„Az anya a legmagasabb rang! Emberemlékezet óta már csakis az anyák tartják össze ezt a recsegve-ropogva omladozó világot. Nem látjuk, mert halkan, észrevétlenül, természetesen teszik. Sokszor ravaszul és okosan, néha kétségbeesetten és magányosan. (…) Mivel a sors a szó valódi értelmében, „küldetést” is jelent, az anyák sorsa jelenleg nem kisebb feladat, mint az ember megmentése. Az anyák munkája láthatatlan, észrevehetetlen. Olyan, mint a Nap sugárzása: jó, hogy van, de különösebben nem vagyunk hálásak érte. Persze, hogy van. Természetes. Ez a dolga. És senkinek nem jut eszébe – mert a Nap szüntelenül, némán és elismerést nem várva teszi a dolgát -, hogy nélküle az élet megsemmisülne.”
(Müller Péter)
Gyakran halljuk, hogy az abortusz orvosi szükségszerűség lehet egy anya életének megmentése érdekében. Jön egy orvos, aki mindenható, mi kétségbeesettek és kiszolgáltatottak vagyunk, és azt mondja, döntenünk kell. Ránk néz, és nem tudja, mit érzünk. Nem tudhatja, mert nem terhes, nem anya, és nincs a bőrünkben. Nem tudja, mit éltünk meg, mennyire szerettek vagy nem szerettek bennünket, és azt se, mennyire vágytunk gyerekre, vágytunk arra, hogy megélük az anyaságot, ami legtöbb nő álma.
Vannak, akik máshogyan teljesednek ki, az is rendjén van, mert nem vagyunk egyformák. Ez a legjobb ebben a felfordult világban. Dönthetünk arról, hogy kik és milyenek akarunk lenni, de csak akkor, ha elég bátrak vagyunk, és szembe merünk menni az elvárásokkal. Nem könnyű ez és nem konfliktusmentes.
Sarah Hull ilyen nő. Bátor, elszánt és ma már boldog.
A nő terhessége 20. hetében agresszív daganatot diagnosztizáltak, amely elzárta a légutakat. Az onkológus kimondta: nincs más választása, mint az abortusz. Így egyszerűen, mintha azt jósolná, holnap esni fog. Nem bántani akarta, egyszerűen szakmailag ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ha Sarah élni akar, akkor el kell vetetnie a babát, hangzott az ítélet. Nem fogja tudni megszülni. Meghalnak mindketten, ha másképpen dönt, de a pici mindenképp.
Sarah és férje hosszú évekig küzdött a meddőséggel, mire végre megfogant a kislány. Tudta, hogy inkább meghal, minthogy véget vessek ennek a terhességnek. Képtelen lett volna megtenni, mert meg nem született gyermeke a saját életénél is fontosabb volt. Kell-e ennél nagyobb bizonyíték az anyai szeretetre? Minden bizonnyal nem, hiszen életünket adni másért a legtöbb, amit ebben a földi világban megtehetünk, hogy értelmet nyerjen a létünk. Ne feledjük, az anya szervezetében ezalatt a rák nem kérdezett, nem válogatta meg, kinek a testében pusztít.
Ezután keresett egy másik orvost, aki elmondta részletesen, milyen problémákkal születhet meg a baba, ha végül sikerülne, és nem a várandósság megszakítása mellett dönt. A fiatal nő kitartott. Képtelen volt másképpen dönteni. Ez volt az egyetlen út a számára, így hitte. Az orvos bólogatott, majd közölte, hogy rendben, úgyis spontán vetélés lesz a vége, ennek ez a folyamata. Ekkor Sarah újabb orvosokat keresett meg, és szerencsére talált olyanokat, akik támogatták. Bele se tudunk gondolni igazán, mit jelenthet ez egy olyan embernek, akinek testében növekszik egy új, nagyon várt élet, miközben a rettenet pusztítja a sejtjeit.
A 34. héten végül világra jött egy teljesen egészséges kislány. Minden jóslat és józan érv ellenére. Ennek tíz éve. Az anya minden előzetes várakozást felülírva meggyógyult. Ma rákmentes és boldog. Kislánya egészséges, gyönyörű, okos és pótolhatatlan. Döntését soha nem bánta meg, hogyan is tehetné, hiszen élő bizonyítéka annak, hogy az orvosok sem tudnak mindent.
Lám, az emberi test és akarat millió esetben képes legyőzni a tudást, a tapasztalatot és annak tényét, hogy nincs lehetetlen. Ezt a tanulságot mindannyiam eltehetjük, ha rossz idők jönnének életünkbe.
Kép forrása: Pinterest
