Megcsalt feleség lettem. Ahogy naponta ezrek. Sose értettem az embereket, mert el lehet válni, külön lehet költözni, miért kell belegyalogolni páros lábbal egy másik ember lelkébe? Most azonban ráéreztem valamire. Az emberek nem feltétlenül azért csalnak meg valakit, mert el akarják hagyni. Sőt sokuknak eszük ágában sincs. Milyen izgalmas lavírozni két nő között, úgy, hogy mindkettő csak téged akar. Kristóf is ezzel a tudattal kelhetett mostanában, mert bennem megszületett az elhatározás: nem engedem el ezt a házasságot. Kaland ide vagy oda, harcolni fogok érte.
Harcolni azért, ami nem értékes, mondaná anya, de nem tud róla, így nem kell elviselnem szemrehányó pillantásait. Ő aztán tudja, milyenek a férfiak, mondogatná, lásd az apád. Jobb, ha egyelőre elhallgatok mindent.
Hogy mennyire fáj a gondolat, tízes skálán hetest jelölnék be, többek közt azért is, mert nem vagyok benne teljesen biztos. Az is közrejátszik az egészben, hogy nem az orrom előtt zajlik, nem kell a férjem ingeit szaglásznom, és nem látom szemében a kínzó hazugságot. Amikor videócsetelünk, kiegyensúlyozott, addigra összeszedi magát, és bármit ki tudna magyarázni, amit csak akar, ha rákérdeznék. Nem teszem meg egyelőre neki ezt a szívességet. Amikor az ominózus beszélgetés után egy nappal felhívott, pontosan olyan volt, mint mindig. Kedves, érdeklődő, és lelkesen mesélt a nyári tervekről, ami annyit jelentett, hogy nem megyünk nyaralni.
– Még augusztusban sem? – kérdeztem csalódottan. – Az angolok is elmennek szabadságra, nem? Nem esznek folyamatosan, igazán lehetne két heted…
– Jól van, ebben igazad van, talán az augusztus elejét el tudom intézni.
– Mikor jössz haza? – faggattam tovább. – Már két hónapja nem láttunk, és hidd el, egy hétvége is számít, a lányok egyre szomorúbbak, hogy nem látnak. Én is.
– Igazad van…Tudod mit, a hétvégén otthon leszek! Itt úgyis lesz valami ünnep itt, így a szombattal és a vasárnappal együtt lesz négy napunk.
– Ez fantasztikus! – kiáltottam fel.
Azonnal az jutott eszembe, hogy talán nem csalt meg. Mégse annyira fontos neki az új nő, már ha van, hogy ne tudna megválni tőle pár napra. Ettől jó kedvem lett. El is döntöttem, hogy bekönyörgöm magam holnapra a fodrászhoz, és megkérem Alizt, tegye rendbe a körmeimet.
– Apa hazajön! Apa hazajön! – ismételgette Kinguci. – Elmegyünk az állatkertbe, elmegyünk az állatkertbe a majmokhoz…
– Látod, – mondtam nevetve – ennyire hiányzol.
A férjem elnevette magát, és volt ebben a nevetésben valami idegen. Valahogy a szája sarka nem úgy mozdult. Vagy a szeme nem nevetett, már nem tudom, de az biztos, hogy ez nem az a szokásos nevetés volt, amit én jól ismerek. Megint elkezdett fészkelődni bennem a kisördög. Próbáltam elnyomni a megérzéseim, mert valahogy az ember dédelgetve szereti a hazugságot, de az igazságnak ajtót mutat, ha tolakodna befelé.
A fodrász, a Juló, miután meghallotta a kétségbeesett hangom, beleegyezett, hogy bepasszíroz este fél hétre, aminek az lesz az ára, hogy a lányokat is vinnem kell, de nem bánom. Majd ellesznek, amúgy is szívesen figyelik, ahogy dolgozik. Különösen a kisebbik, aki mindenre fogékony.
Vajon, ha itthon lesz Kristóf, észreveszem-e, hogy van valakije, járt a fejemben, amikor leszálltam a buszról, hogy még beszaladjak a Lidl-be pár cuccért. Sokan voltak, ahogy mindig, ezért türelmet erőltettem magamra, pedig mennem kellett a lányokért öt percen belül, de ekkor akaratlanul is kihallgattam egy beszélgetést. Két csaj, mindkettő kb. annyi idős lehetetett, mint én, válogatta az almákat, amikor az egyiktől ezt a mondatot hallottam:
– Ugye, felfogtad, hogy hazudik neked?
