Szörnyetegekről mesélek most, figyelj! Nem azokról, akikkel találkoztam, amióta Eladó lettem. Tény, hogy mindenhol akad pár, de ha szerencsés vagy, elkerülöd őket. Felnőttként se könnyű, de ha gyerek vagy, akkor majdnem lehetetlen.
Említettem, hogy apám lelkész. Sokan megfordultak nálunk, akik beszélni akartak vele. Ne hidd, hogy istenről! A legtöbb ember a szerelemről és a pénzről akar eszmét cserélni. Mivel apám nem kompetens szerelmi ügyekben (szerintem a szót se érti), így maradtak a pénzügyek. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy az olyannak, mint ő, nincs kapcsolata a dohánnyal. Jaj, ez a régi szleng…Erről is a családom jut eszembe, mert bár tiltva volt nálunk az utca nyelve, azért el-elhangzott egy-két érdekes kifejezés.
Szóval jártak hozzánk különféle emberek, akik hoztak némi ajándékot, ez lehetett tojás, meggy, de fehér boríték is. Apám szerint azért tették, mert ő isten embere, és hálát adtak a Teremtőnek, hogy közbenjárt az érdekeikben. Főleg akkor jöttek, ha gyógyulásra vágytak, és jóval kevesebben, amikor hálát éreztek. Volt köztük egy kopasz, alacsony ember is. Nem a falunkban élt, fogalmam sem volt, hogyan keveredett hozzánk. Havonta megjelent, ilyenkor elvonultak apám dolgozószobájába és egy órán át ki se jöttek. Kamaszként sejtettem, hogy valami biznisz folyik kettejük között, de mivel a szenteltvíz ingyen van, nem tudtam rájönni, mit akarhat. Akármi is volt a célja, apám mindig türelmes volt vele, ami egy lelkésztől talán természetes, de én ismertem őt. Előfordult, hogy utálta a falu lakóit, és leszólta őket. Ő is ember, ebben az egyben igazat adtam neki.
Egyik nap a kopasz ürge előbb érkezett a megbeszéltnél. Nem volt otthon senki, csak én. Kérte, hogy engedjem be, megvárja apámat. Megtettem, hiszen gyerek voltam, tizenhárom, és nem volt tapasztalatom a férfiakkal. Különben se gondoltam róla rosszat. Az azonban feltűnt, hogy le nem veszi rólam a szemét, pedig csenevész kislány voltam, mellem, fenekem semmi. A paplak, nekem az otthonom, egy hosszú tornácos ház volt, gondoltam, hellyel kínálom odakint, amire rá is bólintott.
– Édesanyád sincs itthon? – kérdezte, miközben megnyalta a száját. Bár sokat nem tudtam a férfiakról, mégis megéreztem, hogy szar ember.
– Azonnal jön, csak a szomszédba ugrott át! – mondtam gyorsan, és ez igaz is volt.
– Persze, persze! – felelte. – Hoznál nekem addig egy pohár vizet?
Bólintottam, és megkönnyebbülten hagytam magára. Ám amikor a konyhaszekrénybe nyúltam tiszta pohárért, éreztem, hogy ott áll mögöttem. Megmarkolta a mellem, ami nem is létezett és a nyakamba lihegett.
– Szép vagy! – suttogta, majd a szoknyám alá nyúlt, és a combomat markolászta.
Meg se tudtam mozdulni, mert egész testével rám tapadt és a szekrénynek szorított. Úgy éreztem, megfulladok, de csak álltam mereven, szorítva a poharat, hogy el ne ejtsem, amikor meghallottam anyám hangját. Azonnal elengedett. Hátrébb lépett és úgy tett, mintha a vízre várna. Én lüktető combommal és sápadt arcommal megnyitottam a csapot, és teletöltöttem.
Anya hangosan köszönt neki, és annyit mondott, menjek át Marika nénihez, üzent, hogy málnát kellene szedni, ő már nem képes rá.
A férfi visszaköszönt, és megkérdezte, nagyjából mikorra várható apám, mert nem tud időtlen időkig várakozni. A választ már nem hallottam, mert a ház mögé futottam sírni. Már akkor tudtam, hogy senkinek se szólhatok az egészről. Nem hittek volna nekem. Sőt, még azt is megkaptam volna, hogy én vagyok a hibás, mert nem elég hosszú a szoknyám. A térdem felett végződött két-három centivel. Mindegy.
Az ilyen szörnyetegek köztünk élnek, és észre se vesszük őket. Ha eszembe jut, biztos vagyok benne, hogy nem először csinálta és nem is utoljára. Később is járt hozzánk, de én nem találkoztam vele, ő meg úgy viselkedett apámmal, mintha jó barátok lettek volna. Ennyi évvel a történtek után is legszívesebben levágnám a farkát. A keze után, amivel hozzám ért.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
