Nincs időm már játszani,
s nem is akarok.
Se másnak, másképp látszani,
megyek ha zavarok.
Nem ütöm a falat már,
ha a szó elkeserít.
Többet ér a szabadság,
s érzéssel lelkesít.
Nem szaladok el, hogyha,
ha veszni is veszek.
Elfogadom ha ezt dobta,
az élet, s itt leszek.
Nem menekülhetek,
a jó, s a rossz elől.
De a part szélén leülhetek,
napsütötte felől.
Itt vagyok, és vállalom,
magam, s botlásaim.
Tonnákat nyom a vállamon,
s remegnek lábaim.
De én vagyok, s én élek még,
s szeretnék boldogan.
S ha elnézést is kérek még,
szeressetek sokan.
Mert szívem tárva, s perceim,
s én is veszíthetek.
De talán majd a verseim,
s én is segíthetek
