Ma ki van soron, kérdi apu, és félek, hogy rám néz. Én nem akarok menni, eddig se mentem, de muszáj. Nincs azoknak semmi baja, mondta múltkor Lalinak. Azt hiszed tán, hogy a többi állatot élve esszük meg? Ki látott már ilyen finnyás kölköt? Ma ki van soron, kérdi újra, és erőteljesen megnyomja a soron szót. Mert hatan vagyunk, mindenkinek mennie kell, még anyunak is, de őt nem zavarja. Nem érez szagokat egy ideje, de régen se érdekelte. Lassan fordítja felém a fejét. Már nem menekülhetek. Öt múltam, részt kell vennem mindenben, ami a családhoz tartozik. Mások is mennek és kibírják. Na, szólal meg újra, akkor ma Zolikát vidd, veti oda a bátyusnak, Krisztiánnak, aki a legnagyobb köztünk. Kész férfi, tizenöt múlt. Erős, mint a bivaly.
Apu előtt megjátssza, hogy bátor, de azért megremeg, ha ő felemeli a kezét. Nem sokszor kapott, de amikor igen, akkor volt eredménye.
Krisztián int, és kimegyünk a szobából. A többiek maradnak, hallom, hogy a kicsi felvisít, és örülök, hogy nem kell vele maradnom. Ha menni kell, hát megyek, de enni nem fogok belőle. Miközben toljuk kifelé a biciklit, az jár az eszemben, hogy nem hányhatok, az a gyengeség jele. A bátyám nem árulna be, de én tudnám, hogy pocsék a gyomrom.
Nem kell messzire mennünk, a falu szélén lakunk. A házunk vályogból van, két szoba van benne, kutyák őrzik. A tetőn van egy kisebb lyuk. Nyáron nem zavar senkit, mire jön az ősz, jön Pali, apu testvére és megcsinálja. Addig meg jól van. Szellőzik.
Szeretem a meleget, mert kint lehet lenni, és nem kell attól félni, hogy megfázunk, amit anyu mondogat. Még azt is megengedik, hogy a patakban fürödjünk. Tiszta a vize, bár találkoztunk már piócákkal, de csak lesöpörtük magunkról, és úszkáltunk tovább. A langyos víztől mindig jó lesz a kedvem, de hamar elálmosodom. A bátyám nem fogja a kezem, nem tudja a bicikli miatt. Ideges valamiért. Nem merem megkérdezni, de érzem, mert nem szól hozzám. Biztosan a gádzsi miatt, aki nem szereti őt. Hallottam, hogy mondta Beninek. Ő tizenhárom, de nagynak gondolja magát. Ők ketten jól kijönnek, bennünket kishülyéknek hívnak. Főleg a lányokat. Azok semmik. Nekik sokkal ritkábban kell kimenniük a bátyussal, mert nálam is finnyásabbak. Annus sírós, és úgy visít, amikor apu rászól, mint egy malac. Nem szeretem. Évike viszont kedves és bújós. Most volt a születésnapja. Apró tortáján három fehér gyertya díszelgett. Tudok számolni húszig is, ha kell, nem vagyok buta.
A dögkút a falutól nincs messze. Annyira közel se, hogy érezzük a szagát, de a gyaloglás nem árt meg, a fenének hozom a biciklit. Krisz egy nejlonzacskót is zsebre vágott meg egy éles kést. Tudjuk, hogy nemrég vittek ki egy malacot. Apu szerint, volt vagy negyven kiló, abból bőven hozhatunk. Semmi baja nem volt, csak felfordult. Van ilyen, az állatok se mindig élnek addig, amíg meg nem eszik őket.
Közeledünk, a nap erősen égeti a fejem. Otthon hagytam a sapkám, mert máson járt az eszem. Azon a macskán, amit Cézár elkapott. Láttam, amint átharapja a nyakát, ahogy elernyed, ahogy már nem rúgkapál. Egy pillanat elég volt neki, hogy rosszkor legyen az udvarunkon. Cézár aludt, de amikor megérezte, hogy betévedt, azonnal elintézte. Álltam az ajtóban, a függönyt a fenekemhez szorította a szél, és nem értettem, miért nem hagyta békén. Még fiatal volt. Szinte kölyök. Ostoba és óvatlan. Őt senki nem vitte ki a dögök közé, nem oda való. Anyu ásott neki egy lyukat a kerítés tövében, és belehajította. Láttam, hogy a feje ernyedten lóg, szeme üres és kék. Én kéknek láttam, mint az eget fölöttünk. Aztán rákaparta a kislapáttal a földet, és már el is tűnt.
