„Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá – az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csak hogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.”
(George Graham Vest)
A kutyák feltétlen hűségét és szeretetét senki nem kérdőjelezi meg. Hacsikóról, az akitáról talán mindenki hallott már, főleg azért, mert egy kivételesen gyönyörű film készült róla. Lassie-t sem kell bemutatnunk, de a történelem során többször előfordult, hogy a kutyák olyan szeretetről tettek tanúbizonyságot, amelyről sok embernek fogalma sincs.
Bobby kutya 1855. május 4-én látta meg a napvilágot a skóciai Edinburgh-ban. Skye terrier volt, aki éjjeliőr gazdájával járőrözött. A kutyát és gazdáját mély szeretet fűzte össze, még a szerdai vásárba is mindig együtt mentek, majd az egyik közeli vendéglőben megebédeltek. Bobby is kapott pár finom falatot a vendéglőstől. Sajnos, John Grays, az éjjeliőr tuberkulózist kapott, és elhunyt két év múlva. (Egyes források nyolc évet említenek.) Amikor végső nyugalomra helyezték a Greyfriars Kirkyard temetőben, szeretett kutyája is beosont, és ettől a pillanattól kezdve 14 éven át őrizte a sírját. Hiába próbálták meg elkergetni, Bobby mindig visszatért. Pár nappal a temetés után megjelent annál a vendéglőnél, ahol mindig szeretettel látták, és ettől kezdve minden egyes nap betért oda. A vendéglős kíváncsi lett rá, mi tesz, amikor távozik, ezért megleste. Látta, hogy a temetőbe tér vissza, ahol egy lyukon bepréseli magát, és megkeresi gazdája sírját. Még a leghidegebb téli napokban se hagyta el, ezért a helyiek közül páran, akik tudtak róla, kis házat készítettek neki. Lassan az egész város a szívébe zárta, és törődött vele.
14 évvel később 1872. januárjában maga is elhunyt. Az állkapcsában lévő rákos daganat okozta halálát. Ugyanabban a temetőben temették el, hogy soha ne legyen távol szeretett gazdájától.
A ma is látogatható sírkövét 1981-ben avatták fel. Később egy szökőkutat is tettek mellé egy sky terriert ábrázoló szoborral. Természetesen a helyiek nagyon büszkék rá, és azt állítják, hogy szerencsét hoz annak, aki megsimogatja az orrát. Sírján ez a felirat áll:
„Bobby, 1872. január 14-én, 16 évesen halt meg. Hűsége és odaadása mutasson példát mindannyiunknak! Edinburgh városa.” Nyakörvét a város múzeumában őrzik.
Aki arra jár, és szereti az ebeket, semmiképp se felejtse el meglátogatni Bobbyt. Története Walt Disney-t is megihlette, és 1961-ben filmet készített róla Kutyahűség címmel.
Kép forrása: Pinterest
