Emese vezetett, de az út cseppet sem hasonlított bármelyik másikhoz, mert sose szokott ekkora csend lenni. Mindketten hallgattak, és ennek a hallgatásnak közös oka volt. Ez az ok egy fiú és egy titok volt, aki körül forogtak a gondolataik.
– Ideges vagy? – kérdezte nagy sokára negédesen. – Hidd el, nagyon jól nézel ki, és a ruha százszor jobban áll rajtad, mint rajtam. Nem is csoda, hiszen mindig jobb csak voltál nálam.
– Te most hízelegsz? – nézett rá Mara kissé mereven. Nem értette, mi ütött belé, mert bár ismerte, időközben megértette, hogy jóval kevesebbet tud róla, mint sejtette. Vagy csak úgy hitte, hogy ismeri?
– Csak kedves vagyok! Már az is baj? Látom, hogy majd szétfeszít az izgalom, oldani akartam. Nem lesz gond, hidd el! Olyanok leszünk, mintha két Hamupipőke érkezett volna a bálba, nem?
– Ilyen mesét eddig senki nem írt – hangzott a válasz, de nem volt benne se humor, se lazaság.
– Na, minden elválik két percen belül! Odanézz, ott egy hely, épp a bejárattal szemben! Isteni csoda, mintha ránk várt volna. Fel a fejjel, és legyél büszke magadra! – Azzal a szabad parkoló felé kanyarodott és villámgyorsan beállt két kocsi közé. Elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a vezetés mindig is az erősségei közé tartozott.
A kerthelyiséget lágy fények világították meg, és már messziről kihallatszott a régi osztálytársak nevetése. Többen felnéztek, de senki nem üdvözölte a két belépőt, akik egy félreeső asztalnál foglaltak helyet. Emese magabiztosan nézett körbe:
– Ugye milyen jó érzés újra látni mindenkit – kérdezte furamód mézesmázosan. – Majdnem mindenkit – tette hozzá halkan.
– Ó, a két gyönyörűség meg ide elbújt? – állt meg mellettük Ferike, aki talpig öltönyben élete legjobb formáját hozta. – Gondoltam, két borral indíthatjátok az estét, ha nem bánjátok! – azzal két pohár vörösbort tett eléjük.
– Szia! Te is jól nézel ki! – nyögte ki Mara, de tekintete ideges maradt. – Mindjárt üdvözöljük az ofőt, csak nagy levegőt veszünk, jó?
– Nyugodtan, majd lesz egy osztályfőnöki óra nemsokára, akkor úgyis jövök értetek, rendben?
– Köszönjük! Ne aggódj, nem menekülünk el! – nevetett Emese és meg kellett állapítania, hogy a még leglehetetlenebb alakokon is jól áll az öltöny. Főleg a sötétkék, amilyen Ferikéé volt. Látszott, hogy nem konfekcióméret, drága helyen csináltathatta. Ez meglepte és elgondolkodtatta. Mielőtt bármi mást mondhatott volna, vihogva odapattant hozzájuk néhány lány, akikkel nem is voltak nagy barátságban, most mégis feltűnően örültek nekik.
– Ti egyenruhában jöttetek? – kacagott Ági. – Sose hittem volna, hogy két nő képes erre.
– Igen, mert mindketten bombázók vagyunk és nem árt az imázsunknak! – kiáltotta Emese, de mosolya nem tűnt őszintének.
– Igazatok van, baromi csinosak vagytok! Láttátok Ferikét? – bökött fejével a távozó után. – El se hiszem, hogy ilyen gazdag lett.
– Ilyen? Milyen? – emelte fel tekintetét Mara, közben belekortyolt a borba.
– Leüljünk pletykálni?
– Mindenképp.
– De jó, hogy végre egyszer idetoltad a képed, Mara! Ideje volt. – Ági mindig a keresetlen szavairól volt híres, most se hazudtolta meg magát. – Talán mert, jön a régi szerelmed is?
– Tényleg? Én úgy hiszem, nem jön! – Emese arca megrándult.
