A testképzavar manapság annyira gyakori jelenség, hogy hajlamosak vagyunk nem foglalkozni vele. Sokan jelentéktelen túlzásnak, unaloműző problémának tekintik, pedig nagyon is komoly gond, és nemcsak a fiatalság körében. Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy ki látja magát kövérnek vagy soványnak, hanem arról a problémáról, hogy az egyén nem tudja elfogadni teste változását. Mondhatnánk egyszerűbben úgy, hogy az ő tükre nem azt mutatja, amit mások látnak belőle. Számos esetben annyira torz a kép, hogy különböző lelki törésekhez vezet, ahonnan egyenes az út az önbántalmazáshoz, amelybe beletartoznak a kóros evészavarok is.
A 21. század egyik legrosszabb sugallata, hogy nem szabad annak lenni, akik vagyunk, és ha nem tudunk mások lenni, akkor csakis bennünk van a hiba. Ez bővebben annyit jelent, hogy se öreg, se kövér ne legyen semmiképp az ember, pláne egy nő. Amikor azt állítjuk, hogy minket aztán nem érdekel mások véleménye, nem mondunk teljesen igazat, hiszen bármely döntésünket jelentősen befolyásolja a média, a közösségi oldalak és azok hatásai. Gondoljunk csak arra, mit látunk a tévében a párkapcsolatokkal kapcsolatban: XY celeb megmutatta a világnak 15-20 évvel fiatalabb kedvesét, vagy megnősült és elvette a nála évtizedekkel fiatalabb akárkit. Ezzel van tele minden, és ennek az lesz a következménye és már az is, hogy senki nem akar hozzá hasonló korúval mutatkozni, mert az nem trendi, nem csodálják és nem néznek rá irigykedve. Együtt megöregedni, vagy együtt maradni jóban-rosszban már rég nem jelent pozitív mintát a társadalomban. A fiatal lányok arra törekszenek, hogy kielégítsék a korosodó apafigurák igényeit, miközben ők elhalmozzák a lányokat minden jóval. Ebben nem sok érzelem van, annál több üzlet és belemagyarázás, mondván, mindenkinek jó ez így.
Amikor már olyan lányok szenvednek és bújnak el a világ elől, akik valóban hibátlan külsővel rendelkeznek, akkor tényleg gond van a társadalom hozzáállásával. Csak a vékony a gyönyörű, halljuk folyamatosan, ahogy lépten-nyomon Jennifer Lopez plakátjaiba botlunk, hogy ne érezzük ötven évesen jól magunkat a bőrünkben. Mondhatnánk könnyedén, hogy nem kell ilyesmire figyelni, de az elme, az emberi szem és gondolkodás nem így működik. Nem lehet becsukott szemmel járni a világban. Kezünkben a telefon, ahol minden fórumon azt látjuk, ki hogyan öregedett meg, vagy épp nem, de plasztikai sebészhez vezetett az útja.
Ma már egy magára adó fiatal, de idősebb nő se lehet meg műszempilla, műköröm és felfújt száj nélkül. Nem ereszkedhet a szemhéja, nem lóghat a bőre, mert azonnal megtapasztalja környezete rosszallását. Igénytelennek nevezik, elhanyagoltnak, pedig csak hagyja, hogy a természet tegye a dolgát. Oly módon szenvednek egyesek, hogy sokan depressziósakká válnak, mert nem elég jók, különlegesek, nem felelnek meg a mai kor követelményeinek. Ennek leginkább a fiatal korosztály van kitéve, mert rájuk még nagyobb elvárás nehezedik, így amikor egy tizenéves, aki gyönyörű, tiltakozik a fotózás ellen, megdöbbenünk. Nem a fényképezés miatt, hanem azért, mert közli, hogy neki pocsék kedve lett attól, hogy meglátta önmagát.
Vajon miért hisszük azt, hogy csak az szép, aki másoknak is az? Miért kell egyáltalán mindenkinek szépnek lennie? Miért nem lehetünk elégedettek akkor is, ha nem vagyunk nádszálkarcsúak, és hibák vannak a bőrünk felületén? Ma a fiatalok közel 50 százaléka úgy gondolja, hogy a kinézete szab korlátot vágyai elérésének. Úgy vélik, akkor tudnának jobban érvényesülni, ha előnyösebb lenne a testalkatuk, a hajuk, ruházatuk. Nekünk, érett és felelősségteljes felnőtteknek el kell mondanunk lányainknak, hogy a divat, a trend változó. Azzal is tisztában kell lenniük, hogy testük gyökeres megváltoztatása kihatással van későbbi életükre, és gyakran visszafordíthatatlan a folyamat, gondoljunk csak egy mellműtétre vagy más implantátum behelyezésére, amely mindig kockázatos, és idővel gondot okozhat, nem beszélve az egyes beavatkozásokat követő fájdalmakról.
Manapság minden lány egyedi akar lenni, mégis beáll a sorba, ami nem teljesen tudatos. Gyakorlatilag azonos öltözékben jár a tinik 95%-a, minden lánynak hosszú haja van és kivasalja. Azt gondolják, a haspóló és a rövidnadrág kötelező egyengönc, és nincs az a szülő, aki tenni tudna ellene, nem beszélve a piercingről vagy a tetoválásról. Nagyon fontos, hogy legalább szót ejtsünk ezekről otthon, és ha nem érünk vele célt, akkor is tudatjuk gyerekünkkel, hogy nem biztos, hogy jó úton jár. Viszont elgondolkodhat rajta, akar-e olyan lenni, amilyen mindenki. A döntést úgyis ő hozza meg, mi csak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen. Kivéve, ha a lelki és testi egészsége forog kockán.
Nem lehet mindenki macskanő, ahogy fiatal se marad az idők végezetéig, de nem ezért vagyunk a világon. Azért kell(ene) élnünk, hogy jól érezzük magunkat a helyünkön, abban a közegben, amelyben töltjük a napjainkat. Mivel sok külső hatás ér bennünket, legalább belülről nem szabadna rombolnunk magunkat. Önmagunk szeretete és elfogadása elengedhetetlenül fontos. Ha ezt nem tanultuk meg, nem tudjuk tovább adni, és gyermekeink, főleg lányaink még inkább sérülnek.
Bocsássunk meg magunknak azért, hogy nem vagyunk, lettünk azok, akik akartunk lenni. Ennél nagyobb terhet nem vihetünk utunkon, viszont bármikor letehetjük, ha elfogadjuk a tényt. Vagyunk, akik vagyunk, és sose leszünk tökéletesek. Ez azonban nem baj.
Kép forrása: Pinterest