– Az eszemmel tudom, de képtelen vagyok elfogadni, hogy más kell neki.
– Mondta?
– Csak kiéreztem a szavaiból.
– Hogy jöttél rá?
– Úgy, hogy a férfiak akaratlanul is megemlítik a szeretőjüket a beszélgetésekben. Többször is. Aletta neve is elhangzott párszor.
– Aletta? Miféle név ez? – nézett rá a vörös hajú, miközben megszagolta az egyik vérpiros almát.
– Mit tudom én, de olyan, amire felfigyel az ember.
– És meglested őket? Hogy? – súgta kíváncsian.
Nem akartam tovább hallgatózni, így nem tudtam meg a választ, de bogarat ültettek a fülembe, így elgondolkodva bedobáltam pár csomag felvágottat, sajtot és paradicsomot a kosárba, majd sorba álltam a pénztárnál. Már későn jutott eszembe, hogy nem vettem se kenyeret, se zsemlét.
Az azonban nagy-nagy nyugalommal töltött el, hogy nekem nincs lehetőségem valódi szimatolásra, és történjék bármi, nem tudom meglesni a férjem. Hogy ez a gondolat gyávaság-e, nem tudom, viszont nem kerget az őrületbe. Ha odakint van valakije, legalább nem kell idehaza szembesülnöm azzal, hogy valaki meglátja őket, netán én. Merthogy a város legyen bármekkora, a megcsalásoknál mindig kicsinek és szűknek bizonyul.
Miközben Miri iskolája felé baktattam a feltűnően feliratos szatyrommal, azon gondolkodtam, hogy a jó nők sose járnak bevásárolni, nem cipekednek, és tornacipőt se húznak, vagy csak elvétve, ha játszásiból sportolnak. Bezzeg a hozzám hasonlók…Tulajdonképpen, ha férfi lennék, én se hétköznapi nőt választanék, ugyan minek? Ha már kikacsintok, legyen olyan, aki miatt irigyek rám a kollégák. Jut szembe, Levente, fel is hívom, és megkérdem tőle, mennyi szabadságot hajlandó adni, hiszen rajta áll, vagy bukik a nyaralásunk. Tárcsáztam. Menten felvette, mintha csak rám várt volna.
– Gréta, ezt a meglepetést! Valami baj van? Vagy nem éred el Kristófot? – szólt bele kedvesen.
– Szia, szó sincs róla, csak tervezem a nyarunkat. Megmondanád nekem, mikor lesztek szabadok?
– A nyarat? – kérdezett vissza, mintha ez valami távoli dolog lenne.
– Tudod, a foglalások miatt.
– Értem. Mondtam a férjednek, hogy bármikor elengedem, mert nagyon elégedett vagyok vele.
– Nemcsak augusztusban? – lepődtem meg.
– Dehogy! Amikor nektek jó, csak szóljon előre. És még azt is mondtam neki, hogy megdobom egy kis nyári prémiummal. A lányok jól vannak?
– Csak az apjuk miatt nyafognak.
Levente egy pillanatra elhallgatott.
– Annyira megértem őket. Én nem bírnám ki, hogy ennyire távol legyenek tőlem. Nem gondoltad meg magad, nem akarsz kijönni velük mégiscsak?
– Én? – kérdeztem döbbenten. – Ez eddig fel se merült…
– Én azt hittem… – Itt észbe kapott, és elhallgatott. – Ne haragudj, de hívnak a másikon! A nyarat meg szervezd csak, és tudd, én nem akadályozom meg, hogy Kristóf egy nagyot pihenjen veletek. Ölellek, Gréta!
Álltam az utca közepén, és nem is tudtam, melyik információt dolgozzam fel először. A gyerekeim apja nem említette, hogy kimehetnénk…Azt se, hogy az egész nyár rendelkezésére áll, sőt halogatta a nyaralást. A pénzt szóba se került. A hazugság-lavina elindult, és ha tetszik, ha nem, sodorni kezdett mindent, ami útjába került. Néztem a zöld vaskerítést, a kitóduló gyereksereget, és eltöprengtem, hogy mikor ment tönkre úgy a házasságunk, hogy nem vettem észre, mekkora a baj. Fokozatosan történhetett, miközben én a hülye szatyraimmal és a hétköznapokkal voltam elfoglalva. Legszívesebben elbőgtem volna magam, de nem tettem. Miri repült felém, és nem láthatott sírni, mit mondtam volna neki, ugyan mi bajom van?
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
