudója most azzal az emberrel él, akinek én az életemet köszönhetem? Mit tegyek?
Kép forrása: Pinterest
