A napokban meghalt egy 19 éves lány. Influencer. A mai világ sztárja. A 21. század áldozata.
Tijana Radonjicot egy reklámfilm forgatására kérte fel egy cég, amelyben ejtőernyőzhetett és közben népszerűsíthette volna Budvát és az Adriát. Előzetes tapasztalata nem volt, de az vesse rá az első követ, aki hasonló korban nem volt lázadó, kitűnni vágyó és be akart olvadni a tömegbe. Belement, de valami történt a magasban. Valószínűleg pánikrohamot kapott, és szabadulni akart a szorításból, kicsatolta a mentőmellényét és 50 méter magasból a tengerbe zuhant. Hogy mit élhetett át rövid élete utolsó pillanataiban, nem könnyű megfogalmazni, sírt, sikoltozott. Egy biztos, nem sejtette, nem sejthette, hogy mekkora félelem lesz úrrá rajta. Mert sejteni valamit, vagy megélni azt egészen más. Az ugrás előtt állítólag nem volt különösebben ideges.
Tizenkilenc éves volt, felnőtt élete elejének kezdetén, és hiába volt a gyors segítség, meghalt. Az internet népe pedig károg, ítélkezik, és elmondja a szokásos sablon szöveget, amelynek jelentős részét az áldozathibáztatás teszi ki. Kezdjük azzal, hogy minek ment oda…Régen ilyesmi azért nem történhetett meg… mert nem volt hasonlóra lehetőség. És tegyük a szívünkre a kezünket, nem voltunk mi is bolondok valaha? Hogy szerepelni akart? Igen, a mai világ annyira erősen tolja ezt a szereplési vágyat, hogy azoknak, akik nem ebbe születnek bele, egyszerűen felfoghatatlan.
Ha nem vagy jelen a TikTokon, az Instán, akkor nem is létezel. Nem ezekkel a felületekkel van baj, de nem is a telefonnal vagy az internettel, hanem az emberekkel, akik használják. A 21. század azt sugallja lépten-nyomon, hogy minél őrültebb vagy, annál inkább csodálnak. Ma fiatalok meghalnak egy szimpla fotó kedvéért, amelynek készítése közben veszélyeztetik az életüket. A fotók, a röpke videók elterjedése egész kultúrát hozott létre az elmúlt években, amelyben úgy kell benne lenni, hogy vadabbnál vadabb helyzetekben találja magát az ember. Kell, mert a csodálat ma létfontosságú. Akkor is, ha nincs mögötte olyan tartalom, amit régen értékesnek tartottak.
A ma embere csak a képeknek hisz, csak akkor figyel fel valamire, ha az extrém. Egyszerűen nem döbben meg már lassan semmin. Az ingerküszöb az egekben, és a legutolsó kisfaluban is a konyha közepén táncol valaki, vagy azt hiszi, hogy neki vödörrel kell a nyakába önteni a jeget, hogy jelen lehessen, nem beszélve azokról, akik felgyújtják magukat vagy épp megkínoznak állatokat, embereket. Mindezt csakis azért, hogy figyelmet kapjanak.
Ha az ítélkezők erre a fejüket csóválják, hogy mennyire hülye ma mindenki, és bezzeg egykor minden jobb volt, akkor gondoljanak arra, hogy némelyek felteszik a reggelijüket, az ajándékot, amit kaptak, a nyaralásuk virágos bokrokat szeretgető fotóit, a süteményt, amit készítettek… Ezek mivel lennének jobbak? A tengerparti fotók, a becsekkolások a reptérről, étteremből sem szólnak másról, csak a hivalkodásról. A nézd, ittam egy aperolt vajon kinek érdekes? Csak a szűkebb környezetnek, de már nekik se, mégse tudnak sokan elkezdeni ebédelni addig, amíg egy fotó ki nem megy a Face-re a tenger gyümölcseiről vagy egy koktélról. Hogy jövünk így ahhoz, hogy elítéljünk és bántsunk egy fiatal lányt, aki nem jól döntött? Az életével fizetett érte. Még alig nőtt ki a kamaszkorból, nem tudunk róla semmit. Nem bánthatunk, ócsárolhatunk senkit azért, mert szeretett a figyelem középpontjában lenni. Nincs annál szomorúbb és gusztustalanabb, amikor mások életére ráhúzzuk a vizeslepedőt, miközben mi sem vagyunk jobbak.
Ez a világ ilyen. Botladozunk benne, elkövetünk sok ostobaságot, ahogy régen is, de annak már nincs nyoma, és legfeljebb elmeséljük kiszínezve. Ma mindennek ott marad lenyomata a neten, ahogy ennek a lánynak is, aki annyira megijedt, hogy nem tudott mérlegelni, és a pánik oly erősen markolta meg, hogy a halál elérte közben. Végtelenül szomorú és elkeserítő, hogy ilyen helyzetek alakulnak ki manapság, de nem betiltani kell dolgokat, hanem megtanulni a használatukat. Egykoron a mosógép és a televízió is ki volt kiáltva az ördög találmányának. Sajnos az emberi természet, viselkedés nem követi a technika fejlődését. Messze le van maradva, és ennek ára van.
Ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy mindez azért történik, mert a közönség vevő rá. Abszolút vevő minden szörnyűségre, brutalitásra, tragédiára, amelyen csámcsoghat. Ha nem így lenne, nem lennének katasztrófa turisták, vagy nem nézegetnénk izgalommal vegyes borzongással pl. Diana hercegné balesetének fotóit közel harminc évvel később.
Ítélkezni szeretünk, gondolkodni nem nagyon. Pedig a fiatal szerb lány lehetett volna a szomszédunk, a barátunk, a rokonunk. Egy ember, aki meghalt, mert a pillanat tört része alatt nem jól döntött. Ilyen az emberi természet.
Csak ne lennének egyre többen gyűlölködők és frusztráltak, akik elfelejtik, hogy a világ sokszínű!
Kép forrása: Pinterest