Miért kell mindenkinek mindenbe beleavatkozni, gondolta dühösen, ami cseppet sem volt ésszerű gondolat, hiszen erről szólt az osztálytalálkozó. Különben se akart Gáborról beszélni, mert biztos volt benne, hogy elromlana a hangulat. A másik kettő azonban nem törődött vele, odahúztak az asztalukhoz két széket, és vigyázva, hogy egyikük fekete flitteres, másikuk erősen kivágott ruhája kárt ne szenvedjen, leültek hozzájuk. Mara alig hallotta őket, szeme idegesen megrebbent valahányszor belépett valaki a lugas alatt, de aztán megpróbált a halk, kellemes zenére koncentrálni, nem beszélve korgó gyomráról, ami aktívan jelezre, hogy jó ideje nem evett rendesen.
És bekövetkezett, amire mindenki várt, vagy épp nem várt. A lugas bejáratában megjelent Gábor, aki pontosan úgy nézett ki, mint egy amerikai filmsztár. Magas, délceg alakja minden szemet odavonzott. Egy kezét a zsebében tartva, hanyag testtartással odabiccentett nekik, majd sorban köszöntött mindenkit. A végén leült az osztályfőnök mellé és vele sutyorgott tovább. Mara elsápadt, de nem jobban, mint barátnője. Farmer, fehér ing és drága cipő…Atyám, pirult el.
– A kérdés eldőlt, itt az amerikás szerelmed! – mondta Ági. – Te jó ég, milyen jó pasi lett! Vagy volt és lett, magam se tudom. Ha nem volna férjem és két gyerekem, elé vetném magam, és azt mondanám, tégy, amit akarsz velem, de most és gyorsan!
Mindannyian nevettek.
– Neked is van egy Gáborod, azzal kell megelégedned! – mondta komolyan Ingrid, aki az elmúlt húsz év alatt nem ment férjhez, és nem is nagyon kereste az Igazit. Inkább vállalatvezetővé küzdötte fel magát, és napjai azzal teltek, hogy vég nélkül bizonyítani akart.
– Van… De álmodozni csak szabad? Ugye, Mara? Mekkora szerelem volt a tiétek! Azt hittük, ti vagytok a mesebeli álompár…Senki nem fog közétek állni. Erre egy óceánnak sikerült.
– Mert az óceánok csak ilyenek – Mara egy húzásra megitta a borát, és riadtan pislogott. Tudta, hogy Gábor menten ott lesz mellette és eljön a tetemrehívás ideje. Félt, pedig nem volt mitől, hiszen az a dögös pasi, aki pár méterrel arrébb elmélyülten hallgatta az ofőt, előző nap vele csókolózott. Vele és nem mással, és nem is akart mással. Legalábbis ezt mondta.
– Szervusztok! – Gábor széles mosollyal, hófehér fogsorral állt meg a lányos asztalnál.
– Micsoda meglepetés! – mosolygott Emese. – Milyen jó érzés újra itt látni mindenkit, téged is, Gábor!
– Köszönöm, bár nagyon megváltoztunk, néhány embert meg se ismertem. – A szeme csillogott és mindenki látta, hogy egyenesen Mara szemébe néz. Volt a tekintetében egy adag rafináltság is, de a lány többet is megérzett.
– Furcsa visszagondolni a gimis évekre. Mintha egy másik élet lett volna! – jegyezte meg Ági. – Főleg arra, mennyit szemétkedtünk egymással…Ez mintha beletartozott volna abba az időkbe. Voltak, akik el akarták hitetni másokkal, hogy rosszul gondolkodnak, vagy nem úgy éreznek, ahogy kellene…
Emese keze megfeszült a pohár körül. Érezte, de nem hitte el, hogy a célzás neki szól. Biztosan csak általánosságban beszél, de azért gyorsan megitta a maradék bort.
– Ó, hát fiatalon annyi ökörséget csinál az ember. Mond mindenfélét, de ilyen a kamaszkor, nem? Megyek, hozok még bort, ti kértek?
– Egy üveggel! – nézett rá Ingrid. – Ugye lányok?
– Igen…És az emlékezésben az a legjobb, hogy mindig kiderül az igazság!
A lány felállt, piros ruhája épp ott gyűrődött meg rajta, ahol előnytelenül domborodott. A többiek elhallgattak, és várták, lesz-e botrány, mert a szaga a levegőben volt.
– Leülhetek én is? – szólalt meg újra a srác. – Eszméletlenül csinosak vagytok! És nem túlzok! – Nem bírta ki, hogy ne a régi szerelmére nézzen. A többiek persze látták.
– Noná! – pattant fel Ági. – Nézd, ott egy szék melletted, a hely még énmellettem. Gyere és mesélj, most hagyjuk egy kicsit a múltat!
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
