„– Na, most zárt be a bolt – közölte miután Petra nekiesett a falnak és a földre zuhant. A csendes budai utcában akkor épp nem járt senki, csak egy kutya ugatott nem messze, és egy harang jelezte, hogy három óra van.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Petra még hallotta a reccsenést, utána elájult. Nem tudta, hogy a feje vagy az orra tört-e be, de az hogy csillagokat látott, valóságnak tűnt. Amikor kinyitotta a szemét, Jocó már elhúzott és Vilma néni térdelt mellette egy vizes ronggyal.
– Istenem! – sóhajtott fel. – Végre magához tért. Nagyon megijedtem, már a mentőt akartam hívni.
Petra blúzának elején hatalmas véres folt virított, és az orra úgy lüktetett, mintha a szíve odavándorolt volna.
– Mi történt? – kérdezte üres tekintettel. Tudta, hogy mi történt, csak azt nem értette, hogy az asszony hogy került oda.
– Ne aggódjon, minden rendben lesz! Kinéztem az ablakon és meghallottam azt a nyomorultat. Azonnal sejtettem, hogy baj lesz. Benne volt a levegőben. Nagyon gyorsan történt. Mire leértem, már el is tűnt. Jöjjön, segítek felállni!
Petra kicsit megszédült, ahogy megpróbált kiegyenesedni. Továbbra sem értette, miért kapta ezt a hatalmas ütést az élettől, hiszen változtatni próbált. Úgy gondolta, elég a rossz útból, erre jön valaki, aki még felteszi az i-re a pontot.
Még soha senki nem ütötte meg. Talán kiskorában fenekelte el az anyja, de az annyira régen volt, hogy már alig emlékezett rá.
Most viszont megtapasztalta, milyen az, amikor egy férfi hiúságába belegyalogol egy nő. Főleg egy nárcisztikuséba, amilyen Jocó volt. Ő mindent megkapott az élettől, amit akart, ezért pláne érthetetlen volt, hogy miért nincs tisztességes kapcsolata, családja vagy barátnője. Talán ez az agresszivitás választ adott a kérdésekre.
Vilma néni feltámogatta az emeletre és leültette. Hozott neki egy pohár vizet és kérte, hogy vegye le a blúzét, gyorsan kiöblíti, akkor kioldódik belőle a vér. Egy konyharuhába jégkockákat pakolt lassú, akkurátus mozdulattal. Kérte, hogy Petra dőljön le a kanapéra és tegye az arcára.
– Be fog kékülni, az biztos! Sajnos ezt nem ússza meg! – jelentette ki olyan hangon, mint, aki tisztában van mindennel. – Hogy érzi magát?
– Mint akin átment az úthenger – mondta halkan a nő.
– Menjünk a rendőrségre? Akar feljelentést tenni?
Petra megrémült. Ez a lehetőség eszébe sem jutott. Nem, semmiképp nem akarta feljelenteni Jocót, mert attól tartott, ez még nagyobb lavinát indítana el.
– Nem! – kiáltotta rémülten. – Nem akarok faggatást, szembesítést, és azt sem akarom, hogy róla kérdezzenek…
– Fél?
Vilma néni ajkába harapott. Leült, teát töltött magának.
– Feküdjön vissza! Megértem. Tudom, hogy ez nem könnyű helyzet, de gondolt arra, hogy ez a férfi másokra is veszélyes lehet?
Petrának eszébe sem jutott ilyesmi.
Az alatt a pár perc alatt, amíg a fájdalom gondolkodni engedte, az járt a fejében, milyen kíméletlenül és mekkora erővel ütötte meg az a férfi, aki addig figyelemért és szexért járt hozzá. Nem kábította magát azzal, hogy ismeri az embereket, de ekkorát régen tévedett már. Ezt a burkolt erőszakot nem vette észre a férfiban. De hogyan is vette, amikor hetente kétszer megjelent, és olyankor a legjobb arcát mutatta.
Ahogy a többiek is.
A sebezhetőségüket, gyengeségüket csak idővel hozták felszínre, de látva a nő kedvességét, törődését, nem szégyellték magukat. Vagy, ha igen, akkor sem törődtek vele, elvégre fizettek érte, és akkor járt nekik a türelem.
Miközben a plafont nézte, és fejét tapogatta, amelyen hátul egy hatalmas púp keletkezett, felmerült benne, hogy talán nem Jocó lesz az egyetlen, aki nem bírja el a visszautasítást.
Érdekes módon, amíg aktívan rossz nő volt, nem félt, bezzeg most, amikor gyökeres változásra készül, egyre jobban.
– Lehet, hogy ez egy szemét alak, de én nem válthatom meg a világot. Nem tudok minden nőt megmenteni, aki az útjába kerül – mondta nagy sokára.
A házigazda szólásra nyitotta a száját, aztán mégse mondott semmit. Petra érzékelte, hogy feszültség ült meg a levegőben közöttük.
– Valami rosszat mondtam? – kérdezte ijedten.
Az asszony felállt, odalépett az ablakhoz és kibámult rajta.
– A férjem gyakran megvert – mondta alig hallhatóan. – És nem mondtam el senkinek. De megütötte a lányunkat és egyszer a saját anyját is. Mind hallgattunk. Féltünk és nem tettünk semmit.
– Te jóságos ég!
Vilma néni továbbra is az utcát nézte.
– Annyira féltünk és szégyelltük, hogy senkinek nem mertük elmondani. Gazdagok voltunk, jómódban éltünk, kifelé mindenki azt hitte, csodás a házasságunk.
Higgye el, tudom, mit beszélek, meg kell állítani az ilyen embert. Ha hagyják, egyre durvább lesz, mert hatalmat érez mindenki felett.
Petra megdermedt a hallottaktól. Sejtelme sem volt, hogy körülötte mások is szenvedhetnek, mert a saját nyomorúságát élte, és elfelejtett nyitott szemmel járni.
Isti meggyötörte őt testileg-lelkileg, de sose bántotta fizikailag. Hagyta, hogy összeomoljon a hitellel a nyakában, de nem ütött. Pontosabban nem ököllel. Persze ő választhatott volna más utat a pénz megszerzésére, de nem tette. És ha ütésben nem is volt része, de megaláztatásban és könyörtelenségben igen. Mindez társult a félelemmel és azzal, hogy meggyűlölte önmagát.
Már nem volt képes elhinni, hogy őt szeretni lehet, mint embert, mint nőt, mint egy egyszerű lényt, aki szeretni vágyik.
Ő csak egy rossz nő lett, akit kibeszéltek, elítéltek. Kétsége sem volt, hogy gyerekkori barátja nem tett lakatot a szájára.
Még szerencse, hogy a volt férje sose kereste, így nem tudott róla semmit.
Öt óra múlt, amikor megszólalt a telefonja. Tamás volt az, aki meglepve tapasztalta, hogy nincs otthon.
– Minden rendben? – kérdezte kedvesen.
– Nem, semmi sincs rendben – válaszolta Petra és elsírta magát.
fotó: Pinterest
