A gondosan lenyírt pázsiton valóban egy nő hevert arccal lefelé. Bizonyosan nem volt halott, mert hallatszott a szuszogása.
– Mi az isten történt? Hol vagyok? – emelte fel a fejét és nézett bágyadtan Arthurra, Evára és a cselédlányra.
– A kertemben – hangzott a válasz, miközben a ház asszonya. Ki maga és mit keres itt?
– Én… Hol van Patrick?
– Á, a kedvenc fiad… – szólt megvetően Arthur a feleségének, majd kezét nyújtotta a lánynak. Segített neki felállni, és nem kerülte el figyelmét, hogy drága ékszereket visel. Tehát nem egy lotyó már megint. Nem mintha így jobb lett volna helyzet.
– Arra válaszoljon, amit kérdezek! – mordult rá Eva.
– Sajnálom, a fejem majd szétesik, nem vagyok valami fényesen…
– Azt látjuk.
– Cynthia McNeill vagyok, és nem értem, hogy kerültem a kertbe. Bocsássanak meg, de amire emlékszem, az még a házban történt.
– McNeill főtanácsos lánya? – kérdezte Arthur döbbenten, mire a lány bólintott.
– Nem ittam csak egy pohárral, és gondoljanak bármit, nem szedtem be semmit – hangzott a zavart válasz. Nem is Patrickhez jöttem, de vele találkoztam a bejáratnál…Istenem – sápadt el. – Lehet, hogy történt velem valami?
– Kisasszony, ne fantáziáljon! Menjünk be! – lépett hozzá közelebb Eva. – Karoljon belém, és odabent rendbe szedheti magát. Kér egy teát vagy kávét? Mindjárt hozatok magának reggelit, addig Rosie bevezeti az emeleti fürdők egyikébe.
Cynthia McNeill bólintott. Úgy érezte magát, mint, aki keresztülment egy teherautó, ereje sem volt gondolkodni. Egyet azonban biztos tudott: nem ivott semmit. Vagy csak egy pohár vodka narancsot. Hagyta, hogy felkísérjék, aztán magára zárta az ajtót.
Adéle némi ijedelemmel az arcán figyelte az eseményeket. Érdekes hely, állapította meg, de őt nem azért alkalmazzák, ha alkalmazzák, hogy ítéletet mondjon. Mire ez végiggondolta, nyílt az ajtó és belépett Julien. Látszott rajta, hogy frissen borotválkozott és át is öltözött. Meg kellett állapítania, hogy fantasztikusan néz ki.
– Te még itt vagy? – kérdezte meglepve.
– Még nem döntöttek rólam! – felelte zavartan.
– Szerintem, apa azt se tudja, mit akar, de azt nagyon. És te úgy gondolod, hogy tudsz neki segíteni?
Hangja arrogáns volt, és öntelt arcán gúny ült. Milyen pökhendi és ostoba, nyugtázta a lány, de nem hagyta magát.
– Úgy gondolom, az apja el tudja dönteni, mit szeretne! Szóval, ha teszik önnek, ha nem, valószínűleg összefutunk majd a házban egy ideig.
Julien felnevetett. Az asztalhoz lépett és töltött magának egy kis kávét. Nem tett bele cukrot, csak némi tejszínt. A teát világéletében utálta.
– Még egy valaki, akire pénzt dob ki apám! – Azzal a kert felé fordult, és meglátta szüleit, amint Cynthiát támogatják, aki elég zavartnak látszott. Hogy a fenébe került a kertjükbe és mi a csuda történt vele, döbbent meg, amikor észrevette, hogy sminkje elmosódott, és a haja is kócos.
– Julien! – kiáltott fel a lány és elsírta magát. Mr. Russell a feleségére nézett, és elöntötte a méreg. Nem tudta eldönteni, melyik léhűtő fiára legyen dühös.
– Kisasszony! – nézett Adéle-ra. – Holnap tízre várom, és akkor megbeszélünk mindent. Ugye nem haragszik, ha most útjára engedem?
Adéle nem haragudott, csak állt tétován, mire rájött, hogy elküldték. Julien tekintete megpihent rajta, de a gúny nem szállt el róla. Táskája után nyúlt, majd gyors léptekkel elhagyta a szobát. Vajon tényleg jó ötlet ott dolgoznia? Ám, ha beleegyezik, láthatja azt a rideg és rátarti Julient, aki a legjóképűbb férfi, akit valaha látott. Nem volt naiv vagy ostoba, de a szeme azonnal jóllakott a legidősebb fiú külsejével.
Odakint az udvaron még vetett egy pillantást a kastélyra és döntött. Elvégre dolgozni akart, pénzre van szüksége, és az, hogy időnként összefut a sráccal, nem jelenti, hogy beszédbe is fognak elegyedni. Majd messziről csodálja, és alkalomadtán javasolja neki, hogy a rövidebb tincsek jobban állnának neki, ahogy öccsének.
Miközben kilépett a kapun, legszívesebben jól fejvágta volna magát. Javasolni? Megbolondult? Kicsoda ő, hogy bárkinek is kritizálja a külsejét? Nem beszélve, ha jövendő munkaadója beképzelt fia az illető.
Folytatjuk…