A dögkútra olyan állatokat visznek ki, amik nagyok a temetéshez, legyen az kutya, disznó vagy borjú. A csirkéket megeszik a disznók, a rohadékok, mi pedig őket. A hús drága, nem pocsékoljuk. Ha veszünk is a boltban, apu mindig marhát akar enni, a disznót nem bírja. Most mégis kiküld bennünket, mert nekünk az is jó lesz. Anyu ledarálja, és fasírtot csinál estére. Összefut a nyál a számban, de el is tűnik azonnal, ahogy megérzem a szagot. Olyan erős, hogy egyenesen a torkomba megy.
A bátyám megvizsgálja a kést, mintha nem hinné el, hogy nála van, majd leteszi a zacskót a földre, a biciklim mellé, amit csak úgy ledob. Tompán puffan a homokban, megöl pár hangyát, de rajtam kívül ez senkit nem zavar. Nincs is itt más. A falubeliek elkerülik a kutat, csak arra használják, amire való. Dögöket hoznak ide, bedobják, némelyek szórnak rá meszet, de a legtöbben még azt sem. Mi arra használjuk, amire nekünk kell, amire apu azt mondja, ha friss a hús, nem lehet semmi baj, és különben is jól megsüti anyu előtte. Igaza van, mert nálunk szinte soha nem beteg senki. Mert tele vagyunk élettel, hallom nap, mint nap.
A tesóm megtörli a pengét a nadrágja szárában, morog valamit, de nem hallom, mert nem megyek közel a gödörhöz. Tényleg olyan, mint egy mély kút, legalábbis én ilyennek képzelem. Mozdulj már, öcskös, szól rám. Fogd a zacskót, mert nem bírok mindent egyszerre. Úgy teszek, mintha betonból lenne a lábam, de érzem, hogy ordítani fog. Mindjárt seggbe rúglak, ha nem segítesz, közli idegesen. A szeme haragosabb a megszokottnál. Tudom, hogy nem miattam, de ha nem veszem fel a zacskót, engem ver meg. Olyan büdös van, hogy a szag már a szemem is csípi.
Ezt tényleg most hozhatták ki, mondja, nem tudom, kit nyugtat. Jól mondta Dénes. És nincs semmi baja, csak nem akart élni…Ezt már egyenesen az arcomba bámulva közli, de nem nézek rá, mert lehajolok és felveszem a fehér, kopott nejlont. Arra gondolok, bele fogok hányni. Nyisd szét, mordul rám. Igyekezz, csak pár darabot vágok belőle, elég lesz. Ha majd kész lesz a fasírt, eszedbe se fog jutni, honnan van. A disznó nem röfög az ember hasában. Felnyerít, és büszke magára, mert vicceset mondott. Nem bírom tovább. Az öklendezés ritmusosan tör fel a nyelőcsövemből. A torkomat facsarja a bűz, a malacot nem látom. Érzem, ahogy lassan kifújja ernyedt kezemből a zacskót a szél, miközben a szemem megtelik könnyel. Reszketek, de nem rókázom. Nem akarok, de a lábam elindul. Futok, amilyen gyorsan csak tehetem, nem a zacskó után, hanem ki a mezőre, ahol a pipacsok vannak, de a búzavirág a legszebb. Úgy érzem, majdnem repülök, pedig tudom, hogy nem. Apu meg fog verni. Még anyu se ad enni, mert finnyás vagyok és élhetetlen. Mit képzelek, ordít majd, tán nem vagyok olyan, mint ők? Mi így élünk, ha nem tetszik, el lehet menni, de ők nem fognak szégyenkezni miattam. És ugyan ki fogadna be? Talán a nagybátyádék? Azok többen vannak, mint mi. Nem kell oda még egy Lacika, van ott kettő is. Hát még a többiek, akik sose szívleltek. Irigyek ránk. Amikor mindenki elalszik, biztosan kezembe dug egy darab kenyeret.
Szállok a mező felett, a fűben pacsirta fészkel, és a gyomrom korog. A fasírtból úgyse kapok. Keresek hát szamócát. Ha találok.
Kép forrása: Pinterest
